Újabb részletek derültek ki a The Last of Us második évadáról

2025.01.07. 14:48
Az idei Las Vegas-i CES technológiai konferencia résztvevői láthatták először a The Last of Us második évadának következő előzetesét, amelyből megtudhattuk, kik szerepelnek még biztosan a produkcióban.

A The Last of Us című, Playstation-játék alapján készült sorozat még 2023-ban szántotta fel a világhálót, így a készítőknek nem sokat kellett agyalniuk azon, hogy egy második évadot is készítsenek-e hozzá, vagy sem. A következő etap idén tavasszal fog debütálni az HBO Maxon, ám addig is csepegtettek némi információt nekünk a folytatásról. Korábban szárnyra kapott az a pletyka, hogy a Joelt alakító Pedro Pascal alig pár hét alatt letudta a jeleneteit, holott ezek munkálatait csak 2024 második felére ütemezték.

Ahogy az eddig megjelent előzetesekből az is kiderült, hogy a második évadban feltűnik majd Gabriel Luna (Tommy), Kaitlyn Dever (Abby), Isabela Merced (Dina) és Jeffrey Wright (Isaac Dixon), továbbá új szereplőként láthatjuk majd Catharine O'Harát. A Deadline közlése szerint a Las Vegas-i CES technológiai konferencián ugyanakkor hétfőn újabb ízelítő érkezett, ahol levetítették a sorozat következő teaserét.

A levetített egyperces előzetes elején hallani, amint a Kaitlyn Dever által alakított Abby – aki a videójátékban összetűzésbe kerül Ellie-vel – azt mondja: „Nem számít, ha van egy olyan kódod, mint én. Csak vannak olyan dolgok, amelyekben mindenki egyetért, hogy rosszak”. Míg a képsorokon az látható, amint Abby végigmegy egy sötét folyosón, miközben egy sziréna harsog.

A kezében egy fegyvert tart, majd kissé hátranéz a válla fölött. Eközben Ellie (Bella Ramsey) ugyanazon a folyosón halad el, szintén pisztollyal a markában. Egy újabb jelenetben Abby sírva térdel egy sír fölött, aztán egy másikban Ellie és szerelme, Dina a fertőzöttek elől menekülnek, míg a milícia vezetője, Isaac Dixon egy tábortüzet gyújt meg, Joel Miller (Pedro Pascal) pedig itatja az egereket. 

Mint kiderült, az előbbiekben felsoroltakon felül a második évadban szintén szerepelni fog Danny Ramirez, Tati Gabrielle, Young Mazino, Ariela Barer és Spencer Lord.