Késsel megsebesítettek egy fiatal zsidó nőt az otthonában Lyonban, Franciaország harmadik legnagyobb városában – közölte szombaton az ügyészség, amely nem zárta ki az antiszemita indítékot.
Franciaország több városában tüntettek szombat este a gázai palesztinokkal való szolidaritás jegyében.
A lyoni ügyészség a megtámadott fiatal nő ügyében emberölési kísérlet miatt indított eljárást. Egyelőre senkit sem vettek őrizetbe, a nő állapota nem életveszélyes.
A nő elmondása szerint az otthonába becsengettek, és amikor ajtót nyitott, egy sötét ruhás, részben eltakart arcú támadó kétszer megszúrta, majd elmenekült. Az ajtóra horogkeresztet festettek, de egyelőre nem tudni, mikor.
A párizsi rendőrkapitányság tájékoztatása szerint szombaton körülbelül 19 ezren vonultak fel számos palesztin zászló alatt Párizsban, egyesek „Szabadítsátok fel Palesztinát!” transzparensekkel. Más táblákon a „Bojkottáljuk Izraelt”, „Izrael terrorista állam” feliratok voltak olvashatók. A rendőrség közölte: nem tiltja be a tüntetéseket, de nem tűr semmilyen rendbontást.
Országszerte mintegy negyven megmozdulást jelentettek be.
Lyonban mintegy ötezren tüntettek a rendőrség szerint, a dél-franciaországi Montpellier-ben 1750-en tüntettek, a „gázai mártír gyermekek temetőjét” szimbolizálva. A kelet-franciaországi Strasbourgban ezerötszázan vonultak az utcára, „Izrael terrorista, Macron cinkos” jelszót skandálva.
Izraeli katonai riporterek először kísérték el az IDF csapatait a Gázai övezetbe, és így az eddigi legközelebbi tudósítást nyújtják a szárazföldi hadműveletről – közölte a The Times of Israel.
A riporterek észak felől léptek be Gázába Itzik Cohen dandártábornok, az IDF 162. hadosztályának parancsnokával. Ott csatlakoztak a Nahal dandárhoz, amely Beit Lahiya Al-Atatra városrészében, több mint 4 kilométerre a Gázai övezet belsejében tevékenykedik.
A hadosztály más erői, köztük a Givati dandár és a 401. páncélos dandár még mélyebben vannak Gáza városon belül.
A katonák rendkívül ébernek tűnnek a drón által szállított gránátokkal szemben, és sikerül is lelőniük azokat az égből. A Hamász múlt heti felvételein egy drón robbanóanyagot dobott le néhány katonára.
הצצה נדירה למרחב הלחימה בעומק עזה: הפרשן הצבאי של כאן חדשות @roysharon11 התלווה לחטיבת הנח"ל pic.twitter.com/GIrXzeLMqW
— כאן חדשות (@kann_news) November 4, 2023
A Hamász közölte, hogy több mint 60 túsz tűnt el a Gázai övezetet ért izraeli légicsapások miatt – közölte a Haaretz.
Abu Ubaida, az Izz el-Deen al-Kasszam Brigádok szóvivője a Hamász távirati számán azt is közölte, hogy 23 izraeli túsz holtteste rekedt a romok alatt.
Úgy tűnik, hogy soha nem fogjuk tudni elérni őket a folyamatos brutális agresszió miatt, amelyet Gáza ellen folytat a megszállás
– mondta.
Többen meghaltak és megsebesültek egy robbanásban a Gázai övezet középső részén lévő Al-Maghazi menekülttáborban szombat késő este – közölte egy közeli kórház tisztviselője.
Khalil Al-Daqran, a Deir Al-Balah-i Al-Aqsa Mártír Kórház ápolási vezetője a CNN helyi tudósítójának elmondta, hogy legalább 33 holttestet látott.
A tábor egyik házát találat érte. Ez a ház tele volt lakókkal. A lakókat bombázták, miközben azt hitték, biztonságban voltak az otthonukban
– mondta Al-Daqran, aki szerint sok nő és gyerek van az áldozatok között, akik végleges száma nem ismert.
Az al-Maghazi tábor egyik lakója, Jamal Al Aloul elmondta, hogy épp mélyen aludt, amikor hirtelen „az egész épület ránk zuhant”. Azt mondta, hogy két gyermeke meghalt az összeomlásban. Elmondta, hogy nem tudja, ki halt még meg, de sokan voltak még az épületben.
Köszöntjük olvasóinkat!
Ezzel a poszttal indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az izraeli eseményekről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!