Rakétazápor zúdult a donyecki lakónegyedre

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.

Index
2022.06.11. 11:35
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szombaton Kijevbe látogat Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik.

    A politikus Twitter-üzenetében azt közölte, hogy Ukrajna újjáépítéséről és az ország Európai Uniós csatlakozásának lehetőségéről tárgyalnak.

  • Az ukrán hadsereg állítása szerint több mint 32 ezer orosz katona vesztette életét az invázió kezdete óta − írta meg a The Independent

    Bár a halálos áldozatok tényleges száma vitatott, nyugati katonai elemzők egyetértenek abban, hogy Moszkva jelentős veszteségeket szenvedett el.

    Ben Wallace brit védelmi miniszter szerint a háború első két hónapjában 15 ezer orosz katona halt meg.

  • Illia Ponomarenko, a Kyiv Independent haditudósítója osztotta meg azt a felvételt, amelyen a leírás szerint egy mariupoli tömegsír látható. Az újságíró posztjának a Mariupol temetői címet adta.

    Három hónappal ezelőtt ez volt Ukrajna egyik leggyorsabban fejlődő és legkényelmesebb városa. Most egy óriási romhalmaz, hatalmas sírokkal körülvéve

    – kommentálta a felvételeket Ponomarenko.

  • Egy ember meghalt, miután az orosz erők lakóházakat bombáztak az ukrán Szumi városában − közölte a tartomány kormányzója.

    Dmitro Zsivickij arról számolt be, hogy pénteken 13 óra körül az orosz nehéztüzérség  Krasznopillia kerületét támadta − írta meg a The Independent.

  • Ukrajna 24 gyermek haláláról szerzett tudomást Mariupolban − közölte az ukrán főügyészség.

    Mariupolt a múlt hónapban foglalta el Oroszország három hónapig tartó folyamatos ostrom után, amely a város nagy részét elpusztította − írta meg a The Independent

    A háborús bűncselekmények vizsgálata közben kiderült, hogy további 24 gyermek halt meg a Donyeck megyei Mariupolban az orosz hadsereg célzás nélküli tüzérségi zárótüzeinek következtében − közölte a hivatal.

  • Megérkezett a spanyolországi Rotában lévő haditengerészeti támaszpontra a brit Prince of Wales repülőgép-hordozó – írja az Interfax orosz hírügynökség. A katonai jármű egy közelegő NATO-gyakorlaton vesz részt a Földközi-tengeren.

    A Flotilla Exercise 22 gyakorlaton öt NATO-tagállam hadihajója vesz részt, ahol válságkezelési képességüket gyakorolják.

  • Joe Biden amerikai elnök azt állítása szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „nem akart hallani” arról, amikor az amerikai hírszerzés a háború előtt információkat szerzett Oroszország megszállási terveiről − írta meg a The Independent.

    Joe Biden úgy fogalmazott, hogy

    ilyen még soha nem történt a második világháború óta. Tudom, hogy sokan azt gondolták, túlzok, amikor közöltem ezeket az információkat. De mi már akkor tudtunk arról, hogy Putyin seregei átlépik a határt. Semmi kétségünk nem volt róla. És Zelenszkij nem akarta meghallgatni ezeket a jelentéseket.   

  • Az ukrán hadseregben 37 ezer nő van, továbbá több mint ezer női parancsnoka lett Ukrajnának.

    A legtöbb egészségügyi szakemberünk nő. Üzletembereink 50 százaléka nő, akik a gazdaság életben tartásán fáradoznak – mondta az ukrán first lady, Olena Zelenszka.

    Nemrégiben tartották a Nők a harcokban című nemzetközi konferenciát, amelyet másodszorra rendeznek meg, ahol többek közt a nők jelenlegi háborús helyzetét is érintik.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök „személyes Vietnámja” lesz az ukrajnai háború egy volt amerikai admirális szerint – írja az UNIAN ukrán hírportál.

    James Stavridis a Time magazinban megjelent véleménycikkében azt írta: korából fakadóan jól emlékszik az amerikai hadsereg sikertelen vietnami hadjáratra, így az, ami Ukrajnában zajlik, szerinte egyre inkább arra hasonlít.

    A NATO egykori európai parancsnoka szerint az amerikaiak akkor egy villámháborúra számítottak, ami később sokkal komolyabb konfliktussá változott, végül pedig vereséggel végződött.

    Stavridis ugyanakkor úgy látja, Oroszország jelenleg rosszabb helyzetben van, mint az Egyesült Államok akkor volt. 

    Vietnamban a helyi lakosság gyakran fogadta az amerikaiakat, Ukrajnában viszont utálják Oroszországot. Ukrajnát is több tucat ország támogatja fegyverekkel, míg a kommunista Vietkongot főleg a Szovjetunió segítette. Ráadásul a Szovjetunió nem volt túl gazdag, Ukrajna partnerei viszont a világ leggazdagabb országai, tehát számukra Kijev támogatása nem jelent nagy anyagi terhet. Mindez előfeltétele annak, hogy Putyin számára ez a háború is szégyenletes vereséggel végződjön – csak gyorsabb ütemben, mint az Egyesült Államoké Vietnamban

    – fogalmazott a volt amerikai admirális.

  • Kilép az ENSZ Turisztikai Világszervezetéből Oroszország, az erről szóló rendeletet már közzé is tette az orosz kormány – adta hírül az MTI.

    Moszkva tagságát egyébként már áprilisban felfüggesztette az ENSZ közgyűlése az ukrajnai hadművelet nyomán. Az orosz vezetés nem sokkal korábban már jelezte kilépési szándékát a szerinte „átpolitizált” szervezetből.

    A madridi székhelyű, 1975-ben alakult UNWTO-nak 150 tagja van. A szervezet célja a felelősségteljes, fenntartható és mindenki számára hozzáférhető turizmus fejlesztése, különös tekintettel a fejlődő államok érdekeire.

  • Az életüket kockáztatják azok az önkéntes sofőrök, akik a frontvonalak mögé szállítják a humanitárius segélyszállítmányokat − írta meg az AP hírügynökség.

    Az oda vezető útvonalak hosszúak és veszélyesek, a sofőrök a letartóztatást, sebesülést vagy akár a halálukat kockáztatják. Ukrán aktivisták szerint több mint két tucat sofőrt vettek őrizetbe és tartottak több mint két hónapig az oroszok által támogatott szakadárok Donyeck térségében.

    Donyeckben és a Luhanszki régióban számos önkéntes dolgozik kisteherautókkal és kisbuszokkal, hogy civileket evakuáljanak, miközben a térségben állandóak a tüzérségi támadások. 

  • Összesen 6055 fő lépett be Magyarország területére pénteken ukrán–magyar határszakaszon. A román–magyar határszakaszon 5491 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül.

    A beléptetettek közül a rendőrség 1419 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

  • Ben Wallace brit védelmi miniszter pénteken előre be nem jelentett látogatást tett az Kijevben, Ukrajna fővárosában, és találkozott Volodimir Zelenszkij elnökkel, aki ismét kérést intézett az Egyesült Királysághoz, hogy több nehézfegyverrel lássa el Ukrajnát – közölte az ukrán elnök irodája.

    Wallace irodája azt mondta, hogy a találkozó középpontjában az állt, hogy az Egyesült Királyság hatékony támadófegyvereket biztosít Ukrajnának − írta meg a The New York Times

  • Ruszlan Sztefancsuk, az Ukrán Legfelső Tanács elnöke kijelentette, hogy Ukrajna nemzeti szuverenitása, területi integritása és függetlensége soha nem lesz megbeszélés tárgya − mondta el a politikus a Sky News Italia olasz tévécsatornának adott interjújában.

    A parlament elnöke megjegyezte: nem a tárgyalások ténye a lényeg, hanem a nekik köszönhetően elérhető eredmény. Azonban minden újabb Irpiny, Borogyanka és Mariupol után egyre kevesebb dologban születhet megegyezés − írta meg a Kárpáthír.

  • Az orosz irányítás alatt álló Herszoni régió katonai parancsnoka arra utasította az Ukrán Fegyveres Erők térségben maradt katonáit, hogy önként jelenjenek meg a parancsnokságon és adják át fegyvereiket – számolt be a térség katonai-polgári közigazgatása.

    A közbiztonsági intézkedések megerősítéséről szóló rendeletet június 9-én írták alá a régióban.

    A parancsnoki hivatal követelményeit betartott személyek ellen nem indul eljárás, ha nem követtek el bűncselekményt

    – idézi az adminisztrációt a Ria Novosztyi.

    A hatóságok egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy azokat, akik megpróbálják kijátszani a parancs végrehajtását, őrizetbe veszik, és minden talált tiltott tárgyat lefoglalnak: fegyvereket, beleértve azok alkatrészeit, lőszereket, robbanóanyagokat és robbanószerkezeteket.

  • Csapást kell mérnie az ukrán hadseregnek a Krím-félszigeten lévő összekötő hídra, amely a félszigetet Oroszország krasznodari területével köti össze – jelentette ki Oleg Zsdanov ukrán katonai szakértő egy interjúban.

    Zsdanov szerint minderre azért lenne szükség, mert az oroszok ezen keresztül szállítják át a csapataikat a Krímbe. A szakértő ugyanakkor tisztában van vele, hogy a hidat legalább egy hónapig kellene folyamatosan lőni rakétával, de szerinte csak így lehetne leállítani a működését.

  • Inna Szovsun, Ukrajna volt oktatási és tudományos miniszterének első helyettese pénteken Twitteren osztott meg néhány fényképet az ukrán érettségizőkről, akik a háború által sújtott övezet romjai között pózolnak.

    Az orosz katonai hadjárat február és március között súlyosan megrongálta az észak-ukrajnai Csernyihiv városát – közölte Szovsun.

    Ez örökre megmarad ezeknek az érettségizőknek az emlékezetében, és az évkönyveikben

    – tette hozzá.

  • Telegramon tett közzé videóüzenetet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, melyben kiemelte: Oroszország valamennyi várost szét akarja verni a Donbászban.

    Ádáz harcok folytatódnak a Donbászban. Naponta ismétlem ezeket a neveket: Szeverodonyeck, Liszicsanszk, Bahmut, Szlavjanszk és a többi város. Elismétlem a katonasággal való találkozókon, valamint a diplomatákkal, a partnerállamok képviselőivel folytatott beszélgetéseken is. Oroszország minden várost le akar győzni Donbászban, az összeset. És ez nem túlzás

    – idézi az ukrán elnököt az UNIAN, aki azt is leszögezte: az ukrán hadsereg mindent megtesz annak érdekében, hogy amennyire lehetséges, visszaverje a támadásokat. 

  • Összesen 77 menekültet fogadtak pénteken a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai a társszervekkel együttműködve – közölte a rendőrség.

    A 77 érkező közül 31 gyermek volt, akik vonattal érkeztek Budapestre. 

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatok ellátásában a Budapesti Polgárőr Szövetség is támogatást nyújt. 

  • Ukrajnában külföldre szökött belorusz harcosokat képeznek ki fegyveres felkelés kirobbantására a saját hazájukban – jelentette ki pénteken Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök egy lakossági fórumon.

    Lukasenka szerint a szerveztek két légiót fegyvereztek fel frontszolgálatra, de nem akartak a frontra menni. Kiemeli: a százötvenből mindössze négyen mentek harcolni.

    Jó volt nekik, amikor Kijev valamelyik éttermében gyülekeztek. Találkoztak, ettek-ittak. Az étteremben jól érezték magukat akkor. Aztán a frontra vagy állomáshelyükre küldték őket. De nem akartak harcolni. Ukrajna erre azt mondta, hogy rendben, akkor felkészítünk titeket a jövendő fegyveres forradalomra Belaruszban

    – idézte Lukasenkát a BelTa belorusz hírügynökség.

  • Az ukrán hadműveleti parancsnokság beszámolója szerint az orosz erők 39 katonájával végeztek a herszoni régió környékén – írja az UNIAN ukrán hírportál.

    A tájékoztatás szerint az ukrán felderítőcsoport az előrenyomulási útvonal tanulmányozásakor egy orosz ejtőernyős alakulatot is megsemmisített, akiknek a fegyvereit, valamint a kommunikációs eszközeit is lefoglalták. 

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index pénteki percről percre közvetítése az orosz–ukrán háború eseményeiről. Pénteki tudósításunk ide kattintva érhető el.

    Tartsanak velünk ma is!