![](https://kep.index.hu/1/0/4553/45538/455381/45538184_3473584_5497624f25c609df22b4ba1f5dd3c824_wm.jpg)
Az amerikai Szenátus jóváhagyta, hogy Bradley Chance Saltzman altábornagyot nevezzék ki a legújabb amerikai haderőnem, az Űrhaderő (USSF) élére – számolt be a SpaceJunkie portál.
Saltzman 1991-ben diplomázott a Bostoni Egyetemen, ekkor lépett be a Légierőbe. A kezdetektől fogva a rakéta- és űrhadműveletekre szakosodott, és egy ideig Minuteman-III interkontinentális ballisztikus rakétát felügyelő és üzemeltető tisztként is dolgozott. Emellett a Nemzeti Felderítési Hivatalnál is dolgozott, ott a katonai műholdak kezeléséért volt felelős.
Az amerikai űrhaderőben jelenleg körülbelül 8400 katona és több ezer civil szolgál. Néhány napja egyébként egy amerikai lap közölte, hogy Moszkvára még az űrből is csapást mérhetnek az amerikaiak, ha az oroszok megpróbálják bevetni az atomfegyvereket.
Ukrajna az elmúlt 24 órában több területen is felszabadított településeket, jelentette be Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán elnök hétfő esti beszédében bejelentette, hogy a fegyveres erők sikeresen folytatták az ellentámadást. Az elnök nem nevezte meg a felszabadított településeket.
„A front számos területén folynak ádáz harcok. Egyre több orosz próbál menekülni, a megszálló hadsereg egyre több veszteséget szenved. Oroszországban egyre többen értik meg, hogy Putyin hibát követett el azzal, hogy háborút indított Ukrajna ellen” – fűzte hozzá az elnök.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Hétfői percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.
Tartsanak velünk ma is!
Egy csehországi adománygyűjtő kampányban közel 1,3 millió dollárt (550 millió forintot) sikerült összegyűjteni, hogy Ukrajnának ajándékozzanak egy modernizált, „Tomas” nevű, még a szovjet időkben készült harckocsit − írta meg az Independent.
Az ország védelmi minisztériuma és Ukrajna prágai nagykövetsége által támogatott kampányra több mint 11 288 magánszemélytől érkezett adomány.
A T-72-es harckocsit, amelyet 1969-ben állítottak először gyártásba, modernizálták, hogy javítsák a védelmi rendszereit, és korszerűsítették az éjjellátó és kommunikációs berendezéseit.