Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMItt gyilkolt Spielberg és Bruce Willis
További Cinematrix cikkek
A két filmrajongó főszervező túraötlete pofátlanul egyszerű. Ha már úgyis minden hollywoodi rendező nálunk forgat évtizedek óta Schwarzeneggertől kezdve Spielbergen át Guillermo del Toróig (lásd Vörös zsaru, München, Hellboy 2 és társai), mennyivel izgalmasabb a városnéző turistáknak azt mondani a Hősök terén a szobornevek és a Nagy Imre-újratemetés elmantrázása helyett, hogy még a kopasz Bruce Willis is itt rohangált és ücsörgött a dugóban?
Utólag már bánom is, hogy nem az Indexnek jutott eszébe az intézményesített mozibuzi túra. Hiszen februárban pont mi mutattuk be Bruce Willis vérfoltos lába nyomán címmel azt a Nyugati téri Mix étteremtől a Liszt Ferencre átkeresztelt Ferihegyi reptérig tartó útvonalat, ami kényelmes sétatempóban veszi végig a sokat szidott Drágább, mint az életed legfontosabb budapesti forgatási helyszíneit.
Hollywood imád az Operánál robbantani
Az első, egyelőre csak sajtómunkásoknak szervezett, épp ezért a sok különinterjúzás miatt kicsit még szétesős Moviewalking túra a Szépművészeti Múzeumtól az Opera mellékutcáin át a Batthyány örökmécsesig, majd onnan a Szabadság térig tartott. A séta a tavalyi Die Hard 5 forgatásán túl főleg a 96-os Evita, a 2001-es Kémjátszma és a 2006-os München kulisszatitkairól szólt.
Tudták például, hogy a külföldi filmesek perverz örömöt éreznek, ha az Opera mellett robbantgathatnak? A Lázár utcában repültek a levegőbe a Die Hard 5 fekete autói (ugyanehhez a tárgyalótermi jelenethez használták fel a Szépművészetit is), de előtte az Evitában is ugyanitt vették fel a lángoló autók képeit. Fejérvári Zsolt azt is elmesélte, Banderas és Madonna még énekelt is az Opera sarkán, csak azt végül kivágták a végleges változatból. Az eredetilg képzőművész végzettségű túravezetőnk feltűnően sokat sztorizott az Evitáról, mint kiderült, nem véletlenül: a hazai kaszkadőrkirály, Piroch Gábor kaszkadőriskolás tanítványaként vett részt a forgatáson, meg is halt abban a jelenetben, amikor a Kincsem parknál a karhatalom lelövi a kadétokat.
Megtudtuk azt is, hogy az Operával szemben álló Balettintézet már Orbán és Tarlós épületkisajátítós buszbeszélgetése előtt is híres volt. Elvonult előtte a Bel Ami szépfiúja, a megcsalt tinibálvány, Robert Pattinson, és teraszos kávéháznak lett berendezve Spielberg Münchenjében: a Moszad-ügynököt alakító Eric Bana várta itt az informátorát.
Spielbergnél Pest a szovjetek Párizsa
A Moviewalking idegenvezetői természetesen ugyanúgy bevetik a modern technikát, mint a Szomszédok-séta kopasz szociológusa: az egyes túraállomások rövid építészeti-történelmi ismertetője után Ipaden mutatják meg a résztvevőknek a Budapesten forgatott filmek témába vágó jeleneteit, előre összevágott youtube-videókon.
A Batthyány-örökmécsesnél például a túravezető elmondta, hogy a tér helyén álló tüzérlaktanyába zárták a levert szabadságharc résztvevőit, magát a miniszterelnököt pedig pont annál a falnál végezték ki, ahol ma az emlékhely áll. De azt is megtudtuk, hogy a környék vérzivataros-századfordulós hangulata több filmest is megihletett: Tony Scott Kémjátszmájában, ahol Budapest Nyugat-Berlint helyettesítette, Robert Redford pont a Báthory utca és a Hold utca sarkán álló, kőerkélyes bérházba zavarta be Brad Pittet a gyorsalpaló spionképzés részeként, Spielberg pedig egy egész emeletet felrobbantott.
Az örökmécsesnél meg is néztük azt a München-részletet, amit Spielbergék a térről nyíló Aulich utcában vettek fel: Eric Banáék lefújnak egy merényletet, mert a bombát élesítő telefont egy arab kislány veszi fel a likvidálandó, kövér terrorista helyett. Feketeöves bakivadászként egyébként itt hangosan felröhögtem, mivel ez a helyszín a film szerint Párizs, a kép hátterében viszont jól kivehető a Szabadság teret elcsúfító szovjet emlékmű betonobeliszkje.
De kit érdekel, hol forgatott Bruce Willis?
Ami nekünk jól ismert, szürke budapesti középület, az a spórolásmániás amerikai producereknek nemcsak egy egzotikus kelet-európai milliőt jelent, de olcsó, és mégis grandiózus moszkvai vagy Buenos Aires-i díszletet. A blockbusterek forgatási helyszíneire túrát szervezni viszont nem biztos, hogy a legjövedelmezőbb vállalkozás lesz itthon. Mert ugye a fővárosi filmőrültek valószínűleg már az Underworld és a Die Hard 5 a forgatásakor is a Ferenciek tere vámpírkastélynak használt Klotild-palotája és a lepukkant moszkvai bazárnak berendezett Párizsi udvar környékén sündörögtek. És mivel minden kulisszatitoknak utánaolvastak a neten, biztosan nem fognak kifizetni háromezer forintot (buszos túráért hatezeret!) ugyanezért. Ezzel persze maguk a szervezők is tisztában vannak. A fő célközönségük épp ezért nem a fővárosi mozifanatikus szubkultúra, hanem a filmvilág iránt is érdeklődő, Budapest-rajongó külföldi turisták, akik a Hősök terén vagy az Andrássyn egymást fotózgatva azt is megtudhatják, melyik gigaköltségvetésű amerikai filmben volt ugyanez a helyszín Párizs.
A május közepétől hivatalosan is elinduló három Moviewalk-sétának (Kémek a várban, Világvárosok találkozása, Hősök nyomában) sajnos pont az a legfőbb baja, hogy szinte csak a Mid Atlantic Films szervízcégen és Andy Vajnán keresztül Magyarországra hozott, populáris filmekkel, az Evitával, az Én a kémmel, a Kémjátszmával, a Münchennel és a Die Hard 5-tel folgalkoznak. Ezeket a blockbustereket kivétel nélkül a legismertebb belvárosi turistalátványosságok környékén forgattak le, így minimális guglizással bárki bejárhatja a túraútvonalat egy nyári hétvégén, teljesen ingyen. Ha a szervezők a későbbiekben jobban rágyúrnak a reklámjukban is olvasható "titkos búvóhelyek, átjárók és udvarok" világára, és olyan helyszíneket is beválogatnak a sétákba, ahová halandó ember amúgy be sem juthatna (példéul a horrorfilmek közkedvelt helyszínére, a csernobili atomreaktort helyettesítő Kelenföldi Hőerőműbe), akkor komoly előnyhöz juthatnak a nagyvárosi túrák egyre túlzsúfoltabb piacán.
Gigarobotok és meteoreső Budapesten
A Moviewalking nem csak azért interaktív séta, mert a túravezetők Ipaden mutatják meg az adott helyszínekhez kapcsolódó filmjeleneteket, hanem mert a városnéző csoportot olyan okostelefonos alkalmazásokkal szórakoztatják menet közben, mint ez a gyilkos robotos gyöngyszem:
Rovataink a Facebookon