Óvóhelyre kellett menekíteni Angelina Jolie-t, amikor megszólaltak a légvédelmi szirénák az ukrajnai Lviv városában – írja az Independent.
A színész-rendező az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottjaként szombaton egy menedékhelyet látogatott meg, amikor megszólaltak a légvédelmi szirénák. Angelina Jolie-t kísérete azonnal kivezette az épületből, és autóba szállították.
A hollywoodi sztár meneküléséről felvétel is készült, amelyen az is látszik, hogy Angelina Jolie integet a kamerának, és azt mondja, hogy jól van.
Angelina Jolie had to be rushed to a bomb shelter as air-raid sirens went off in Lviv. pic.twitter.com/dOnLcQsp6d
— Christo Grozev (@christogrozev) April 30, 2022
Az orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajna a saját civiljeire lő, ami nemcsak sérültekkel, hanem halottakkal is jár.
Az orosz hírügynökség arról számolt be, hogy az ukránok egy iskolát, egy óvodát és egy temetőt is lőttek Herszon régióban.
Az amerikai külügyminisztérium közlése szerint nemrég telefonon egyeztetett egymással Dmitro Kuleba ukrán és Anthony Blinken amerikai külügyminiszter.
A felek többek között az Ukrajnának nyújtott 33 milliárd dolláros segélyről is tárgyaltak, melyet még Joe Biden jelentett be csütörtökön a Fehér Házban – írja az Unian ukrán hírportál.
A 33 milliárd dolláros, Ukrajnának szánt csomag katonai, gazdasági és humanitárius segítséget tartalmaz, melynek jóváhagyásához az amerikai elnök a kongresszus támogatását kérte.
Most először evakuálták civilek egy csoportját az ostromlott mariupoli Azovsztal acélműből, de a feltételezések szerint még mindig ezren vannak odabenn − írta meg a Sky News.
Az erőddé alakított Azovsztal acélgyár lett az utolsó védelmi álláspont az ostromlott városban, amelyet az ukrán erők továbbra is védenek az orosz erőkkel szemben. Ukrajna nem közölte, hogy hány katona állomásozik az üzemben, de Oroszország körülbelül kétezerre teszi a számukat.
Az orosz állami média arról számolt be, hogy szombaton 25 civilt evakuáltak az erőműből, bár a bent tartózkodó ukrán erők parancsnokhelyettese szerint ez a szám csak húsz volt.
Az orosz állami RIA Novosztyi hírügynökség szerint 19 felnőttet és hat gyermeket hoztak ki. Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította csapatait, hogy úgy zárják le az erődítményt, „hogy még egy légy se szállhasson ki onnan”.
Ukrán tisztviselők szerint mintegy százezer civil van még a városban, az acélgyárban pedig még ezer civil is tartózkodhat.
Összesen 5582 fő lépett be szombaton Magyarország területére az ukrán–magyar határszakaszon. A román–magyar határszakaszon belépők közül 8165 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az Országos rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül.
A beléptetettek közül a rendőrség 584 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Az ukrán védelmi minisztérium különleges szállítási szolgálatának katonai mérnökei folytatják a közlekedési infrastruktúra aknamentesítését az Oroszországtól felszabadított területeken − közölte a Twitteren az ukrán hadsereg vezérkara.
This is how drivers are now bypassing the mined road by Russians near Borodyanka#StandWithUkraine pic.twitter.com/0lbpvNHagB
— Oleksandra Matviichuk (@avalaina) March 31, 2022
Mint azt megírtuk, az ukrán katasztrófavédelem arról számolt be, hogy körülbelül 300 ezer négyzetkilométeres területet kell aknamentesíteni Ukrajnában. Ez kicsivel több mint háromszor akkora, mint Magyarország teljes területe.
Інженерно-саперні підрозділи Держспецтрансслужби МО України продовжують розмінування транспортної інфраструктури на звільнених від російських нелюдів територіяхhttps://t.co/To6Vh8zML8 pic.twitter.com/eo6UxMI8TX
— Генеральний штаб ЗСУ (@GeneralStaffUA) May 1, 2022
Joe Biden amerikai elnök szombat este az ukrajnai orosz invázióról tudósító újságírókat méltatta a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján − közölte az Independent.
Mindig is tiszteltem a sajtót, de el sem tudom mondani, hogy mennyire tisztelem őket, amikor látom őket a háborús zónákban, ahol lőnek rájuk
− mondta.
Képzeljék el, ha nem kapnánk meg ezeket az információkat. Az egészen más világ lenne
− tette hozzá az elnök.
I’ve always had respect for the press, but I can’t say enough about how much respect I have after their reporting in Ukraine. They’re risking their lives every single day to make sure the world hears the truth. pic.twitter.com/ckRcEk3Q5D
— President Biden (@POTUS) April 30, 2022
Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke meglátogatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Kijevben.
Meglátogatunk, hogy megköszönhessük a szabadságért folytatott harcot. Ez a harc mindenkit érint. Elkötelezettek vagyunk, és veletek leszünk, amíg a háború véget nem ér
– mondta Pelosi Zelenszkijnek.
Az ukrán elnök hangsúlyozta: az Egyesült Államok vezető szerepet tölt be Ukrajna támogatásában az oroszok elleni küzdelemben.
Video here: pic.twitter.com/JtYUdK20SM
— Helen Davidson (@heldavidson) May 1, 2022
További brit hadieszközök szállítását ígérte szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfőnek − írta meg az MTI.
A Downing Street szombat esti tájékoztatása szerint Johnson és Zelenszkij telefonos megbeszélést tartott, és az ukrán elnök előterjesztette, hogy milyen felszerelésre van szükség Ukrajna védelméhez.
A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének beszámolója szerint Johnson megerősítette, hogy Nagy-Britannia folytatja Ukrajna katonai támogatását annak érdekében, hogy az ukránok megkapják az önvédelemhez szükséges eszközöket.
Az ukrán fegyveres erők állítása szerint ez a videó egy orosz parancsnoki állás elleni támadást mutat − írta meg a Sky News.
A Sky News nem tudta függetlenül ellenőrizni az állítást.
A videó az észak-ukrajnai Izjumtól északra fekvő egyik faluban készült.
A szentpétervári Zenit sorozatban negyedszer nyerte meg az orosz labdarúgó-bajnokságot, miután a 27. forduló szombat esti rangadóján, hazai pályán 3–1-re legyőzte a Lokomotiv Moszkvát.
A címvédő három fordulóval a szezon zárása előtt biztosította be elsőségét, mivel kilencpontos, behozhatatlan előnyre tett szert közvetlen üldözőjével, a második helyezett Dinamo Moszkvával szemben.
A Zenit így már nyolcszoros bajnoknak vallhatja magát, és a második helyen áll az orosz bajnoki címek számát tekintve a tízszeres aranyérmes Szpartak Moszkva mögött.
Három férfi holttestét találták meg egy gödörben az ukrán fővárostól, Kijevtől néhány kilométerre nyugatra fekvő Bucsa közelében, és a jelek arra utalnak, hogy a civileket az orosz csapatok „halálra kínozták” – közölte szombaton a régió rendőrfőnöke.
Andrij Nebytov egy YouTube-videóban közölte, hogy az áldozatok holttestét pénteken fedezték fel egy erdőben, Mirotszke faluban, a testüket megcsonkították − írta meg a The New York Times.
Már ránézésre is megállapíthatjuk, hogy az embereket megkínozták, majd egyszerűen lelőtték őket
− mondta a rendőrfőnök a videóban.
A lap nem tudta független forrásból megerősíteni a részleteket.
Szankciókkal kellene szembenéznie minden olyan államnak és vállalatnak, amelyik segíti az olajkereskedelemben Oroszországot – jelentette ki szombat éjjeli beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Várhatóan a közeljövőben döntés születik az orosz olaj korlátozásáról. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az olajszankciók vonatkozzanak minden olyan kísérlet megakadályozására is, amelyek szerint például Oroszország úgynevezett olajkeverékekkel kerülné meg a korlátozásokat
– fogalmazott az ukrán elnök a Guardian szerint.
Trollfarm terjeszti az orosz háborúpárti hazugságokat az interneten az Egyesült Királyság szerint − írta meg a The Guardian.
A szentpétervári csoport a Twitteren, a TikTokon, a világ vezetőinek közösségi fiókjain és a média honlapjain folyik bele a vitákba, valamint manipulálja a közvélemény-kutatásokat.
Az Egyesült Királyság kormánya által finanszírozott kutatás szerint az online ügynökök utasították követőiket, hogy nyugati médiumokat és politikusokat célozzanak meg, és a kutatás eredményeit meg kívánják osztani a főbb online platformokkal és más kormányokkal.
A trollgyár a gyanú szerint Jevgenyij Prigozsinhoz, a 2016-os választásokba Donald Trump mellett való beavatkozással vádolt Internet Research Agency alapítójához köthető, aki Donald Trumpot juttatta az elnöki székbe. A főhadiszállás állítólag a szentpétervári Arzenál Gépgyárban, bérelt helyiségben található, amely katonai felszereléseket és technológiát gyárt.
Összesen 881 menekültet fogadott szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a társszerveivel együtt – közölte a rendőrség.
A 881 érkező közül 260 gyermek volt, aki vonattal érkezett Budapestre. Mint írják, a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket.
A feladatokban a Budapesti Polgárőr Szövetség is támogatást nyújt.
A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival is.
Az ukrán média és szemtanúk helyi idő szerint nem sokkal este 6 óra után több robbanásról számoltak be a déli Odessza városában. Egy szemtanú a CNN-nek elmondta, hogy legalább egy harci repülőgépet látott a város felett.
A hadsereg műveleti parancsnoksága a Telegramon közölte, hogy a repülőtér kifutópályája megsérült.
A robbanásokat nem sokkal azután hallották, hogy a városszerte megszólaltak a légvédelmi szirénák.
A robbanások egyik szemtanúja a CNN-nek elmondta, hogy körülbelül egy kilométerre volt a repülőtértől, amikor két robbanást hallott. Azt mondta, hogy a támadás körülbelül 10 percig tartott.
Orosz nyelven szólította fel az orosz katonákat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra, hogy ne harcoljanak Ukrajnában, mivel szerinte még a tábornokaik is több ezer áldozattal számoltak – írja az NBC.
Álláspontja szerint Oroszország kevés motivációval és csekély harci tapasztalattal toboroz új csapatokat a háború első heteiben kizsigerelt egységekhez, amiket aztán vissza lehet dobni a csatába.
Az orosz parancsnokok hazudnak a katonáiknak, amikor azt mondják, hogy komoly felelősségre vonásra számíthatnak azok, akik megtagadják a harcot, és például azt sem mondják el nekik, hogy az orosz hadsereg további hűtőkocsikat készít elő a holttestek tárolására. Nem mondják el nekik nekik, milyen veszteségekkel számolnak
– jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
Az ostrom alatt álló ukrajnai Herszon városában lényegében megszűnt az internet-hozzáférés − derül ki a Netblocks nevű internetfigyelő közléséből, amely világszerte nyomon követi a leállásokat − írta meg az NBC News.
A Netblocks egy tweetben közölte, hogy
a valós idejű hálózati adatok azt mutatják, hogy több szolgáltatónál sincs internet Herszonban,
állításuk szerint szerint az incidens
nem véletlen.
Az utóbbi hetekben Ukrajnában egyre gyakoribbá váltak az internetkimaradások, mivel Vlagyimir Putyin orosz elnök erői egyre jobban előrenyomulnak az országban, és blokkolják a civilek kapcsolatait a világ többi részével.
⚠️ Confirmed: #Kherson in occupied south Ukraine is now in the midst of a near-total internet blackout; real-time network data show the loss of service on multiple providers as one company says incident is "unfortunately not an accident" 📉
— NetBlocks (@netblocks) April 30, 2022
📰 Background: https://t.co/S0qJQ7CbNv pic.twitter.com/Yr8t5ng4rX
Több témában is egyeztetett egymással Anthony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter – közölte Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Az NBC tudósítása szerint a megbeszélés a múlt vasárnapi kijevi találkozó folytatása volt.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok határozottan támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását Oroszország brutális agressziójával szemben
– fogalmazott a közlemény szerint Ned Price.
Anthony Blinken még múlt vasárnap találkozott Ukrajnában Volodimir Zelenszkij elnökkel és több más, magas rangú tisztviselővel.
Svédország szerint orosz katonai repülőgép sértette meg a svéd légteret. Az eset még pénteken késő este történt a Balti-tengeren, a Dániához tartozó Bornholm sziget közelében.
A svéd fegyveres erők közölték, hogy egy orosz AN–30-as repülőgépet észleltek a svéd légtér felé repülni, amely rövid időre be is lépett, mielőtt elhagyta a területet.
Elfogadhatatlan és szakszerűtlen
– mondta Peter Hultqvist, a svéd védelmi miniszter.
Az eset csupán egy nappal azt követően történt, hogy Magdalena Andersson miniszterelnök bejelentette, hogy a svéd kormány nem tervez népszavazást kiírni a NATO-csatlakozásról, amennyiben a parlament jóváhagyja a belépést.
Kövesse velünk ma is az orosz–ukrán háború fejleményeit, és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről.
Szombati hírfolyamunkat ide kattintva érheti el.