Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Temesvár / Temesvári Állami Csiky Gergely Színház / rendező: Tomi Janežič
Sümegi Noémi
A mai középgeneráció alapélményét meghatározó szocializmusra lehet vicces formában emlékezni, és ki lehet emelni szörnyű mivoltát: a temesváriak előadása a kettőt egyszerre teszi, ráadásul olyan komplex formában, hogy szó szerint a nyakunkon érezzük a kommunizmus leheletét. A jórészt saját élményeken alapuló darabot ugyanis nem színházban adják elő, hanem egy évek óta használaton kívüli, fűtés nélküli épületben, így télen kabátban üldögélhettünk a csupasz betonfalak között.
1978. január 26-án lett hatvanéves Nicolae Ceaușescu, a véreskezű diktátor, Románia akkori elnöke, a darabbéli romániai magyar család életében pedig úgy jelenik meg ez, hogy az általános iskolás gyereknek fogalmazást kell írnia a vezető dicséretére.
Ami A közel ötórás előadás során elhangzik, az mind igaz, a társulat valamelyik tagjával vagy annak családjával történt.
És miközben tudjuk, hogy Romániában játszódik, mégis minden olyan ismerős. Magyarországon nem kellett attól félni, hogy a szomszéd szekus felesége megérzi a kávéillatot, de a valutát mi is eldugtuk, az iskolában minket is értek megalázó helyzetek, a módjával lázadó fiatalokat nálunk is bevitték és megverték, elég volt hozzá a hosszú haj. És minden családban akadt egy rokon, aki a disszidálást fontolgatta.
Ezek akár vicces jelenetek is lehetnek, összekacsintva mosolygunk Európa ezen térfelén, aztán egyre durvább sztorik jönnek. Nem, a Ceaușescu-rendszerben – és bármely másik szocialista országban – egyáltalán nem volt vidám az élet, de túl kellett élni. Az alkotók pedig ezt most mintegy pszichodrámaszerűen kibeszélik magukból. Temesváron, a Műszaki Egyetem régi Hidrotechnikai Karának elhagyatott épületében végül a háború is testközelbe jön, ami már nem a múlt, hanem a szomorú jelen. Az előadás után véres lábnyomokkal hagyjuk el a helyszínt, nem maradhatunk kívülállók.
Budapest / Magyar Zene Háza / készítők: John Malkovich és Anastasya Terenkova
Rimay Ádám
A zenés színház világával mindig is személyes háborút vívtam, kevés olyan előadás volt, amelyik sokat adott volna nekem. Mégis, amit a Magyar Zene Házában novemberben láttam (talán mert nem musical volt, hanem irodalmi előadás, sok zenével),
képes volt egyensúlyt teremteni, és nem is akárhogyan.
John Malkovich és Anastasya Terenkova produkciója, a The Infamous Ramirez Hoffman intenzív darab. Szépsége, hogy ehhez nem kellett erőlködnie az előadóknak. A zenét egy kamaratrió szabta méretre végtelen könnyedséggel, miközben arcátlan profizmussal terelték a nézői fókuszt, formálták a hangulatunkat.
John Malkovich a világ legtermészetesebb módján adott elő egy valóban brutálisnak nevezhető történetet, mintha csak a meggyes piskóta receptjét olvasná fel. Persze akadt egy-két pillanat, amikor érzelmileg ő is elmélyült a sztoriban, de tárgyilagos maradt, a zenére bízta a hangulatfestést.
A vele készült interjúnkban sokat mesélt a zenéről, miért is imádja az élő hangszereket az előadásain. Úgy véli, a zene képes felfedni azt az igazságot, amit a szavak nem. Erre az alapgondolatra húzta fel ezt az előadást is, ami telt házzal futott a Magyar Zene Házában, de nem mondhatjuk, hogy a közönség csupán azért tapsolt, mert a legendás John Malkovich állt a színpadon. Azért tapsoltunk, mert jó volt, egyszerű és erőteljes. Az egyszerűsége tette érzelmileg kegyetlenné, mondandójában emlékezetessé.
Budapest / Centrál Színház / rendező: Horgas Ádám
Gáll Anna
Idén több előadást láttam az Edinburgh Fringe Fesztiválon öt nap alatt, mint itthon a teljes évadban, de azért Magyarországon is megnéztem néhány produkciót 2024-ben, s ezek közül a Centrál Színház decemberben debütált produkciója, a Mellékhatás volt a kedvencem.
Lucy Prebble 2012-es színdarabja Horgas Ádám rendezésében került színpadra. A két főhőst, Connie-t és Tristant Gáspárfalvi Dorka és Fehér Tibor alakította, a két orvost Mertz Tibor és Botos Éva formálta meg. A produkció azonkívül, hogy végig fenntartotta a nézők érdeklődését, úgy volt interaktív, hogy nem akarta „ráerőszakolni magát” a közönségre. Egyszerre volt szórakoztató és végtelenül elgondolkodtató, érdekes és nyomasztó, az elcsépeltnek indult szerelmi történet pedig váratlan fordulattal zárult, így a finálé sem laposodott el. Épp ellenkezőleg.
Budapest / Jurányi Ház / rendezők: Kovács Domokos, Szenteczki Zita
Péter Alvarez
Édouard Louis, a kortárs francia irodalom ifjú zsenije az Akik megölték apámat című önéletrajzi ihletésű regényében édesapja történetén keresztül mutatja meg, hogy a szociálisan teljesen érzéketlen politikusok a döntéseikkel hogyan tehetik még elviselhetetlenebbé egy már egyébként is kizsákmányolt és a munkája miatt megnyomorodott ember életét. A műből készült magyar színdarab, a Ki ölte meg az apámat 2023-ban elnyerte a Színikritikusok díját, a legjobb független színházi előadás kategóriában.
Szerencsémre a Jurányiban még idén nyáron is játszották a darabot, amely – azt kell mondjam – nem (véletlenül) érdemtelenül nyerte el az említett rangos elismerést. A Füge Produkció és az ESZME I Európai Szabadúszó Művészek Egyesületének közös alkotása üde és katartikus. A darab nagy erénye, hogy humorral, a magyar közélet aktualitásaira reflektálva adaptálta Louis kiváló regényét. Az előadást Csarkó Bettina és Szekeres Máté játéka teszi feledhetetlenné.
Kőszeg / Kőszegi Várszínház / rendező: Fábián Péter
F. Tóth Benedek
Vannak előadások, amelyek sokáig elkísérnek. Ebben rejlik a színház ereje. Minden színdarab visszhangja velünk és bennünk él. És mégis, visszagondolva erre az évre, nem mindegyik rezonál úgy, mint ahogyan akkor, amikor láttuk, és azt gondoltuk, nyomot hagy.
A szombathelyi Mesebolt Bábszínház 2024 nyarán olyan történetet vitt Kőszegre, ami sokáig zeng, akár a megpendített húr. Fábián Péter rendező Baka István költő-író A kisfiú és a vámpírok című kisregényét dolgozta fel Én, a vámpír címmel, a Kőszegi Várszínház együttműködésével. Az előadás után azt írtam, hogy ebben komoly leckét adott nekünk emberségből, és ezt most is vállalom – még akkor is, ha tudom, az emberek általában abból nem szeretnek tanulni, aminek más már megszenvedte, megértette és feldolgozta tanulságait.
Vagyis nincsenek illúzióim: a hibákat újra és újra elkövetik.
Baka István (1948–1995) költő 1988-ban írta vámpíros történetét, még a rendszerváltás előtt. Kisregényének világa disztópikus. Az emberek despoták, cárok, maharadzsák és főispánok uralma alá hajtva próbálnak túlélni, ám furcsa kórság üti fel a fejét köztük.
Szín- és bábművészet tökéletes találkozásának voltunk szemtanúi, az előadásban minden koporsó, holtakon sétálunk, holtakkal ölelkezünk egy olyan, velejéig romlott társadalomban, amelyben még a vámpír is – hiába végtelen lény – boldogtalan…
Budapest / Katona József Színház / rendező: Ascher Tamás
Dzsubák Tamás
A Jóccakát egy bűnös beismerő vallomása. Horváth Péteré, aki a színdarabot írta – saját életéből merítve. Két főhős van, az egyik mentális beteg (Keresztes Tamás), akit az öccséről mintázott, a másik önmaga (Kocsis Gergely), aki a testvérén ügyetlen vagy kevésbé ügyetlen módon próbál segíteni.
A történet során egyre rosszabb helyzetekbe jutnak, azokra nincs hősi megoldás. A skizofréniában szenvedő férfi zárt intézetbe kerül, ami bizonyosan nem javít az állapotán. Keresztes Tamás zseniálisan tud megőrülni, ezt az Egy őrült naplójában számtalanszor bizonyította.
A Jóccakátban szintet lép, olyan finoman érzékelteti a mentális leépülés különböző stációit, hogy a gyomrunk összeszorul, miközben nézzük.
Asher Tamás rendezése szintén bravúros, letisztult, elegáns történetmesélése esztétikai élménnyel párosul. Az előadás a színészvezetésben, a látványban (díszlet Khell Zsolt, jelmez Szakács Györgyi) és a színészi alakításokban is profi. A Kamra szűk tere valósággal a szemünk előtt nő meg, s az egészben talán az a legjobb, hogy az előadás a régi idők színházát idézi.
(Borítókép: Részlet a Jóccakát című darabból. Fotó: Katona József Színház)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
