Végtelen igazságtalanságok, elmaradt csillagok

2022.11.30. 14:12

Michelin-csillagos, Michelin-kalauzos körképének végére ér Pierre, ez a podcast most egy ideig az utolsó – ebben a témakörben. Pierre legalábbis azt ígérte, hogy visszatér majd az ázsiai tészták rajongóihoz, és befejezi végre a soba elemzését. 

Most azonban még felsorol néhány igen kiváló magyar éttermet és bisztrót, ráadásul azok közül, amelyeket a Michelin idén valamilyen módon elismert. Adott nekik csillagot, bibet, ajánlást – bár azt már az előző podcastból is megtudhattuk, hogy Pierre és a Michelin ítészei nem mindent látnak ugyanúgy.

Vasárnap Sunday Brunch

Kis szolgálati közlemény, de illik ide: ha valaki szeretné megérteni és megtudni végre, hogy Pierre hogyan lett ételkritikus, és miért gondolja azt, hogy egy-egy ételről vagy étteremről meg tudja mondani, milyen minőséget képvisel,

az vasárnap feltétlenül látogasson el az Index oldalára, mert a Sunday Brunch vendégeként Pierre vallomást tesz.

Ebben a podcastban még csupán a hangját hallatja, négy nap múlva már őt magát is láthatjuk.

Ebből kiderül az is, hogy az ország tele van olyan éttermekkel, amelyben Pierre nem járt. Ez lehet hogy, jó hír, mert azokban a konyhákban még nem szorul össze a séfek gyomra, amikor meglátják, hogy a gasztroesztéta tollára tűzte a menüt, de az is lehet, hogy készülhetnek, mert hamarosan, mint a Mikulás, észrevétlenül megjelenik Pierre.

Az Arany Kaviár Étterem nevének említésekor azonban Pierre váratlanul olyan megállapításra jut, amelyre óhatatlanul felkapjuk a fejünket. Az étterem nevét eleve nem tartja jónak, hiszen behatárol érzéseket és elvárásokat, de a gasztroesztéta szerint végtelen igazságtalanság a csupán Michelin-ajánlás, merthogy annál sokkal több van benne.

Megérdemli, még többet is

A podcastban szó esik arról is, hogy

  • mit gondol Pierre a Clarisse konyhájáról,
  • a Costes Downtown elismeréséről, s hogy a séfváltás talán összezavart néhány dolgot, de járna ott a csillag, 
  • ha éttermekről van szó, kellenek az előválogatások,
  • van olyan étterem, amelyik úgy kapott ajánlást, hogy nyitvatartását tekintve némileg kurta,
  • s hogy Poroszló nem a világ vége, lám, a Michelin is felfigyelt rá, 
  • Tiszalök készülhet, mert hamarosan meglátogatja a Horgonyzót,
  • a Kővirág is megérdemli az ajánlást, s hogy ott Pierre nem ragadtatta el magát,
  • a Laurelnek Pierre simán csillagot adna.

Szóval Pierre megy sorra az éttermeken, igyekszik egy-egy megjegyzést fűzni az értékeléshez, vagyis ha valakit tényleg érdekel, milyen a magyar kínálat, az most meghallgathatja.

Pierre gasztroesztéta.

Az adásban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Aki lemaradt volna a legutóbbi Pierre-podcastról, amelyben kóstolgat, ide kattintva meghallgathatja.



  • Hírek
  • Hírek