Összefogva volt csak esélyünk a szovjetek ellen

Nemrég írtunk a Hexpanse nevű, egyelőre még hivatalosan meg nem jelent játékról, amit ugyanaz a cég fejleszt, mint akik korábban kihozták a Pesti Srácok nevű társast. A Hexpanse mellett megkaptuk a Pesti Srácokat is tesztelésre, hogy kiderüljön, miért adott 1200 külföldi több, mint 22 millió forintot egy olyan társasra, ami az '56-os magyar forradalomról szól.

Ahogyan szép lassan a videojátékok helyett a társasjátékok kikeltetőjévé válik a Kickstarter, úgy tűnnek fel sikeres magyar projektek is az oldalon, mint az általunk is tesztelt Saltlands, vagy a Pesti Srácok, ami a nemzetközi piacon Days of Ire: Budapest 1956 néven fut. Erre sikerült a magyar tervezőknek felhúzni egy kifejezetten sikeres közösségi kampányt, aminek köszönhetően 74784 dollárt kaptak a felhasználóktól, majd a játék 2016 végén megjelenhetett magyarországi forgalmazásban is.

A Pesti Srácok némileg követi azt a trendet, hogy egyre több játék koncentrál a kooperációra, vagy éppen az aszimmetrikus játékmenetre, miszerint egy játékos ellen van mindenki más. A játékmódtól függően mindkettőre van itt lehetőség, sőt, igazából még azt is meg lehet csinálni, hogy az ember egymaga próbálja leverni a szarházi szovjeteket Budapest szívében.

Maximum négyen játszhatnak egyszerre, és a játékmódtól függően egy játszma fél-egy órától egészen maratoni hosszúságig is nyúlhat. A lényeg annyi, hogy mi vagyunk a felkelők, akik különböző budapesti helyszíneken próbálják megszívatni a gaz szovjeteket. Négy karakter közül választhatunk, akiknek bizonyos játékmódban külön képessége is van, és annyi a lényeg, hogy a hét nap múlva, tehát a játék végén annyi eseménykártya maradjon a térképen, amennyivel még pont győzhetünk.

Avanti ragazzi di Buda

Az angol nyelvű verzióban kettő, a magyar nyelvűben három játékmód közül lehet választani, ami azért is hasznos, mert mert így bekerült egy kvázi tutorial, hogy a kezdő játékosok megismerkedhessenek az alapokkal, és hamar lezavarhassanak egy játékot. A hamar persze relatív, mert csak a szabályok, ikonok és kis kártyák felhelyezésének és használatának megértéséhez azért kell egy kis idő, szóval felkészülés nélkül azért minimum fél órát hozzá kell tenni a potenciális játékidőhöz.

Ezután indulhat a menet, és nagyjából az első három kör után válik nyilvánvalóvá, hogy miként is kell együttműködni a lázadóknak. Budapest különböző terein más és más események történnek, amiket meg kell oldani, és bizony egy idő után nem fognak működni az egyszemélyes partizánakciók, és össze kell dolgozni, mert ameddig mondjuk Csepelen nagy nehezen sikerül lezúznunk egy tankot, addig a Kossuth téren körről körre nő a ránk vadászó szovjet katonák száma.

A tereken elhelyezett forradalmárok, a csapattársaink, a kezünkbe kerülő akciókártyák és a körönként frissülő események kombinációja adja a Pesti Srácok lényegét, ami így leírva még nem is tűnik túl komplexnek, de a valóságban tényleg óriási összefogást igényel. Mivel mindössze hét napunk van leverni a szovjeteket, egy-egy kör között akár komoly időbe is kerülhet, mire a játékosok rájönnek, hogy a rendelkezésükre álló felszereléssel és akciókkal milyen lépéseket tudnak tenni. Akár egy ember is játszhat, de inkább érdemes hárman vagy négyen hozzákezdeni, mert nekünk például kétjátékos módban nem igazán sikerült leverni a szovjeteket, hiába folyattuk a vérünk, rohangáltunk keresztül a városon, és igyekeztünk minél több felkelőt aktívvá tenni.

Összességében a Pesti Srácok egy nagyon kreatív ötlet, ami történelmi szájbarágás helyett játékos formában ad némi ismeretet az '56-os eseményekről, de inkább a hangulatról, mintsem a száraz adatokról. Az a verzió, amiben egyikünk szovjet katona lehet még bőven tartogat potenciális összeveszési lehetőséget, és alapvetően ez egy keményebb társas, mintsem csak úgy leüljünk vele karácsonykor a faterrel meg a muterrel játszani, de a kooperatív rész kifejezetten élvezetes, és rengeteg taktikai előrelátást igényel. Nekünk egyedül kicsit a grafikával volt gondunk, mert ugyan az archív budapesti képek és maga a térkép kifejezetten jól néz ki, de például az akciókártyákra rajzolt figurák annyira furcsán hidegnek, földöntúlinak, egyáltalán nem emberinek hatnak, mintha csak a rajzoló a közismert Feels-mémet vette volna alapul a tervezéskor.

Az viszont egy kicsit elgondolkodtató, hogy a kőkemény adómilliárdokkal kitömött '56-os emlékév programjába az airsoftos lőtértől az egészen nevetséges, eltitkolt költségvetésű halszagú popzenékig minden baromság belefért, de pont egy olyan projekt nem kapott egy árva emlékezeti garast sem, ami nem naftalinszaggal és kétes hátterű archív fotókkal próbálja elmagyarázni az újabb generációknak '56 fontosságát, hanem egy interaktív társasjátékkal, amiben pont az a lényeg, hogy a magyar karakterek fogjanak össze, hogy legyőzhessék az elnyomó hatalmat egy hét alatt.