Mi a nyavalyát nézek?

Móray Gábor és Dési András bemutatkozó filmje, Az éjszakám a nappalod közben volt egy fura érzésem, mintha valami a körmöm alá ment volna, vagy a fogam közé, mintha a szememben lenne egy szösz és azt várom, valaki szedje ki onnan, mintha tüsszentenem kellett volna, csak hiába néztem a Napba, az istennek sem kellett. Azt vártam, hogy legyen benne egy olyan jelenet, mint az Amerika Kommandó (igen, a South Park alkotóinak bábfilmje, tartsatok ki) elején, amikor percekig a szörnyű bábozást mutatja a kamera, mindenki elhiszi, hogy ez rettenetes, aztán kinyílik a kép és elénk tárul egy részletgazdag és vicces univerzum, a film pedig tényleg elkezdődik. Sokáig vártam, hogy Az éjszakám a nappalodban megjelenik egy narrátor és kiröhög: haha, te tényleg azt hitted, hogy ez a filmünk? Ne haragudj, gonosz tréfa volt, most kezdődik igazából! És hirtelen lett volna értelme a történetének, a világnak, a színészeknek, a cselekménynek, ennek az egész izének, amit nézek egy sötétített teremben. Az éjszakám a nappalod nézése közben egyre inkább sétálni lenne kedvem.

Nem jött el ez a pillanat soha. Hiába vártam, Az éjszakám a nappalod sajnos egy teljes kudarc.

Én egészen biztos vagyok benne, hogy Az éjszakám a nappalod jó szándékból készült, tehetséges emberekkel (Móraynak és Désinek volt pár sikeres közös rövidfilmje, mint például a rengeteg fesztivált megjárt 639. baba). Tisztában vagyok vele, hogy egy filmet megcsinálni mennyi energia, pénz, és idő, a forgatás, a vágás, az utómunka, a promóciója. Kicsit rosszul is érzem magam, amiért muszáj ítéletet mondanom róla. Amióta megtudtam, hogy a hasonlóan katasztrofális Mancsot is legalább egy, ismerős kisgyerek kifejezetten imádja, egészen biztos vagyok benne, hogy Az éjszakám a nappalodat is kedvelni fogja valaki. De ha tényleg van ilyen – és nem stábtag vagy rokon – akkor nagyon szívesen elbeszélgetnék vele, hogy miért.

Akárcsak a Mancsnál, papíron itt is szuperül hangzik a történet: egy fiatal srác, Novák (Czukor Balázs) képtelen aludni, egy elvileg képzeletbeli, de az igazi Budapestre nagyon is hasonlító belvárosban. Hogy miért nem alszik, azt nem tudni. Egy orvos (Pap Vera az utolsó szerepében) azt mondja neki, hogy ha hét napig ébren marad, az agya „el fog rohadni”. Mivel ezek szerint ebben a képzeletbeli városban sosem hallottak altató gyógyszerekről, mézes meleg tejről, vagy citromfűteáról, Novák minden estéjét azzal tölti, hogy felkel a terhes barátnője mellől, és elindul kolbászolni a belvárosban. Na jó, igazából nem is a film történetét, hanem az alapkoncepcióját tartottam szupernek. Ami nagyjából eddig tart. Innentől kifejezetten nem szuper.

Novák ugyanis nem különböző kalandokba keveredik, hanem egészen konkrétan egybe: egy este egy internetkávézóban (?) összetalálkozik Volffal (Anger Zsolt) és a sleppjével, akik mindenféle simlis dolgokba próbálják belerángatni. Nem azért fogalmazok ilyen bénán, mert nem akarok lelőni poénokat, hanem nagyjából a film felénél elképzelésem sem volt, hogy mi történik. Nem értem, hogy mi a konfliktus, mik a motivációk, kik ezek a figurák, és miért olyanok, mintha 15 évvel ezelőtt találták volna ki őket, amikor Guy Ritchie és Kusturica volt az atyaúristen a körúton belül. Hogy mit nézek, azt sem egészen pontosan.

A még szomorúbb, hogy a film alkotói akkor sem voltak az utóbbival tisztában, amikor éppen a filmet forgatták. Dési akkor elmondta az Indexnek, hogy nem thriller, ez egy félreértés volt, de hogy micsoda, azt pontosan azt ők sem tudják. Ez kicsit aggasztó, ha tíz évig dédelget valaki egy forgatókönyvet, és még tíz évvel később sem tudja, hogy mi van a kezében. Igen, Az éjszakám a nappalodat tíz évvel ezelőtt találták ki. Ez biztos azt is megmagyarázza, hogy miért néz ki minden egyes szereplő úgy benne, mintha a pulzár.hu 15 évvel ezelőtti partifotóiról mintázták volna őket. Van a vagány, nonfi-tetkós gengszter, van a fonott szakállú, buddhista gengszter és van Volf (értik, Wolf! Winston Wolf!), aki egyszerre néz ki zöldségesnek és Rewindos DJ-nek. Őket nagyon veszélyes figuráknak állítja be a film, de a legdurvább dolog, amire képesek, hogy szétszadiznak egy csomó görögdinnyét, és ezzel magukra haragítanak egy zöldségest.

Nyilván az sem értekelne, hogy Anger Zsoltot a kilencvenes évek DJ Palotai-verziójának öltöztetik, ha egyszer egy olyan történetben szerepel, aminek van füle és farka. Az éjszakám a nappalodnak nincsen egyik sem, amit a borzalmas egysorosok („Az élet nem egy Rákóczi túrós!”) tetéznek, a direkt álomszerűre vett hangulat pedig kifejezetten szörnyűvé teszi.

Az álomszerűség ebben az esetben azt jelenti, hogy indokolatlan, magyarázat nélküli, „furi” dolgokkal van tele a film, amiben a motívum egyenlő lett az ismétléssel, úgyhogy többször van teljesen értelmetlenül egy hal az egyik szereplőknél, vannak óvodások az egyik szórakozóhelyen, a Nap Buda fölött kel fel, és Pater Sparrow látványtervező áldásos munkájának köszönhetően olyan helyeken vannak LED-futófények, ahol nem számítanánk rájuk. Amikor a sztori végre elér egy olyan pontra, ahol értem és érzem, mennyire bizarr minden – egy puccos esküvői buli egy félkész, éppen csak lebetonozott házban –, ott meg hirtelen elindul egy minijelenet arról, hogy a menyasszony lenyelte a gyűrűt és csapkodni kell a hátát. Vagy ott van egy kis szelence, ami lehetne a film McGuffinja, azaz rejtélyes tárgya, amit a szereplők hajkurásznak (gondoljanak most minden Mission: Impossible-filmre), ha egy valaki nem vágná bele a kukába öt perccel később. Mit jelentett ez akkor? Miért volt szükség rá? Miért foglalkozunk vele? Kimaradt egy jelenet, ami megmagyarázza? Vagy el kellene fogadnunk, mint egy bohókás furcsaság, ami színezi a sztorit? Köszönöm, nem. Az ilyen bizalmat, szimpátiát ki kell érdemelni. Az éjszakám a nappalod nem érdemelte ki.

Városfilmnek absztrakt, thrillernek szétesett, vígjátéknak nem vicces, drámának súlytalan, én tényleg nem tudom, hogy minek szánták Az éjszakám a nappalodat, de ha már a szándékot is nehéz kihámozni belőle, akkor értékelni is baromi nehéz.