Vanda, Paula
-2 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Kirúgták Gothár Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetemről

2019.12.09. 15:55

Megszüntette Gothár Péter oktatói szerződését a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), olvasható az egyetem holnapján. Az egyetem etikai bizottsága december 8-i ülésén összegezte és lezárta a Gothár Péter elleni etikai eljárást, és egyöntetű döntést hozott, melynek értelmében Gothár szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolták az SZFE vezetésének. Upor László rektorhelyettes ezt az ajánlást fogadta el, és az egyetem az ügyet ezzel lezártnak tekinti.

A Katona József Színház november 19-én közölte, hogy egyik munkatársuk többször is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival, és emiatt a jövőben nem kívánnak vele együtt dolgozni. Akkor nem nevezték meg, hogy kiről van szó, de egy nappal később  Gothár Péter kiadott egy rövid közleményt, amelyben bocsánatot kért egy esetért. Beismerése után a másik munkahelye, a Színház- és Filmművészeti Egyetem is úgy döntött, hogy vizsgálatot indítanak

Gothár az SZFE etikai tanácsának ajánlását tiszteletben tartva felfüggesztette az oktatói tevékenységét, meghallgatásának időpontját december negyedikére tűzték ki, az egyetem pedig bejelentette, hogy pszichológusok segítségével beszélgetnek a hallgatókkal, akiket rendező tanított. Közben a kormány oldaláról bírálták a Katona József Színházat és Színház- és a Filmművészeti Egyetemet is. A két intézmény helyzete azonban eltérő, mivel a színház fenntartója a fővárosi önkormányzat, az egyetemé viszont a Palkovics László vezette innovációs tárca.

Gothár Péter meghallgatása után Upor László a hivatalos közleményben megemlítette, hogy az egyetem jó hírét, morális integritását ettől függetlenül súlyos károk érték az elmúlt hetekben. "A bizottság feladatának tekinti, hogy ennek okait és mértékét megvizsgálja, hatásait lehetőség szerint csökkentse" - írta.

Ahogyan a meghallgatást követő, úgy a végső döntésről szóló közleményben megerősítették, hogy nem volt tudomásuk Gothár Péter egyéb ügyéről, illetve az esetlegesen az intézménynél elkövetett etikai vétségről, és hozzájuk semmilyen bejelentés nem érkezett. 

Hangsúlyozzuk, hogy Gothár Péter művészi munkája, szaktudása az egyetem mindenkori vezetősége számára, indokolttá tette több mint harminc éve tartó oktatói alkalmazását. Szükségesnek látjuk kimondani, hogy határozottan szét kell választani a magyar film- és színházművészetben létrehozott megkerülhetetlen életmű értékelését az emberi vétségek megítélésétől. Szükségesnek látjuk azt is kinyilvánítani, hogy tanár és diák, rendező és színész viszonylatában (csakúgy, mint bármilyen más hierarchikus kapcsolatban) az alárendelt személyes méltóságát sértő bárminemű viselkedés teljességgel elfogadhatatlan, és nincs olyan művészi vagy pedagógiai cél, amely az ilyen határátlépéseket elfogadhatóvá tenné

- írják. Kiemelték, az bizottság nem nyomozati szerv, így nem feladata, az "igazságszolgáltatás”, ellentétben ártalomcsökkentéssel, ezért szeretnének kidolgozni egy olyan intézkedési tervet,  "amely erősíti a hallgatóknak az etikai vétségek kezelésére irányuló bizalmát".

A jelenlegi helyzet zavart értelmezésekből, túlfűtött indulatteli megnyilvánulásokból összeálló megítélése miatt, feltétlenül javasoljuk a megértést segítő közösségi feldolgozást, szakértő vezette nagycsoportos beszélgetésekkel. A 2020-as februári szemeszterkezdéskor oktatóknak és hallgatóknak szóló szemléletformáló, az egyetem etikai egységét és integritását erősítő kurzusok meghirdetését látjuk szükségesnek.

Az SZFE sajátos helyzetben van, mivel az előző rektor, M. Tóth Géza megbízatása lejűrt idén márciusban, azóta asz intézmény szakmai vezetését Upor László rektorhelyettes látta el. Upor megpályázta a rektori pozíciót, és az egyetem szenátusa december 1-jén őt támogatta Bagossy László rendezővel szemben. Ma már azonban az egyetemek sem dönthetnek a vezetőjük személyéről, a döntést a szakminiszter ajánlására a köztársasági elnök hozza meg, de a szenátus véleményét figyelembe kell vennie.

Palkovics László szakminiszter a Gothár-ügy kapcsán azt nyilatkozta, ha "bárki az egyetem vezetéséből tudott valamit, de eltitkolta, akkor az a minimum, hogy lemond." Halász János államtitkár még egyértelműbben fogalmazott: "Nem Gothár Péter az egyetlen felelős, a vezetőknek is felelniük kell." Ezek után kérdés, hogy a tárca hogyan jár el a rektorjelölés során.

Upor László mellett a napokban nyilatkozatban álltak ki dramaturgkollégái és az egyetem doktori iskolájának hallgatói.

Upor László nevét egyesek minden alapot nélkülöző rágalmakkal próbálják befeketíteni. Tanúsítjuk, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem választott rektorjelöltjének függetlenségéhez, szakmai integritásához és erkölcsi tisztaságához kétség nem férhet, és személyében kiváló ember lehet sokunk alma materének rektora. Határozottan visszautasítunk minden olyan, az egyetemi autonómiába való durva beavatkozásra irányuló törekvést, amelynek az elmúlt napokban a sajtó egyes, meghatározó fórumain tanúi lehettünk.