Be kéne fognom a pofámat

Az Úr hangja forgatásán azt mondtad, hogy erről a regényről mindenki úgy tartotta, hogy megfilmesíthetetlen. Téged éppen ezért kezdett érdekelni, hogy lehet egy ilyen könyvből érdekes, nézhető filmet csinálni úgy, hogy a Stanisław Lem-i gondolat is megmaradjon. Sikerült?

Mindig az a kérdés, hogy milyen közönségnek csinálja az ember a filmet. Ez a film nem a nagy tömegeket célozza, egy szűkebb rétegnek, a valódi sci-fit és a filmnyelvi kísérletezést jól fogadó nézőknek készült. Ennek a rétegnek az igényeit gondoltuk végig, amikor a filmet készítettük.

Miért éreztétek fontosnak, hogy az eredeti sztorit kiegészítsétek egy másik szállal, azzal, hogy egy fiú keresi évtizedek óta eltűnt apját?

Azért tartották ezt a regényt megfilmesíthetetlennek, mert kevés benne a drámai konfliktus. Egy matematikus, akik valaha részt vett egy kísérletben, otthon, az asztalánál visszaemlékszik az életére. Arra, hogy mit gondolt akkor és mit gondol most arról a kutatásról, aminek végül nem lett eredménye, de meghatározhatta volna az egész emberiség további sorsát. Ehhez kerestünk valami személyes kötődést. Így jött az a történeti szál, hogy egy hozzám hasonló fiú ezt a titkos kutatást az apján keresztül ismerheti meg. Nem is adaptáltuk a regényt, hanem tulajdonképpen megírtuk a második részét.

Ez eddig a legdrágább filmed, ettől nagyobb volt rajtad a nyomás? Vagy inkább megkönnyítette a dolgodat, hogy több pénzetek van?

Most ki tudtuk fizetni a munkatársaimat, nem úgy, mint az előző filmjeimnél – a Taxidermia kivételével. De nem éreztem magam komfortosabban a forgatáson, sőt. Az anyaggal való küzdés, az egész forgatási közeg nem volt más, mint máskor, mint akár a teljesen pénz nélkül készült szívességi filmjeimnél. A felelősség sem volt nagyobb, az amúgy is az anyaggal szemben van. Nem éreztem, hogy sok pénzem van, inkább azt, hogy ha Stanisław Lem-filmet akarok csinálni, akkor Az Úr hangja a legolcsóbb lehetőség. Szívem szerint egy bolygón vagy végig egy űrhajón játszódó sci-fit készítettem volna. A Földre le sem jöttünk volna. De erre ez a költségvetés nem volt elég. Tudtam, hogy ennél drágább sci-fit Magyarországon nincs lehetőségem készíteni.

Milyen fogadtatással lennél elégedett? (Kritikánk a filmről itt olvasható:)

Az ilyen filmek sikerét úgy lehet mérni, hogy milyen fesztiválokra hívják meg, milyen a kritikai visszhangja, és hogy kiállják-e az idő próbáját. A tokiói nemzetközi fesztiválon, Ázsia legnagyobb A kategóriás versenyében a legjobb helyen kezdett a film. De hogy kiállja-e az idő próbáját, azt csak később látjuk meg, például hogy bent marad-e az egyetemi oktatásban, hogy egy generáció múlva tudnak-e még róla, nézik-e. Ez a film nézőszámban nem mérhető, mert az ilyen típusú filmeknek nemcsak első hétvégéje van, hanem hosszú kifutása. Ha nagyon sikeres, eljut 50 ezer nézőig. Tízezer alatt nagyon szomorú lennék, az a teljes érdektelenség jele, vagy azé, hogy rosszkor jött ki, rossz volt a reklámkampánya. (Az Index kritikáját itt olvashatja – szerk.)

Nemrég azt nyilatkoztad, hogy nem kaptál elég filmes lehetőséget, cserepadra ültettek. Mire a Filmalap a Facebookon közölte, hogy 632 millió forinttal támogatták Az Úr hangját, sajnálják, hogy ennek ellenére úgy érzed, hogy nem jutottál filmezési lehetőséghez.

Elmondtam, hogy érzem magam. Hálás vagyok a Filmalapnak, hogy támogatták a filmemet. Ez a dolguk, hogy közpénzből filmeket támogassanak arra érdemes alkotóknak. Remélem, ízléstől függetlenül mindenki látni fogja a filmen, hogy ez a pénz nem ment rossz helyre. De ezzel a hallgatásomat nem veszik meg, miért ne mondhatnám el, hogy hét év alatt nem csak egy filmet tudtam volna csinálni. Hét év alatt hét filmtervet adtam be, ebből egyet találtak megvalósításra érdemesnek.

Többször elmondtad, hogy ennek szerinted az lehet az oka, hogy a Toldi-filmterved kapcsán összevesztetek Andy Vajnával.

A végén kiderült, hogy egyáltalán nem szakmai problémái voltak. Ezt sajnálom a legjobban, mert ha egy szakmai vitában vérzek el, azt elfogadom, de nem ez történt. Hanem szakmai kifogások mögé bújva ez egy hiúsági kérdés volt. És mivel egy ember irányítja a magyar filmszakmát, nem jó ezzel az egy emberrel összeveszni. Rajtam statuáltak példát. A beadott filmterveimet egyébként a Filmalap egy darabig támogatta, majdnem mindnél végigment a fejlesztés a forgatókönyv befejezéséig. Különböző szinteken álltak meg a dolgok. Igazából azért panaszkodom, mert amihez legjobban értek, a rendezéshez nem jutottam hozzá.

A cserepad azért pontos kifejezés, mert ott voltam a csapatban, edzettem velük, kondiban voltam tartva, de nem mehettem ki a pályára. Arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy ezt az értéket, amit esetleg képes lennék létrehozni, ne hajítsák ki az ablakon, ezt az energiát ne hagyják veszni. A Filmalap célja, hogy sok jó magyar film készüljön, és én ebben tudok segíteni. Működőképes terveket fogalmaztam meg, amikből akár holnap el lehetne kezdeni forgatni. Ehelyett szakmaiatlan, hiú sértődés van.

A hosszú évek alatt történtek kísérletek, hogy rendezzétek a viszonyt?

Igen, többször kezdeményeztem, de nem sikerült érdemben tárgyalni. Marad a kölcsönös üzengetés lehetősége a sajtón és a közösségi médián keresztül. Beszólogatok, hogy legyen valamiféle kommunikáció, de még így sem tud létrejönni.

A filmalapos bulikon sem?

Nem vagyok meghívva, minden listáról töröltek.

Az Úr hangja forgatására sem ment ki Vajna?

Nem. Kijöttek a Filmalap gazdasági részlegétől ellenőrizni, azt hiszem, ez kötelező. Nekik legyen mondva, azt mondták, hogy ez egy szerzői film, csinálj, amit akarsz. Szerintem Vajna már a Toldi kapcsán rájött, hogy annyira kézben tartom a filmjeimet, hogy abba ő nehezen tudna beleszólni. És ezt egy akkora költségvetésnél veszélyesnek értékelte. Erre ajánlottam olcsóbb filmeket, de akkor már az volt benne, hogy ezzel a csávóval nem.

A propagandasajtó nemrég kikezdte Vajnát és a Filmalapot. Ironikus módon egy oldalra kerültél velük abból a szempontból, hogy te is mindig keményen fogalmaztál róla.

Nem kerültem egy oldalra velük, mert nekem szakmai vitám van a Filmalappal, nekik meg nem. Kevesellhetik a történelmi filmeket, de azok 3-4 milliárd forint alatt nem állnak meg, ennyire egyszerű. Ruhák kellenek, nem lehet az otthoni szekrényből összerakni a jelmezeket, minden egyes darabot meg kell varratni, vagy méregdrágán hozatni. Olyan közlekedési eszközök kellenek, amik egy vagyonba kerülnek, például egy hintót megépíteni. És akkor még csak száz évet mentem vissza az időben.

A magyar gazdaság nem alkalmas arra, hogy ezeket a filmeket szakmányban kitermelje. Ha letolunk három történelmi filmet, az 12 milliárd forint. Tisztában vannak vele, hogy ez csak a minimális költsége egy ilyen filmnek? Nincsenek. Most elviszi az egész éves filmes költségvetést egy Hunyadi-film. A hírek szerint hétmilliárd forintba kerül, ami a teljes éves magyar játékfilmes költségvetés. Remélem, ez valami külön kasszából megy. (Vajna az Indexnek azt mondta, hogy ennek a filmnek még nincs költségvetése, de kicsit több, mint kétmilliárdra becsüli – M.D.)

A Hunyadi-film körüli balhéról mit gondolsz? Kiszivárgott a forgatókönyv tervezete, és máris kikezdték, hogy nem lesz elég jótékony hatással a nemzettudatra.

Lehet, hogy őszinte magyarságérzetből jön, de ezek az emberek nem veszik észre, hogy valamire fel vannak használva. Nagyon kevesen tudják megítélni egy forgatókönyv-tervezetről, hogy milyen film lesz belőle. Ez sem szakmai vita, csak egy Vajna személye elleni támadás. A Hunyadinál inkább azt látom problémának, hogy stúdiórendszerben, megbízásos alapon készül. Ebben az országban, ahol mindenkinek pályáznia kell, valakinek nem kell pályáznia. Ezt elég nehéz védeni, amíg legalább papíron valamiféle demokrácia van. Andy Vajna, mint valamiféle csúcsproducer, legyártatja a filmet, amerikai módra válogatva hozzá az embereket. Közpénzből. Ez itt a valódi gond.

Régen volt a Magyar Mozgókép Közalapítványnak (a Filmalap előtti filmes pénzosztó testület – M.D.) egy ülése, ahol sokan felháborodtunk, én az átláthatóságot, a demokráciát kértem számon rajtuk, végül felálltunk, hogy hagyjuk az egészet, és kimentünk. Ott állt az ajtóban Kálomista Gábor, aki szintén elhagyta a termet. Mindketten fel voltunk háborodva, szerinte egy Andy Vajna-féle Filmalap kellett volna, szerintem meg átláthatóbbá kellett volna tenni a Magyar Mozgókép Közalapítványt. Vicces volt, amikor találkoztunk az ajtóban, de nem voltunk egy platformon.

A filmszakma jelentős része úgy gondolja, hogy ha Vajnának mennie kell a Filmalaptól, csak sokkal rosszabb jöhet a helyére. Gondolom, te is találkoztál már ezzel a véleménnyel.

Az tagadhatatlan, hogy a Fidesz és Vajna létrehoztak egy működő rendszert. A hatos lottó nyereményadója stabil filmkészítési lehetőséget adott a szakmának. Ezt lehet félteni. Azt is el kell ismerni, hogy pártállástól függetlenül támogatták az alkotókat. Vajnának megvolt a hatalma ahhoz, hogy ne engedje csak politikai alapon eldönteni, hogy melyik film készülhet el. De amivel nekem mindig problémám volt, az a döntési mechanizmus. Az, hogy hét éve egy irodában ugyanaz a pár ember dönti el ugyanazzal az ízléssel, hogy milyen filmek készüljenek a szakma által delegált képviselők teljes mellőzésével. Miért nem tud létrejönni egy évente, kétévente változó összetételű szakmai bizottság?

A másik gond a Filmalappal a következetesség. Nem az a baj például Dobó Katával, hogy Vajna volt barátnője, hanem az, hogy a Filmalap szigorú pályázati szabályainak nem felel meg. Ugyanazon a héten hoztak döntést az Inkubátor Program keretében olyan fiatalokról, akik fantasztikusan jó rövidfilmeket tettek le az asztalra, neves nemzetközi fesztiválokon szerepeltek. Ők 60 millió forintra tudnak pályázni, Míg egy szintén elsőfilmes, de a pályázati feltételeknek meg sem felelő színésznő 350 millió forintot nyer. De amilyen helyzet az országban van, ahhoz képest a Filmalap valóban remekül működik.

Amúgy meg be kéne fognom a pofámat, mert Magyarországon nem kap pénzt, aki pofázik. De én egy olyan Magyarországon szeretnék élni, ahol a szakmai teljesítményem alapján részesülök a közpénzből, és nem az alapján, hogy mi a véleményem egyébként. A hazaszeretnek semmi köze a szervilizmushoz.

Mivel te továbbra is nyíltan fogalmazol, arra számítasz, hogy továbbra is sokkal több lesz az elutasított, mint az elfogadott terved?

Januárban kiderül, mert újabb filmtervvel pályáztunk, Cserna-Szabó András Sömmi című kisregényének filmváltozatával. A forgatókönyv kész, most dől el, hogy kapunk-e gyártási támogatást. Nem kerülne annyiba, mint a Toldi, de ez is befér a történelmi kategóriába, mert arról szól, hogy Rózsa Sándort és seregét a 48-as szabadságharcban behívták harcolni, mint betyárhadsereget. Lent, a Délvidéken rendesen osztották is a szegény rácokat. Elképzelhető, hogy a nyilatkozataim miatt ez a gyártási támogatás is ugrik. Pedig megint sikerült egy olyan forgatókönyvet írni, amit a filmalap fejlesztési vezetője, Hegedűs Bálint az egyik legígéretesebb filmtervként aposztrofált.

A kultúrkampfot filmektől függetlenül mennyire követed? Lehet értelmes vita alapja, amiket számon kérnek az alkotókon?

Nem, mert ez politika. Szakmai oldalról nézve teljes hülyeség. Az nem lehet, hogy egy filmben egy karakter csak azért legyen szimpatikus, mert magyar. Máshogy kell felépíteni egy karaktert. A filmes hősök a cselekedeteik alapján válnak igazi hőssé, attól lesznek szimpatikusak, szerethetők, izgalmasak. Ellentmondásosnak kell lenniük ahhoz, hogy a végén meghozhassák a néző szívének kedves döntéseket. A nagy történelmi hősök viszont érinthetetlenek. Olyanok, mint a szobrok. És az nem drámai kategória. Azzal én, mit alkotó ember, nem tudok mit csinálni. Az, hogy valakinek Nagy-Magyarország-matrica van az autóján, árnyalja a róla kialakított képet, de a lényegi karakterét nem mutatja meg, mert ez még csak a felszín. 

(Borítókép: Pálfi György. Fotó: Nagy Szabolcs / Index)