Már több mint száz orvos írta alá azt a nyílt levelet, amiben egy orosz művész, Alekszandra Szkocsilenko szabadon engedését követelik – tudósít róla a brit The Guardian.
A 33 éves művészt az után ítélték hétéves börtönbüntetésre múlt héten, hogy korábban egy szentpétervári közértben a termékek árcéduláit az orosz agressziót elítélő szlogenekre cserélte ki.
Mivel a bíróság szerint így hamis információkat terjesztett a „különleges katonai hadművelettel” kapcsolatosan, ezért börtönbüntetést szabtak ki rá.
Azonban mivel a csak Szásának nevezett művésznő egy veleszületett szívbetegségben szenved, ezért az orvosok attól tartanak, a börtönben rosszabbodna az állapota.
Az orvostársadalom tagjaiként komoly aggodalmaink vannak Szása egészségével kapcsolatban
– fogalmaz a levél, ami szombaton jelent meg az orosz közösségi oldalakon.
Az állami tulajdonú „Ukrgazvydobuvannya” egy kimerültnek vélt gázlelőhelyet fedezett fel a Kárpátok egyik mezőjén. Ezt a vállalat honlapján közölték, írja az epravda.com.ua.
A tesztelés során egy 1600 méter mélységű kút több mint 200 ezer köbméter/nap gáz beáramlását produkálta.
A rekord gázkitermelési arányt a modern technológiák, különösen az „Ivan Bohun” fúrótorony alkalmazásának köszönhetően sikerült elérni.
Oroszország részt kíván venni a november 22-re tervezett virtuális G20-csúcstalálkozón – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságírókkal.
Folyamatban vannak az előkészületek a részvételre
– mondta egy kérdésre válaszolva.
Korábban Arindam Bagchi, az indiai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy Újdelhi, amely 2023-ban a G20-ak elnöke lesz, már kiküldte a meghívókat a virtuális G20-csúcstalálkozóra, és arra számít, hogy a lehető legtöbb G20-vezető részt vesz rajta – emlékeztetett a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
A szeptember 9–10-én Újdelhiben tartott G20-csúcstalálkozón Narendra Modi indiai miniszterelnök azt javasolta, hogy novemberben kerüljön sor a G20-ak vezetőinek virtuális találkozójára. Modi szerint a szeptemberi csúcstalálkozón a vezetők által előterjesztett javaslatok felülvizsgálata révén fel lehetne gyorsítani azok végrehajtását.
Oroszország augusztus óta gyakorlatilag befagyasztotta a fogolycseréket Ukrajnával. Az rbc.ua szerint azonban most ismét elindulnak az erről szóló tárgyalások.
„A tárgyalások jelenleg is folynak. De valóban, a nyár óta Oroszország ténylegesen befagyasztotta a cseréket. Nem olyan mértékben zajlanak, mint korábban” – mondta Petr Jacenko, a hadifoglyok kezelésével foglalkozó koordinációs főhadiszállás képviselője.
Megjegyezte, Ukrajna készen áll a fogolycserére, de sok minden függ az orosz féltől is.
Pénteken este számos ukrán régiót fenyegetett orosz támadás pilóta nélküli légi járművek miatt – írta az Unian.
Az Ukrán Fegyveres Erők Légierő Parancsnokságának hivatalos Telegram-csatornája szerint veszélyhelyzet alakult ki Pavlohradnál, Harkivnál és Dnyiprónál is. A légierő arra kérte a lakosságot, hogy maradjanak óvóhelyeiken.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felmentette Alekszandr Taraszovszkijt az ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálat elnökhelyettesi posztjáról – közölte az Unian ukrán hírügynökség.
Az erről szóló rendeletet péntek este tették közzé az elnöki honlapon. Taraszovszkijt 2022. január 21-én nevezték ki erre a posztra Ukrajna elnökének 18/2022. számú rendeletével.
Korábban különböző pozíciókban dolgozott az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál, az Ukrán Állami Különleges Kommunikációs és Információvédelmi Szolgálatnál és az Ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálatnál.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!