Erőszak és szerelem a vadászházban

A berni követ, a Félvilág és az Örök tél után ideje volt, hogy Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró végre mozifilmet is készíthessenek. Már csak azért is, mert ezek a történelmi témájú tévéfilmek mind megállták volna a helyüket a mozikban is. Úgy idézték meg Magyarország egy-egy izgalmas, ellentmondásos korszakát, hogy közben végig feszült, fordulatos, szórakoztató filmek tudtak maradni. Éppen ezért volt érdekes, hogy mihez kezd az alkotópáros a moziban. Folytatják-e a megkezdett utat, vagy az új lehetőség belőlük is előhoz valami újat?

Az Apró meséket elnézve a válasz az, hogy a páros maradt a bevált, jól ismert úton. Ezúttal a második világháború után járunk, de ahogy a korábbi filmjeikben, a zűrzavaros idők most is csak a hátteret adják egy személyesebb sztorihoz. A film főhőse Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás) vagyis valaki, aki most éppen Hankó Balázsnak mondja magát. Ő ugyanis abból él, hogy kihasználva a háború utáni Budapest káoszát, eltűnt családtagjaikat kereső özvegyeket, anyákat, testvéreket kábít mindenféle kitalált sztorival. Vagyis inkább csak egy sztori különböző verzióival, amelyekből kiderül, hogy az eltűnt rokon mekkora hős volt a háborúban, ahol Hankóval együtt szolgált. Az aggódó hozzátartozók persze hálásak a hírekért, elhalmozzák a jó hír hozóját étellel, ruhával, mikor mi kell neki.

Csakhogy Hankó az egyik apró meséjével rossz embert talál meg. Menekülnie kell, így kerül egy erdő közepén álló vadászházba, ahol Judit (Kerekes Vica) és a kisfia, Virgil (Tóth Bercel) élnek kettesben. Nem látják szívesen az idegent, akiről ráadásul ordít, hogy takargat valamit, lassan mégis összemelegednek. Judit és Balázs szeretők lesznek, Virgil meg kap egy pótapát. Az idillnek a férj (Molnár Levente) megjelenése vet véget. Innen elkezdődik egy játszma, amiben nem világos, hogy ki mond igazat, és ki hazudik, legyen szó akár a háborús múltról, akár a jelenről.

Az Apró mesékben a készítők szándékai szerint olyan műfaji filmes stílusjegyekkel kísérleteznek, mint a western vagy a film noir. Ez utóbbi tulajdonképpen sikerül is, 

A főhős eleinte nem egyértelműen jó vagy rossz, eléri ugyan, hogy vele tartsunk, mégis vannak fenntartásaink. Ezzel majdnem végig ügyesen játszik az Apró mesék, az egyre szerethetőbbre rajzolt Hankó Balázs még a film kétharmadánál is képes arra, hogy csalódást okozzon nekünk. Azért csak majdnem végig, mert a feszült hangulatot, a titkoktól és erőszaktól terhelt légkört, amit addig ügyesen megteremtettek, a gyengébben megírt végjáték némileg lehúzza. Az utolsó negyedóra az Apró mesék gyenge pontja, itt lesz következetlen és kapkodó az addig biztos kézzel szőtt történet.

De a történet egyébként is a film legkevésbé sikerült része. A film noirt nemcsak a karakterek, a főcím betűtípusa vagy a zene idézik meg, hanem a sztori fordulatai is.

Mégsem merném azt mondani, hogy gyengébb, mint Szász Attila és Köbli Norbert korábbi filmjei. Ennek részben az az oka, hogy Szász egyre biztosabb kezű rendező, aki egy közhelyesebb történetet is magabiztosan vezet elő. Másfelől az Apró mesékben nagyszerűen működnek a főszereplők közötti kapcsolatok, Szabó Kimmel Tamás és Kerekes Vica jól állnak egymásnak, elhisszük nekik a szenvedélyt. A Saul fiában megismert Molnár Levente pedig igazi film noirba való arc, jéghideg tekintete, pontos játéka sokat tesz hozzá az Apró mesék nyomasztó hangulatához.

És mivel a lényeges dolgok, a rendezés, az operatőri munka (Nagy András) és a színészi játék rendben vannak, még bosszantóbbak az olyan apró hibák, mint amikor három percen belül három különböző helyzetben lőnek Szabó Kimmel Tamásra, de persze egyszer sem találják el. Vagy amikor az elhagyatott erdei házban élő Kerekes Vica makulátlan, ragyogóan tiszta és vasalt blúzban indul vadászni. Kerekes Vica egész filmbeli ruhatára - bármilyen remekül állnak is a színésznőnek ezek a ruhák - teljes nonszensz a második világháború utáni vidéki Magyarországon. Úgy meg pláne, hogy ezekben a finom darabokban belezi a szarvast, fosztja a fácánt és hozza a kútról a vizet.

Mégis, mindezekkel a bakikkal együtt az Apró mesék ezerszer inkább működő film noir, mint amilyen sokkal több pénzből készült Budapest Noir volt. Van stílusa, hangulata, eleganciája. Legközelebbre mégis azt kívánjuk Szász Attiláéknak, hogy kockáztassanak többet, és rugaszkodjanak el attól, amiről már régóta tudjuk, hogy tudják. 

(Borítókép: Vertigo Média)