Polgár elismerte, hogy a nyilasok vezetője volt

2006.02.16. 08:24
Első ízben ismerte el a Melbourne-ben élő, népirtással gyanúsított Polgár Lajos, hogy a Nyilaskeresztes Párt magas rangú vezetője volt, de továbbra is ártatlanságát hangoztatta, írta csütörtökön a The Age című ausztrál újság, amelynek értesülései szerint Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője ausztrál illetékesekkel tárgyalt Polgár Lajos és Zentai Károly kiadatásáról.

Az ausztrál The Age az internetes kiadásában közölt írásában emlékeztet, hogy a Melbourne elővárosában, Ferntree Gullyban élő 89 éves Polgár Lajos ellen Efraim Zuroff kérésére a magyar kormány népirtás bűntettének gyanújával, zsidók sérelmére elkövetett háborús bűnök miatt vizsgálatot indított.

#alt#
Polgár Lajos ausztráliai otthonában (Fotó: The Age)

Szerelem a Hűség Házában

Polgár Lajos korábban következetesen tagadta, hogy vezető szerepet töltött volna be a rettegett Nyilaskeresztes Pártban, amely a háború utolsó éveiben 80 ezer magyar zsidót küldött Auschwitzba, és zsidókat gyilkolt és kínzott meg Budapesten 1944-ben és 1945-ben, írta az ausztrál lap, amelynek nyilatkozva Polgár szerdán közölte: "Igen, (a párt) vezetője voltam. Csak két hónapig, Budapesten."

Polgár felesége a lap szerint közölte, hogy a Nyilaskeresztes Párt székházában, az Andrássy úti Hűség Házában találkozott Polgárral. "Ő volt a parancsnok és én voltam a titkárnője" - mondta.

Polgár és Zentai kiadatásáról tárgyalnak

Efraim Zuroff szerdán Canberrában találkozott Chris Ellison ausztrál igazságügy-miniszterrel és Philip Ruddock főállamügyésszel, hogy Polgár és a szintén háborús bűnökkel vádolt, Perthben élő Zentai Károly (Charles Zentai) kiadatásáról tárgyaljon. Zuroff közölte, hogy újabb, Polgár Lajossal kapcsolatos bizonyítékokat adott át Ellisonnak és Ruddocknak, és reményét fejezte ki, hogy ennek alapján Polgár Lajost kiadják Magyarországnak.

Polgár Lajos üdvözölte a vizsgálatot, és ártatlanságát hangoztatta.

Nem volt hová küldeni a zsidókat

Polgár szerdán elismerte, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagjai zsidókat fogdostak össze és gyilkoltak meg Budapesten 1944-ben és 1945-ben, de ez a vezetők, például az ő tudta nélkül történt. "Nekem semmi közöm zsidók meggyilkolásához. Ártatlan vagyok, teljesen ártatlan. Soha nem bántottam sem zsidót, sem mást" - idézte Polgár szavait az ausztrál lap.

Polgár elismerte, hogy a nyilaskeresztesek tevékenysége "kegyetlenkedés" volt, egyes zsidókat alsóbbrendű embereknek tekintettek. "A párt meg akart szabadulni a zsidóktól, de ennek csak egy lehetséges módja volt, ha eltávolítják őket, de a legnagyobb gond az volt, hogy nem volt igazi hazájuk, ahova elküldhették volna őket" - mondta az újság szerint.

Nem antiszemita, cionista

Polgár szerint a Nyilaskeresztes Párt nem antiszemita, hanem cionista volt. "Az volt az elgondolás, hogy gettóban helyezik el őket, ahol védelem alatt lesznek. A háború után békésen visszaküldték volna őket Palesztinába. A szó nemes értelmében én cionista vagyok. A cionisták hazát akarnak a zsidóknak" - állította a lap szerint Polgár.

Zuroff csodálkozását fejezte ki, hogy Polgár Lajosnak látszólag tiszta a lelkiismerete. "Nem nehéz tiszta lelkiismerettel bírni, ha valakinek nincs lelkiismerete. Nyugodtan letagadhat bármit, amit csak akar" - fogalmazott.

A holokauszt áldozatai elleni bűntetteket vizsgáló Simon Wiesenthal központ azzal vádolja Polgárt, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagjaként számos magyar zsidó sorsát érintő döntést hozott, s feltehetően gyilkosságok és üldözések részese volt. Polgár korábban tagadta, hogy a Hűség Házának parancsnoka lett volna, csak annyit ismert el, hogy az egyik magas rangú nyilaskeresztes pártvezető, a háborús bűnök miatt később kivégzett Gera József titkáraként dolgozott.