Az Egyesült Államok folytatja erőfeszítéseit az Örményországgal való partnerség kiépítésére, ami kritikus reakciókat vált ki a Kreml tisztviselőiből.
Uzra Zeya, az Egyesült Államok polgári biztonságért, demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkára július 13-án az örményországi Jerevánba utazott, és bejelentette, hogy az Egyesült Államok nagyjából 16 millió dollárt különített el egy örményországi járőrrendőrség létrehozására, és együttműködik Örményországgal a bűnüldözési reformok folytatásában − írja napi jelentésében a Washingtoni Hadtudományi Intézet (ISW).
Zeya emellett kiemelte a július 16-án kezdődött közös amerikai–örmény „Sas Partner” hadgyakorlatot, és megerősítette, hogy az amerikai hadsereg egy rezidens tanácsadója hamarosan az örmény védelmi minisztériumhoz kerül.
Zeya megjegyezte, hogy Örményország részvétele a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében (CSTO) továbbra is örmény döntés, amelyet az Egyesült Államok tiszteletben tart, de Amerika nem látott bizonyítékot arra, hogy „Oroszország katonai jelenléte hozzájárulna egy békésebb és stabilabb dél-kaukázusi régióhoz”.
Maria Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy az örményországi látogatásokat arra használja fel, hogy oroszellenes tevékenységet folytasson a Kaukázusban.
Egy prominens, a Kremlhez közel álló orosz milblogger reagált Zeya örményországi látogatására, és azt állította, hogy Amerika megpróbál „behatolni” az örmény rendfenntartásba, hogy „átvegye az irányítást” Örményország felett.
Örményország és a Nyugat kapcsolata különösen neuralgikus volt Oroszország számára, mivel Örményország az elmúlt hónapokban konkrét lépéseket tett a Kremltől való eltávolodás érdekében.
Az ukrán kormány további 16,1 millió hrivnyát különített el egy speciális műsorszórási rendszer létrehozására és működtetésére, amely blokkolja az ukránellenes műsorszórást Ukrajna négy, határ menti területén – írja az Ekonomicsna Pravda.
„A kormány egy speciális televíziós és rádiós műsorszóró hálózat kiterjedt rendszerét építi ki a határ menti területeken, amely blokkolja az ellenséges propagandát. Erre márciusban a kormány 137,6 millió hrivnyát különített el kilenc terület számára. A kormány emellett 16,1 millió hrivnyát különít el a költségvetési tartalékalapból” – mondta Vitalij Kindratyiv gazdaságiminiszter-helyettes.
Ez év márciusában a kormány 124,4 millió hrivnyát különített el a költségvetés tartalékalapjából az Állami Különleges Hírközlésnek a Volinyi, Rivnei, Zsitomiri, Kijevi, Csernyihivi, Szumi, Harkivi, Vinnicjai és Odesszai területek számára.
A mostani 16,1 millió hrivnyát a Donyecki, Mikolajivi, Herszoni és Zaporizzsjai területek számára különítették el.
„A szükséges berendezéseket a Rádióműsorszóró, Rádiókommunikációs és Televíziós Konszern vásárolja meg és szállítja, valamint 2024 végéig elvégzik a telepítési és üzembe helyezési munkákat is” – áll a közleményben.
Az orosz megszálló erők a médiafelhajtás elérése érdekében megpróbálhatják megvetni lábukat a Dnyeper folyó jobb partján – írja az Unian.
Roman Pohorilij, a DeepState projekt társalapítója és elemzője szerint az ukrán hadsereg már régen elhagyta Krinki falut, június 17-én a megszállók lerombolták az utolsó bunkert is, de ott már senki sem volt.
Nem mondhatom, hogy az ottani helyzet nagyon kritikus... Másznak, próbálnak átjutni. Természetesen lesz válasz tőlük. Megpróbálhatják a jobb parton megvetni a lábukat
– mondta az elemző.
Pohorilij úgy véli, hogy az ilyen kísérletek nem veszélyeztetik komolyan az ukrán hadsereget, mivel tűzparancs alatt tartják a területet. „Ez inkább egy információs komponens lehet... Krinki nem létezik településként. Fizikailag csak a térképen marad meg” – tette hozzá.
Magyarország területére csütörtökön az ukrán–magyar határszakaszon 6903 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 7348 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A beléptetettek közül a rendőrség 54 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – írja a közlemény.
Oroszország vesztesége nem Ukrajna területének az 1991-es határokhoz való visszahelyezése lesz, hanem Vlagyimir Putyin orosz elnök „vertikális nullázása” – mondta Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij tanácsadója az Unian szerint.
Szerinte „forradalmi folyamatokról vagy puccsokról” van szó az Orosz Föderációban.
„Lehetséges ez? Nem csak lehetséges, hanem ez az egyetlen történelmi forgatókönyv, amely ma Oroszországban teljes mértékben megvalósulhat. Miért? Mert már többször láttuk a belső hatalmi vertikum gyengeségét Oroszországban. Azt, hogy nem hajlandó gyorsan és megfelelően reagálni az agresszív társadalmi tiltakozásokra. Nincs, aki erre reagáljon. Láthatjuk, hogy az orosz hatalmi vertikum nem arra van berendezkedve, hogy az agresszió fegyveres megnyilvánulásaival szemben hatékonyan működjön” – mondta Podoljak.
Hangsúlyozta, hogy most az hiányzik, hogy Oroszországot a kontaktvonalon a légierő segítségével megállítsák. „Ha megállítjuk, nincs itt Oroszország, és már nem uralja a levegőt, akkor Oroszország elkezd jelentősen veszíteni…” – mondta Podoljak.
Azt is hangsúlyozta, hogy rakétacsapásokat kell indítani az agresszor ország területére.
Nem csak a legendás ATACMS-ekről van szó. Hanem a mi rakétáinkról, és más rakétákról, a Storm Shadow-ról, és a megfelelő hatótávolságú drónokról. Ezzel nemcsak az Oroszország által ellenőrzött, megszállt területeken, hanem a határ menti területeken is elpusztítjuk az infrastruktúrát. Három-négy hónap ilyen típusú munka, és ennek teljesen más társadalmi következményei lesznek Oroszország számára
– összegezte Podoljak.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!