új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mintegy 600 célpontot támadott meg az izraeli légierő vasárnap, köztük az Al-Azhar Egyetem környékét. Innen állításuk szerint egy páncéltörő rakéta elindítását tervezik – számolt be a The Guardian.

    A légierő azt is közölte, hogy a célpontok között szerepeltek fegyverraktárak, búvóhelyek, továbbá páncéltörő állások gyülekezőhelyei.

  • A Save the Children szervezet szerint több gyermek halt meg a Gázai övezetben az elmúlt három hétben, mint a világ konfliktusövezeteiben 2019 óta – írja a Sky News.

    Közlésük szerint a Gázában életét vesztő 7703 ember több mint 40 százaléka gyermek, további 1000 gyermek eltűnése miatt azonban ez a szám jóval magasabb. A Hamász vezette egészségügyi minisztérium szerint eddig legalább 3195 18 év alatti halt meg a palesztin enklávéban.

    A mindössze három hét alatt Gázában meggyilkolt gyermekek száma meghaladja a fegyveres konfliktusokban világszerte – több mint 20 országban – egy teljes év során, az elmúlt három évben meghalt gyermekek számát

    – olvasható a kommünikében.

  • Több tucat fegyverest öltek meg az izraeli erők az éjszaka – közölte a hadsereg szóvivője, amelyről a Haaretz számolt be.

    Olyan jelentés is érkezett, amely szerint a Gázai övezetben mintegy 600 célpontot támadtak meg az elmúlt 24 órában, köztük fegyverraktárakat és páncéltörő állásokat.

  • 7950-re emelkedett az október 7. óta tartó izraeli csapásokban életüket vesztők száma – olvasható a rámalláhi palesztin egészségügyi minisztérium vasárnapi közlésében, amely a Hamász által ellenőrzött enklávé adata.

    A CNN által szemlézett minisztériumi statisztika szerint a halálos áldozatok csaknem háromnegyede gyermekekből, nőkből, valamint idős emberekből áll. A tárca azt is hozzáteszi, hogy a sérültek száma meghaladja a 20 ezret.

    A bejelentett halálos áldozatok között 116 egészségügyi dolgozó is van, mivel sok kórházat ért katonai csapás az elmúlt időszakban.

  • „Egyáltalán nem áll szándékunkban, és nem is tervezünk katonai csapatokat küldeni Izraelbe vagy Gázába, és pont” – fogalmazott a CBS-nek Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke.

    Joe Biden helyettese elmondta, hogy országa tanácsokkal, felszereléssel, valamint diplomáciai támogatással segíti Izraelt.

    Kamala Harris úgy látja, Izraelnek minden kétséget kizáróan megvan a joga az önvédelemre, ám szerinte nagyon fontos, hogy senki se keverje össze a Hamászt a palesztin néppel.

    A palesztinok ugyanúgy megérdemlik a biztonságot, az önrendelkezést és a méltóságot, és nagyon világosan megmondtuk, hogy a háborús szabályokat be kell tartani és humanitárius segélyt kell folyósítani

    – jelentette ki a demokrata párti alelnök, aki arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok meg akarja akadályozni a konfliktus eszkalálódását, egyúttal Iránt is figyelmeztette, hogy maradjon ki a háborúból.

  • Fontos, hogy Izrael különbséget tegyen a Hamász terroristái, valamint a Gázai övezetben lévő civilek között akkor, amikor támadást indít a térségben. Erről Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója figyelmeztetett a CBS televíziócsatorna Face the Nation című műsorában nyilatkozva.

    A The Jerusalem Post a tanácsadó kijelentésével kapcsolatos beszámolójában emlékeztet, hogy a Fehér Ház a Gázában zajló háború humanitárius szüneteltetését, valamint a palesztin civilek védelmét hangsúlyozta vasárnap.

  • Palesztin jelentések szerint három palesztin is meghalt hétfőn kora reggel a Ciszjordániában lévő Jenin városában, miután izraeli katonák hatoltak be a térségbe – írja a Haaretz.

    A portál beszámolója szerint az összecsapások egy menekülttáborban zajlottak.

  • Összesen 60 embert tartóztattak le Oroszországban a dagesztáni repülőtéren zajló, Izrael-ellenes tüntetések miatt – számolt be a Sky News.

    A brit médium közölte, hogy azután kezdte el megrohamozni a Mahacskalában lévő épületet a száz főt meghaladó tömeg, hogy megérkezett egy járat Tel-Avivból. Az orosz állami média információi szerint sok zsidó embert kellett védelembe helyezni a repülőtéren a történtek miatt.

    Az orosz légvédelmi ügynökség ugyanakkor nemrég arról határozott, hogy az izraeli állampolgárokat kereső demonstrálók miatt november 6-ig zárva tart Dagesztán fő repülőtere.

  • Az Izraeli Védelmi Erők szerint erőik egy újabb páncéltörő irányított rakétaosztagot támadtak meg Dél-Libanonban, mielőtt azok támadást intézhettek volna Észak-Izrael ellen.

    A hadsereg azt állítja, hogy dróncsapást is végrehajtottak egy terrorista ellen, aki dróntámadást akart végrehajtani.

    Az IDF olyan felvételeket is közzétett, amelyeken a Maglan elit egység katonái csapást mérnek a Hezbollah állásaira a libanoni határon.

  • Az izraeli Miniszterelnöki Hivatal és a Külügyminisztérium közölte, hogy a Nemzetbiztonsági Tanáccsal együtt figyelemmel kísérik az események alakulását az oroszországi Dagesztán repülőterén történt Izrael-ellenes és antiszemita zavargásokat követően.

    Izrael elvárja, hogy az orosz rendfenntartó erők minden izraeli állampolgár és zsidó biztonságát fenntartsák, bárhol is tartózkodjanak, és határozottan lépjenek fel a zavargókkal és a zsidók és izraeliek ellen irányuló vad uszítással szemben. Izrael oroszországi nagykövete, Alex Ben-Zvi együttműködik az orosz hatóságokkal az ottani izraeliek és zsidók biztonságának garantálása érdekében

    – közölték. A reptéren több száz fős tömeg gyűlt össze, akik azt állították, hogy „izraeli menekültekre” vadásznak.

    A beszámolók szerint az orosz belügyminisztérium büntetőjogi vizsgálatot indított a mahacskalai események miatt, és azt ígérte, hogy „minden rendbontót őrizetbe vesznek és felelősségre vonnak”. 

     

  • Izraelnek minden joga és kötelessége megvan arra, hogy megvédje polgárait a terrorizmustól, ugyanakkor ezt a humanitárius joggal összhangban kell megtennie, amely elsődlegesnek tekinti a civilek védelmét – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök, amikor Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel beszélt telefonon vasárnap.

    Ez volt a két politikus első egyeztetése, mióta Izrael bejelentette a katonai műveletek kiszélesítését.

    A Fehér Ház közleménye szerint szóba kerültek a Gázai övezetben fogvatartottak megtalálását célzó erőfeszítések, akik között a konfliktus kirobbanása óta eltűntként számontartott amerikai állampolgárok is lehetnek.

    Biden vasárnap Abdel Fatáh al-Szíszi egyiptomi elnökkel is beszélt telefonon, akivel a Gázai övezetbe irányuló humanitárius szállítmányok bejutásának felgyorsításáról egyeztettek. A megbeszélésen szóba kerültek a konfliktus kiszélesedésének megakadályozását célzó amerikai diplomáciai lépések is.

  • Egy civil ruhás palesztin férfi konyhakéssel akart végezni egy thaiföldi farmerrel, aki nemrég számolt be az Izraelben átélt borzalmakról a CNN amerikai televíziócsatornának. A 30 éves Withawat Kunwong egy baromfifarmon dolgozott a Dél-Izraelben lévő Holit kibucban, amikor a Hamász október 7-én támadást indított Izrael ellen.

    A férfi épp felvételt készített a farmról, amikor hangos robbanásokra és sűrű, fekete füstfelhőkre figyelt fel a levegőből. Eközben rakéták suhantak el felette. Aznap órákig bujkált, amikor egy civil ruhába öltözött palesztin férfi előbb felfigyelt rá, majd egy konyhakéssel megpróbálta elvágni a thai farmer torkát, amiért az nem volt hajlandó megadni magát.

    A dulakodást követően Kunwongot súlyos sérülésekkel hagyta magára támadója, ráadásul úgy, hogy közben a torkán keletkező seb erősen vérzett. Végül más vendégmunkások találtak rá, akik ezután ápolni kezdték. A thai férfi úgy látja, azért maradhatott életben, mert a kés, amellyel megtámadták, tompa volt, és akció közben el is tört.

    Nem tudta elvégezni a feladatot… A sérülés még mindig fáj, de belül jobban érzem a fájdalmat

    – idézte fel a CNN-nek az eseményeket Withawat Kunwong.

  • Indul az Index hétfői élő hírfolyama az izraeli eseményekről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    • IDF-szóvivő: Pszichológiai terror alatt tartja a túszokat a Hamász
    • Netanjahu beszéde után elszabadult a pokol Gázában
    • Az Egyesült Államok bevonulhat Izraelbe
    • Izrael minden eszközzel harcolni fog Elon Musk ellen
    • Az IDF lecsapott a terroristákra a Gázai övezet északi részén

    Tartsanak velünk ezúttal is!