Az izraeli hadsereg egységei a tengerparti Sáti menekülttáborban felszámolták a Hamász erőit – tudatta egy katonai szóvivő kedden az MTI szerint.
A Gázai övezet északnyugati részén, a tengerpart közelében fekvő Sáti menekülttábor a Hamász egyik, jelentős terrorista infrastruktúrával rendelkező erőssége volt, többek közt a Sáti zászlóalj otthona, amely kulcsszerepet játszott az október 7-i, Izrael elleni terrortámadásban – mondta a szóvivő.
Az izraeli hadsereg 162-es hadosztálya eddig több mint 160 alagútlejáratot fedezett fel, mintegy 2800 terrorista célpontra támadt, és a Hamász mintegy ezer fegyveresét, köztük parancsnokokat öltek meg.
Ez a hadosztály vette be az iszlamista terrorszervezet több, stratégiai és létfontosságú erősségét, köztük a 17-es erődítményt, a Hamász biztonsági negyedét, a Rantiszi kórház környékének egységeit – ahol a Hamász izraeli túszokat is fogva tartott –, és egyik legkiemelkedőbb területük a Sáti menekülttábor volt, ahol további egységekkel közösen harcoltak a Hamász kiszorításáért.
A Sátiban harcoló kommandós egységek rajtaütöttek egy iskola területén működő iszlamista csoporton is, ahol páncéltörő rakéták indítóállásait és nagy mennyiségű fegyvert találtak. Az elmúlt napokban az izraeli katonák átvették az irányítást emellett a Hamász katonai célokra használt kormányzati negyede felett Gázaváros Ejlin és Rimal körzetében is.
A Goláni kommandó harcosai razziát tartottak a kormányzati központ épületében, ahol a Hamász hadi és belügyi minisztériumai, katonai hírszerző irodái, a szervezet főhadiszállása és más erődítményei voltak, és olyan kiképző helyei is, melyeket az október 7-e támadás előkészítésére használt.
Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy a Hamász „elvesztette az ellenőrzést” Gáza felett, és hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) „minden ponton haladnak előre” Gáza városában − közölte a The Guardian.
A The Times of Israel című izraeli lap szerint Gallant hétfőn úgy nyilatkozott, hogy
a Hamásznak nincs olyan ereje, amely képes lenne megállítani az IDF-et. Az IDF minden ponton előrenyomul. A Hamász elvesztette az ellenőrzést Gáza felett. A terroristák délre menekülnek. A civilek már a Hamász bázisait fosztogatják. Nem bíznak a kormányban.
Ahogy fogalmazott, a „feladatoknak megfelelően dolgozunk. Nincs stopperóránk. Céljaink vannak. El fogjuk érni a céljainkat.”
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index élő hírfolyama az izraeli eseményekről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!