Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMBudapesti csata nélkül is jó a World War Z
További Cinematrix cikkek
Óriási izgalom előzte meg Brad Pitt vér nélküli zombifilmjét, hiszen mindenki biztos volt benne, hogy ha nem ez lesz a nyár legnagyobb kasszasikere, akkor az évtized legnagyobb bukásaként fogunk rá emlékezni. Kár örülni, nem sok esély van az utóbbira: a Z világháború ugyan csak nyomokban tartalmazza az eredeti Max Brooks-regényt, de a sok átírásból és újraforgatásból végül egy feszes tempójú, kellemesen agyatlan katasztrófafilm született.
Egy ideje már a zombi az új vámpír. Mel Brooks fiának World War Z című regénye vagy a Walking Dead képregény- és sorozatváltozata pont olyan kultikus mérföldkő lett az élőholtas műfajban, mint George A. Romero és Lucio Fulci horrorfilmjei a 60-as és a 70-es években. Csak most már nem egy szűk szubkultúra van rákattanva a zombikra, hanem milliók, hála a hollywoodi film- és tévéstúdióknak.
Viszont pont Hollywood vastörvénye, a "milliókból milliárdokat"-elv miatt lett Brad Pitt Z világháborúja is ugyanolyan nyári látványfilmmé silányítva, mint az Armageddon, a Deep Impact, a 2012, vagy éppen a Világok harca. Ahol most nem meteorok, természeti katasztrófák és gonosz űrlények hozzák el a világvégét, hanem a turbózombik. A Z világháború sosem lesz kultikus zombifilm, ráadásul a forgatás közben átvariált sztori miatt még a magyar statiszták is kimaradtak belőle: 12 magyar zombi kivételével mindenki más (katonák, csövesek) 2 másodpercre tűnik fel egy orosz híradóbejátszásban.
A World War Z regényben pont azt szerettük, hogy az ENSZ-alkalmazott főhős a háttérbe húzódva interjúzta meg a Nagy Zombiháború túlélőit, miközben próbálta megtalálni a hullavírus eredetét. A moziváltozat szakított a tényfeltáró dokumentarista stílussal, és a szegény ENSZ-alkalmazottat a vírus elszabadulásának közepébe dobta, ugyanolyan világmegmentő hőst faragva Brad Pittből, mint amilyen a külön filmet érdemlő, zombivadász orosz pap vagy a seattle-i búvár voltak a regényben.
Brad tehát vadócosan hosszú hajjal, macsó borostával és egy puskára kötözött Rambo-késsel indul neki a zombihordának. A 80-as évek tipikus vhs-macsója ő, akiknek a mellékszereplők csak vinnyogva asszisztálhatnak. A világgal szembeszálló Bradnek most a szeretteit kell biztonságos helyre menekíteni, és mellé még megtalálni a zombivírus ellenszerét. Versenyt kell futnia az idővel, meg persze a zombik Jesse Owenseivel, akik tényleg mindenkit beelőznek és megesznek, kivéve persze a macsó főhőst. Brad Pitten kívül ugyanis mindenki hülye ebben a pszeudovilágban, de cserébe legalább nem az amerikai világcsendőr szerepében tetszeleg (mint a fél Afganisztánt felrobbantó Rambo), hanem az eredetileg is a világméretű konfliktusok kezelésére létrehozott ENSZ színeiben ugrál a kontinensek között. Mondjuk ebben a filmben nem sokat szavazgatnak, meg tárgyalnak, inkább hajókon és helikoptereken menekítik az embereket a zombihorda elől.
De miért nem a videojátékok fogpiszkálóval is ölni képes, okos szupernindzsáját és néhány vasalóállú, gépágyús Terminátort küldött ki az ENSZ, hogy meglegyen a zombivírus ellenszere? Csak. Ezt tették egyébként, de a szuperkatonák a kötelező dramaturgiai túlzások miatt itt csupán nehézkesen mozgó, kényszerhumorizáló idióták lehetnek, az antivírust majdnem megtaláló tudós pedig a második jelenetben elhalálozik, így természetesen csak az idegesítően magabiztos Brad Pitt tudja megmenteni a világot. És hogy miért kell egy embernek megmentenie a világot? Csak. Mert több száz névtelen, arctalan mellékszereplőre nem lehet felhúzni egy nyári mozit.
Az eredeti befejezés szerint egészen Moszkváig vágott volna utat a zombilégióban, mert rájön, hogy a hullák a hidegben már nem tudnak maratont futni. Ráadásul csak a friss gyerekhúst szeretik, így a filmvégi, nagy csatában Mad Max-páncélban feszítő, túlélőparancsnok Brad Pitt a kisgyerekeket élő csalinak használva, falanxba állított öregekkel mészároltatta volna le egy autógyárban az élőholtak seregét. Miközben a helikopterpilótát alakító Matthew Fox a forró Floridában hetyeg a feleségével.
Na ezt a családbarátnak épp nem mondható, budapesti konzervgyárban felvett befejezést cserélték le a Prometheust is átíró Damon Lindelof verziójára. Ami tényleg sokkal jobb lett az első változatnál, mert így egyetlen mozijegy áráért két filmet is kapunk: dugóban vergődő sofőrök és ordítozó helikopterlövészek szemszögéből mutatott, CGI-orgiába csapó várospusztulásokat, és mellé az első Kaptár-epizódok kellemesen klausztrofób hangulatát idéző tűzoltóbaltával kommandózást. Kár, hogy egyik sem volt ennyire hangsúlyos elem az eredeti regényben.
Jó akcióhős Brad Pitt? Ha akcióhős alatt nem Schwarzeneggert, hanem mondjuk az elrabolt lánya miatt mindenkit felkoncoló Liam Neesont értjük, akkor igen, hiszen meggyőzően hozza a családjáért aggódó, érzelmekre is képes gyilkológépet. Látványos a film? Pont annyira, amennyire elvárjuk az ilyesmit a Legenda vagyok-típusú, gigaköltségvetésű apokaliptikus filmektől. Akkor mi vele a baj? A szökőárként házak között hömpölygő, műanyagbaba kinézetű CGI-zombik, a bosszantóan kiszámítható dramaturgia és az, hogy a címén túl alig van köze a bestseller zombiháborús regényhez.
IMDb: 7,4 pont
Rotten Tomatoes: 68%
Index-ítélet: 6/10
Rovataink a Facebookon