új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 21. század amazonjai című alkotás, amely az idei Emmy-díj jelöltjei között szerepelt, nem indulhat a versenyen – jelentette az RTVI magántulajdonban lévő, nemzetközi, orosz nyelvű televíziós hálózat.

    A Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia bizottsága úgy döntött, hogy az ukrajnai helyzet miatt nem lesz orosz alkotás a nemzetközi Emmy-versenyen. Az RTVI vezérigazgatója, Olga Piven szerint a csatornát meglepte a döntés.

    Szeretném azt hinni, hogy az ilyen visszautasítások csak átmeneti érzelmi reakciók. Reméljük, hogy az orosz kultúra elszigeteltségével járó helyzet nem éri el az abszurditás szintjét, és a sikeres orosz nyelvű projekteket nemzetközi helyszíneken mutatják be

    – mondta a vezérigazgató.

  • Elrendelte a bíróság az ukrán–magyar határon, Tiszabecsnél elfogott körözött orosz férfi ideiglenes kiadatási letartóztatását – közölte az MTI a Fővárosi Törvényszék közleménye alapján.

    Az orosz állampolgár ellen az egyik szentpétervári kerületi bíróság adott ki nemzetközi elfogatóparancsot egy 2015 márciusában elkövetett emberölés miatt. Kiemelik: a férfi nem járult hozzá az egyszerűsített kiadatásához, ezért a feltételek fennállásáról a bíróság a teljes kiadatási kérelem és további információk beérkezése után tud majd dönteni egy újabb tárgyaláson.

    Emiatt a  bíróság végleges végzésével az iratok beérkezéséig, negyven napra elrendelte a férfi ideiglenes kiadatási letartóztatását – írják a közleményben.

    Az Index hétvégén számolt be róla, hogy a tiszabecsi közúti határátkelőhelyen elfogták az Interpol által körözött orosz férfit.

  • Mivel az ukrán szolgálatok és a hadsereg szerint sikeresen visszaverték az oroszokat Kijev környékén, egyebek mellett visszafoglalták Irpinyt, a megszállók a veszteségeket Kijev elleni heves rakétatámadásokkal viszonozzák – jelentette Kijevből az Index helyszíni tudósítója, Kiss Dániel.

    A képeken a Szent Szófia-székesegyház mellett található Bohdan Hmelnickij-szobor látható. A helyiek a műemlék körül védőfalat építettek, de a város más emlékműveit is felkészítették a várható légi- és rakétacsapásokra.

    Jelenleg is folyamatos, a levegőben bekövetkező robbanások rázzák meg a várost, talán a leghevesebbek az itt-tartózkodásom óta

    – írta le a helyzetet tudósítónk.

  • A Nagycsaládosok Országos Egyesülete közleményben fejezi ki együttérzését azokkal a családokkal, emberekkel, akik életét alapjaiban rengette meg Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja.

    Valamint elismerésüket fejezik ki a magyar egyházak, a civil szervezetek, az önkéntesek és a kormányzat páratlan összefogása, jól koordinált együttműködése miatt, mellyel az elmúlt hónapban több mint félmillió háborús menekültnek tudtak segíteni.

    Továbbá arra biztatnak minden magyar embert, hogy lehetőségeihez mérten csatlakozzon a segítségnyújtáshoz, és kérik a háború mihamarabbi tárgyalásos úton történő befejezését.

  • Az ukrajnai háború kezdete óta több mint 1700 hadköteles ukrán állampolgárt azonosítottak, akik illegálisan akarták elhagyni Ukrajnát.

    Tatyana Sapjan, az Állami Nyomozó Iroda kommunikációs tanácsadója elmondta, hogy Vinnyicja, Csernyivci, Odessza és Lviv régióban több bizonyítékot találtak arra, hogy léteznek olyan csoportok, amelyek átcsempészik a határon a hadköteleseket.

    A tanácsadó elmondása szerint ezekkel az emberekkel szemben büntetőeljárás indult elsősorban hazaárulás miatt – jelentette az Unian ukrán hírügynökség.

  • Irpiny városa Kijev régióban felszabadult a megszállás alól – jelentette be Olekszandr Markusin, Irpiny polgármestere.

    Korábban Vagyim Denyiszenko, a belügyminisztérium vezetőjének tanácsadója elmondta, hogy az ukrán fegyveres erők ellentámadást indítottak a kijevi régió egyes részein.

    Denyiszenko három napja megjegyezte, hogy komoly harcok zajlottak Barisivka, Hosztomel és Irpiny térségében.

  • A G7-országok képviselői megállapodtak, hogy felszólítják gázszállító vállalataikat, hogy ne fogadjanak el rubelszámlát az orosz gázszállításért – közölte a japán Kyodo hírügynökség a Japán Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztériumra hivatkozva.

    A G7-ek arra a következtetésre jutottak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kísérlete az elszámolás pénznemének egyoldalú megváltoztatására egyértelmű szerződésszegést jelent.

  • Németország betiltja a Z szimbólum használatát, mert az Oroszország Ukrajna elleni támadásának támogatását jelképezi – jelentette a Reuters a német belügyminisztérium egyik képviselőjére hivatkozva.

    Természetesen a Z betű önmagában nem tilos, de használata bizonyos esetekben Oroszország agresszív háborújának támogatását jelentheti

    – idézi a lap a képviselőt. A szimbólumot használó embereket Németországban büntetőeljárás alá vonják.

    Hozzáteszik: Bajorországban és Alsó-Szászországban már tilos használni a jelzést. Ezekben az országokban akár három év börtönbüntetést is kaphat, aki így fejezi ki Oroszország támogatását az Ukrajnában indított háború miatt.

  • Az ukrán belügyminisztérium a napokban azt állította, hogy az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu szívrohamot kapott, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök keményen leszidta az ukrajnai invázió kudarca miatt. Az állítást semmilyen bizonyítékkal nem támasztották alá.

    Szergej Lavrov külügyminiszter hétfőn egyenesen hazugságnak nevezte az erről szóló híreket.

    Nem akarok hülyeségeket kommentálni, mert pontosan ezeket a hülyeségeket terjesztik az ukrán hatóságok és a mi orosz neoliberálisaink, akik most külföldön vannak

    – idézte Lavrovot a TASZSZ orosz hírügynökség. Hozzátette: Szergej Sojgu él, egészséges és dolgozik.

  • A Novaja Gazeta, Oroszország utolsó megmaradt független sajtóorgánuma bejelentette, hogy szünetelteti online és nyomtatott tevékenységét Oroszország Ukrajnában folytatott „különleges katonai hadműveletének” végéig – tudatják honlapjukon.

    Az újság már másodjára kapott figyelmeztetést az orosz állami médiafelügyelettől, a Roszkomnadzortól. A figyelmeztetések miatt a lap el is veszítheti sajtóengedélyét.

    Az Index nemrég írt arról, hogy az orosz médiafelügyelet korlátozza az Euronews tévécsatorna anyagaihoz való hozzáférést Oroszországban.

  • A befektetői állampolgársági, az úgynevezett aranyútlevél-, illetve aranyvízum-programok megszüntetésére szólította fel a tagállamokat az Európai Bizottság – adta hírül az MTI. A testület egyúttal arra is javaslatot tett, hogy a 27 tagország vizsgálja felül az orosz és belorusz állampolgárok uniós állampolgárságát, valamint arra is, hogy vonják vissza a két ország állampolgárainak az uniós beutazást biztosító vízumokat.

    Az uniós bizottság ajánlásában úgy fogalmazott:

    Nagyon fontos, hogy minden tagállam, amely még mindig működtet befektetői állampolgársági programot, azonnal megszüntesse. Ezek a rendszerek nem egyeztethetők össze a lojális együttműködés elvével és az uniós polgárság

    EU-szerződésekben rögzített fogalmával.

    A bizottság arra is felszólította a tagállamokat, hogy haladéktalanul vonják vissza az ukrajnai háború miatt uniós szankciók hatálya alatt álló orosz vagy belorusz állampolgárok számára kiadott tartózkodási engedélyeket a befektetői letelepedési program keretében, vagy tagadják meg a meghosszabbításukat.

    Ugyanígy eljárást kér a testület el azok esetében is, akik számottevően támogatják az Ukrajna elleni háborút, illetve az orosz vagy a fehérorosz kormány nemzetközi jogot sértő egyéb, ezzel összefüggő tevékenységeit.

    Az Európai Bizottság felszólította a tagállamokat, hogy minden orosz és belorusz állampolgár esetében függesszék fel a tartózkodási engedélyek kiadását a befektetői letelepedési programok keretében.

    Szergej Lavrov nemrég jelentette be, hogy elnöki rendelet készül a megtorló vízumintézkedésekről külföldi államok barátságtalan fellépése miatt.

  • A moldáv–ukrán határszakaszon izraeli okleveles bohócdoktorok szórakoztatják az Ukrajnából menekülő gyerekeket – írja a Neokohn.

    A bohócok két csoportban érkeztek Moldovába. Elsőként Chaim Pinchas Saltzman rabbi kérésére, majd a már kiutazott orvosi segítséget nyújtó önkéntesek kérték a segítségüket.

    Nemsokára a lengyel–ukrán határra is érkezik bohóccsapat, és már Izraelben is foglalkoznak a menekültekkel.

  • Oroszországban készül a barátságtalan országokkal szembeni megtorló vízumintézkedésekről szóló elnöki rendelettervezet – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

    Jelenleg is készül egy elnöki rendelettervezet a megtorló vízumintézkedésekről számos külföldi állam barátságtalan fellépése miatt

    – mondta Lavrov. Hozzátette, hogy a törvény számos korlátozást vezet be az Oroszország területére való belépésre.

    Az orosz külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel a projekttel egyidejűleg az Ukrajna területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok biztonságának, életének és egészségének megóvás érdekében egyszerűsítették az Oroszországba való beutazást. Elmondta, hogy a harmadik országbeli állampolgároknak segítenek a hazajutásban is – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.

  • Franciaország tűzoltó- és mentőautókat küld Ukrajnának – közölte Etienne de Poncins ukrajnai francia nagykövet.

    A segélyszállítmány összesen 27 tűzoltó- és mentőautót, valamint ötven tonna felszerelést tartalmaz.

    Itt vagyunk! Franciaország ukrajnai nagykövetsége hivatalosan 27 tűzoltó- és mentőautót, valamint ötven tonna felszerelést adott át az ukrán hatóságoknak. Kevesebb mint három hét telt el Ukrajna igényeinek közlése és az átadás között. Hatékonyság és szolidaritás van Franciaország és Ukrajna között. Mindenkinek nagyon köszönöm. A küldetés teljesítve

    – tette közzé Twitteren a nagykövet.

  • Kontraproduktív lenne, ha Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mostanában folytatnának egyeztetést az ukrajnai háborúról – jelentette ki Szergej Lavrov.

    Az orosz külügyminiszter szerb sajtóorgánumoknak nyilatkozva elmondta: a két vezető közötti találkozónak akkor kell megtörténnie, ha a két fél közelebb áll majd a megegyezéshez a kulcskérdésekben – számolt be a BBC.

  • A hatóságok cáfolták azokat az állításokat, amelyek szerint nagyobb tüzek csaptak fel a csernobili atomerőmű közelében – írja Facebook-bejegyzésben az ukrán állami sürgősségi szolgálat.

    A posztban kiemelik, hogy a műholdfelvételeken nem észleltek nagyobb hőkibocsátásra utaló jeleket.

  • A háború megkezdése óta körülbelül 140 ezer ember hagyhatta el Mariupolt, és további csaknem 160 ezren még várnak az evakuálásra – írja a TSN ukrán hírportál.

    Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármestere kijelentette: az orosz hadsereg nem azért jött, hogy Mariupolt felszabadítsa, hanem azért, hogy lakóival együtt eltörölje a föld színéről.

    A donyecki régióban található Mariupol már több hete a megszállók ostroma alatt áll. A várost minden oldalról körülvették és folyamatos tűz alatt tartják. A civil lakosság már több hete pincékben rejtőzködik, vannak, akik az utcán halnak meg.

    A bombázások miatt a lakóépületek kilencven százaléka rongálódott meg, negyven százalékuk helyreállíthatatlan. A helyzet ellenére az ukrán katonák nem voltak hajlandók elhagyni a megszállt területet. Az ukrán védők most is az ostromlott városban tartózkodnak.

  • Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta: Oroszország és Kína kapcsolata „minden idők legerősebb szintjén” van – számolt be a Sky News.

    Kína tartotta magát az Oroszországgal való kereskedelmi tevékenységekhez, miközben a nyugati országok kemény szankciókkal próbálják elszigetelni az orosz gazdaságot.

    A Sky News szerint Oroszország látszólag minden eddiginél erősebb kapcsolatra törekszik az ázsiai országgal, egységes keleti front létrehozását remélve.

    Azonban szakértők szerint Kína kétszer is meggondolhatja, hogy támogatja-e Oroszországot, ugyanis maga is gazdasági nehézségekkel küzd.

  • Március 31-ig várja a kormány, az orosz jegybank és Gazprom jelentését Vlagyimir Putyin orosz elnök arról, miképp valósítható meg a rubelelszámolásra való áttérés az Oroszországgal szemben „barátságtalan” országokba irányuló gázszállításban.

    Az erről szóló államfői utasítás hétfőn jelent meg a Kreml hivatalos honlapján.

    Az orosz kormány közösen a Bank Rossziival és a Gazprom nyílt részvénytársasággal együtt tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az Európai Unióba és más, az orosz állampolgárokkal és orosz jogi személyekkel szemben korlátozó intézkedéseket bevezető országokba irányuló földgázszállítások fizetőeszközét orosz rubelre váltsák át

    – fogalmaznak a dokumentumban.

    Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtökre várt jelentés után havonta számít a rendelettel kapcsolatban hasonló beszámolóra – adta hírül az MTI.

  • Mykhailo Podoliak, az ukrán elnök egyik tanácsadója szerint naponta több mint 500 orosz katonát ölnek meg Ukrajnában – számolt be az Independent

    A tanácsadó egy Twitter-bejegyzésben arra kérte a nyugati szövetségeseket, hogy növeljék meg a nehéz és nagy hatótávolságú tüzérségi rendszerekhez szükséges lövedékek szállítását. Podoliak szerint ezzel kétszer, de akár háromszor annyi veszteséget tudnának okozni az orosz hadseregnek. 

  • Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár szerint az orosz kormány jelen pillanatban is tárgyalásokat folytat a Gazprom földgázkitermelővel, hogy megvitassák a „barátságtalan országokba” szállított gáz kifizetését – számolt be a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség. 

    Azonban a sajtótitkár kijelentette, hogy szó sincs ingyenes szállításról. 

    Arra a kérdésre, hogy Moszkva hogyan reagálna, ha Európa nem lenne hajlandó rubelben fizetni, Peszkov azt válaszolta:

    Egyértelmű, hogy nem szállítunk ingyengázt. Ez teljes bizonyossággal kijelenthető. A mi helyzetünkben ez aligha lehetséges, és nem is tanácsos európai jótékonykodást folytatni.

    Oroszország egyébként a legnagyobb gázexportőr Európába, és az elfogyasztott nyersanyagok mintegy 40 százalékát szállítja.

  • Julija Szviridenko ukrán gazdasági miniszter szerint az orosz invázió eddig 564,9 milliárd dollárba került Ukrajnának – számolt be a The Guardian. 

    A miniszter szerint a károk főképp az infrastruktúrából, az elmaradt gazdasági növekedésből és más tényezőkből származnak.

    A harcok következtében eddig mintegy 8000 kilométernyi út és 10 millió négyzetméternyi lakóépület sérült meg vagy semmisült meg.  

  • Jack Watling, a Royal United Services Institute szárazföldi hadviseléssel foglalkozó kutatója kiadta a legújabb értékelését az orosz haderő mozgásáról Ukrajnában – számolt be a BBC

    A szakértő szerint az orosz hadsereg felhasználta az invázió céljából „egybegyúrt” katonai ereje nagy részét, és ezért sok nehézséget okoz átcsoportosítani a csapatokat Ukrajnán belül. 

    Az határozza meg, hogy most hol haladnak előre, hogy melyik városokba teszik a fő erőfeszítéseket az erőforrások és a logisztika tekintetében

    – mondta. Watling hozzátette, hogy amint végeztek az orosz erők Mariupolban, valószínűleg megerősítik a Harkiv elleni támadásokat. 

  • Alekszej Panyin orosz színész Instagram-oldalán üzent Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és támogatóinak.

    Putyin hóhérai lebombázták a mariupoli színházat, amelyben civilek is voltak. Ez a háború nem 2022 februárjában kezdődött, hanem nyolc évvel ezelőtt, amelyet Putyin szabadjára engedett. Ő a felelős azért, ami éveken keresztül Donyeckben és Luhanszkban történt, minden vér az ő kezéhez tapad

    – közölte Alekszej Panyin, aki szégyelli, hogy egykor maga is hitt a Kreml propagandájában és támogatta a bűnös döntéseket.

    A 44 éves színész egyúttal üzent minden orosznak, aki támogatja a háborút, és azt kívánja, hogy álmodjanak minden éjjel a meggyilkolt ukránokkal.

  • Két órával csökkent a kijárási tilalom Kijevben, írta meg a Kyiv Independent. Március huszonnyolcadikától az új kijárási tilalom 21:00-tól másnap reggel 6 óráig tart.

  • A román védelmi minisztérium közölte, hogy sodródó aknát észleltek hétfő reggel Románia területi vizein, a Fekete-tengeren, ezért a térségbe küldték a Viceamiral Constantin Balescu aknászhajót, hogy begyűjtse és hatástalanítsa a robbanószerkezetet.

    Az aknát az Olimpus 1 halászhajó vette észre 72 kilométerre a Midia-foktól, amely Konstancától 15 kilométernyire északra, a Duna–Fekete-tenger-csatorna északi ágának torkolatánál található – írja az MTI.

    Törökország ideiglenesen lezárta a teherforgalmat a Boszporuszon szombaton egy tengeri akna miatt, majd miután hatástalanították, újraindult a forgalom. A román haditengerészet már múlt hétfőn is járőrözni küldte aknászhajóját, miután az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) március 19-én azt közölte, hogy az ukrán haditengerészet elaknásította Odessza, Ocsakiv, Csornomorszk és Pivdennyi kikötőjét.

    Az FSZB szerint a több mint 420 tengeri aknából néhány elszabadult a vihar miatt, és fenyegeti a fekete-tengeri hajózást. 

    Az ukrán fél az oroszokat vádolta a tengeri aknák elhelyezésével.

  • A Heineken nemzetközi sörgyártó vállalat szerint már nem fenntartható az oroszországi kereskedés folytatása; felhagy a sörgyártással és az értékesítéssel az országban – számolt be a Sky News. A Heineken a Botsjkarev, Ochota en Tri Medvjedja márkákat állítja elő és árulja Oroszországban.

    Az Interfax orosz hírügynökség szerint amíg az üzletág nem kerül új tulajdonoshoz, a cég tovább működteti mind a hét oroszországi sörgyárat; a munkahelyek megmaradnak, és a fogyasztók is ki lesznek szolgálva. 

    Garantáljuk, hogy 1800 alkalmazottunk fizetését 2022 végéig kifizetjük, és mindent megteszünk, hogy biztosítsuk jövőbeli foglalkoztatásukat

    – közölte a vállalat, majd hozzátette, hogy a jövőben is prioritásként kezeli az ügyfelekkel, partnerekkel és fogyasztókkal szembeni kötelezettségek teljesítését.

  • Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta: ha lakosságarányosan nézzük, akkor eddig Magyarországra érkezett a legtöbb menekült Ukrajnából. 

    A hétfői adatok szerint 530 587 ember menekült Magyarországra az orosz–ukrán háború elől – számolt be az MTI. Szentkirályi Alexandra szerint a menedékes kérelmek száma napról napra emelkedik. 

  • A Kreml hétfőn közölte, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti isztambuli béketárgyalások eltolódhatnak egy nappal, csupán kedden kezdődhetnek – számolt be az Independent

    Ugyan a legutolsó információk szerint ma kellett volna megtartani a béketárgyalások következő fordulóját, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint ez nem valószínű, mivel a tárgyalófelek csak hétfőn érkeznek Törökországba. Az orosz szóvivő hozzátette: a tárgyalásokon eddig nem sikerült érdemi előrelépést elérni.

  • Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint több mint 3,8 millió ember hagyta el Ukrajnát az orosz invázió óta – számolt be a Sky News. Szerintük további 6,5 millió ember hagyja el Ukrajnát. 

    Jelenleg körülbelül 13 millió ember rekedt az ukrajnai harci övezetekben. Közülük a polgármester szerint mintegy 160 ezren a déli Mariupol városában élnek.