Fele királyságok

Forgolódnak a tőkés birodalmak,
csattog világot szaggató foguk.
Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
s mint fészket ütik le a kis falut.
Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, -
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája. Párás
büdösség-felhő lep bennünket el.

József Attila: Munkások

Közhely, hogy a reality show, mint minden provokatív médiatermék, a sajtószabadság határait feszegeti, előcsalogatja a cenzori vénát az arra hajlamosokból, politikusok tűréshatárát próbálgatja, szárnyat igéz a malacra. Pedig a valóságshow-k egy másik fronton a sajtószabadság, illetve a sajtó függetlenségének elszánt ellenségei, mint mindjárt látni fogjuk.

"Meg sem kell venni a becsületüket: az repi-ajándékként megkapható"

A pszeudohír, a virtuális hír természetes mellékhatása a tömegmédia virtuális világainak. Maga a műfaj is egy újfajta hírfelfogást feltételez, hiszen míg a tulajdonképpeni hírek valóságos eseményekről tudósítanak, a virtuális hír eredője a fikcióban van, a médiában, amely a szóban forgó eseményt produkálta, majd hírként kommunikáltatja az arra megfelelő sajtóban. A valóságshow ugyan kissé megcsavarja az elméletet, lévén hogy ekkor a "hír" nem tisztán az alkotó képzelet eredménye, de azért különösebb lelkifurdalás nélkül besorolhatjuk a virtualitásba, még az olyan kőkeményen valóságos értesülésekkel szemben is, mint a Britney Spears szüzességét tárgyaló hírek. A virtuális hír kulcsa nem abban van, hogy "valami történt", hanem abban, hogy a létrehozható szöveg tömegigényt elégít ki: hogy sokan kíváncsiak rá, ezért úgy teszünk, mintha történt volna valami. Emiatt kerülhet a ténycikkek közé, hogy mi történt a Barátok közt Tildájával, hogy ki fenekedik Manuela ellen az épp futó ültetvényoperában, vagy hogy van-e melegvíz a Big Brother-villában.

Ha elfogadjuk műsornak a teljesen értéktelen, ám sok embert szórakoztató produkciókat, akkor némi grimasszal a róluk szóló anyagokat is el kell fogadnunk újságtölteléknek. Csak a deskriptív szemlélődésnek van értelme, márpedig úgy áll a helyzet, hogy a polgárok bizony megveszik a kizárólag tévésorozatokra specializálódott újságokat is, és jelen realitynaplót is olyan nekikeseredetten kattintgatják, mintha nyerni lehetne vele.

És ekkor kerülünk szembe a sajtószabadságot fenyegető médiával, pontosabban a sokmilliárdos média-invesztíciókkal.

Olyan újság ma már nem mer megjelenni - legfeljebb kampányidőszakban, ingyenesen -, amely szégyentelenül, címlapon köti magát egyik vagy másik párthoz, s csak az ő politikusairól közöl híreket, csak velük készít interjúkat, csak az ő nyilatkozataikat hozza napról napra. Ugyanakkor alig jelenik meg ma Magyarországon olyan bulvárlap, amely ne lenne elkötelezve egyik vagy másik nagy kereskedelmi tévének: a Blikk csak a Való világ és a Barátok közt eseményeit, míg a Színes Mai Lap kizárólag a Big Brother történéseit közli; az ingyenes Metro szintén a BB és A Farm hivatalos lapjaként reklámozza magát. Az internetes lapoknál még egyszerűbb a felállás. Ha tehát ezek a kis színesek hírnek számítanak, akkor viszont nem hírként kezelik őket; akkor ezek az újságok gyalázatos rongylapokként, gyarmati sorban működnek, hiszen nem elfogulatlanul tájékoztatnak ezekről a közügyekről. Valóság nem csak egy van - csak úgy tesznek; állandó kacsintásba görcsült félszeműséggel írják, írják az újságot, és a legkevésbé sem zavarja őket, hogy csak a fele valóságot teszik bele.

realitynaplo.index.hu Volkssturm - Big Brother-megnyitó Realitynapló 1. - Lehet matyizni Realitynapló 2. - És provokátorok Realitynapló 3. - Tulajdonképpeniségek Születési agónia - Való Világ-megnyitó Realitynapló 4. - A valóság odaát van Realitynapló 5. - Mindörökké valóság Realitynapló 6. - A Nagy testvért figyeljétek? Realitynapló 7. - Szerencseherék Realitynapló 8. - Jogi esetek Realitynapló 9. - Valóságshow-elmélet haladóknak

A háttérben úgynevezett "médiapartnerség" húzódik meg természetesen: az érintett csatorna pénzzel vagy reklámidővel fizet a bulvárlapnak, amely cserébe mint koszos pamutbugyit veti le függetlenségét, a hírrel kapcsolatos alapvető elvárásokat, kényelmesen hanyattdől, és még kéjesen sóhajtozik is az aktushoz. Nem költői hevület, tények átfogalmazása csupán; ezek a partneri szerződések gyakran nem is kizárólagosak, tehát az illető lap akár meg is tehetné, hogy mindkét-mindhárom show-ról beszámoljon. De inkább önként túlteljesíti az elvárásokat, saját elhatározásából dönt úgy, hogy ő elfogult lesz. Meg sem kell venni a becsületüket: annak nincs ára, az repi-ajándékként megkapható, mint egy műanyag golyóstoll.

Ennyit ér a sajtószabadság: néhány barterezett reklám, néhány milliócska, és már el is felejtette mindenki a szerkesztőségben, mi is a hír, mi is a függetlenség, milyen is lenne egy újság. Most a tévébirodalmak csavarják szemérmetlenül ujjaik köré a sajtót, faxolják át a szó szerint lehozandó cikkeket, amelyeket a szerkesztő minden megkülönböztetés nélkül tördel a többi anyag közé, fel sem merül benne, hogy kihajtogatható méretű X-et kellene a végére ragasztania. Ugyan miért ne tennék meg ezt a politikusok is? Miért ne tenné meg a többi ipari nagyhatalom? Miért ne tenné meg bármely hatalmi góc?

Ugye-ugye, nem is a hír definiálódik újra az eladásra szánt realitás menetszelétől, hanem a reklám. A reality show sajtószabadságra gyakorolt hatása valami olyasmi, hogy mostantól több pucér nőt lehet főműsoridőben mutatni, de csak egyről lehet írni. Mindegy, hogy merre repül ki a kutyaszar a show ketrecéből, de ha a nyilvánosság hősei megverekednek érte és szájukban viszik haza - az figyelmeztetés: nézzünk fel az újságból, hogy legalább a tévéig ellássunk.