Krivij Rihben a dróntörmelék megrongálta a fűtési hálózatokat és egy elektromos vezetéket, és több kazánházat leállítottak – mondta Szergej Liszak, a Dnyipro területi katonai közigazgatás vezetője.
Éjszaka az orosz csapatok drónokkal támadták a régiót. A lehulló törmelék Krivij Rihben megrongálta a fűtési hálózatokat és egy elektromos vezetéket. A városban több kazánház leállt a feszültségesés miatt
– közölte távirati csatornáján.
Liszak megjegyezte, hogy 6 kórház és több mint másfél száz oktatási intézmény maradt fűtés nélkül. És további 3000 ház, ahol összesen 76 ezer ember él. Az egyik egészségügyi intézményben áramszünet volt. Ezt már helyreállították. A szerelők még dolgoznak.
Az agresszor Nikopol térségében a kritikus infrastruktúrát is célba vette. Egy lezuhant drón roncsai megrongáltak egy erőművet. Nikopolban több mint 3000, a körzetben pedig több mint 6400 fogyasztó maradt áram nélkül. Az áramellátást már helyreállították
– mondta a közigazgatási vezető az Interfax szemléje szerint.
Az ellenség kétszer is nehéztüzérséggel lőtte Nikopol körzetét. Marganets és Pokrovske vidéki települések is érintettek. Elmondása szerint nem voltak áldozatok.
Magyarország területére 2024. március 23-án az ukrán–magyar határszakaszon 6915 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 5937 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 26 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Szombat este Shahed típusú támadó drónokat észleltek Ukrajna területén – írja az Ukrajinszka Pravda.
A légierő helyi idő szerint fél kilenckor jelentette, hogy Mikolajiv és Herszon régiókban támadó drónokat láttak. Nem sokkal később Poltava régióban is jelentették őket. Este tízkor az ukrán légierő már egy Shahed UAV Harkiv felől Poltava déli része felé való mozgásáról számolt be.
Percekkel később szintén egy Shahed drónt jelentettek, mely Herszon felől Mikolajiv felé repült.
„A világ vezetői közül csak Zelenszkijnek »volt annyi esze«”, hogy Oroszországot hibáztassa a moszkvai terrortámadásért” – fogalmazott szarkasztikus hangnemű Telegram-bejegyzésében Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
„Volodimir Zelenszkijt semmilyen átok nem tudta olyan erővel megsemmisíteni, mint saját önleleplező nyilatkozata” – fogalmazott Zaharova.
Volodimir Zelenszkij közösségi oldalán megosztott videobejegyzésében beszélt a moszkvai terrortámadásról. Nyilatkozatáról az alábbi linken olvashat bővebben.
Kedves olvasóink!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ma is!