Szomorú szívvel ülök a gépem mellé. A tv2 adássorozata, a Big
Brotherrel kapcsolatban emelek panaszt.
Egy hete voltak nálam egy megbeszélésen igazgatók (négy katolikus iskola
vezetője), és ők mellesleg említették, tegyek valamit e sorozat ellen. Az
általános iskolás gyerekek témája az iskolában ennek kiértékelése, és nem
tudnak mit tenni ellene. Az este megnéztem kb. fél órát belőle, meztelen
tusolás stb... A beszédstílus sem egészen nevelő jellegű.
Gondoltam, épp
kifogtam, biztos nem ez az általános. Pár napig nem volt módomban
betekinteni e műsorba. Hazajövet az internetes levelezési rovatban több
beszámoló a politikai megnyilatkozásokról, amit szerintem az illetők
becsületsértés stb. miatt törvényes kivizsgálást is kérhetnének. Ma
kezembe került a helyi lap (Délmagyarország). Klubot alakítanak és
szurkolnak, hogy a szegedi fiút ki ne szavazzák, és minden este a
törzshelyen, cukrászda, vagy vendéglő, ahol nagy képernyőre kivetitve
nézik e sorozatot, összejönnek, arcukat nézve az újságban, jó része nem
fiatal, hanem gyerek. Ma este is körülbelül fél órát töltöttem el e sorozat
mellett, benyomásom az ún. játék, az ún. tánc, meg ágyjelenet, stb-t
látva nem hiszem, hogy nevelő jelleggel hat rájuk.
Szeretném kérni az ORTT Panaszbizottság tárgyalóit, fordíttassanak
nagyobb gondot a tv-adások nívójára, vegyék figyelembe, mivel táplálják a
gyerkeket, és fiatalokat, milyen jövő-magyar társadalmat készítenek elő.
Gondolom, a közvélemény ellen szólni eredménytelen és hiába kérem e műsor
megszüntetését, pedig nem alaptalanul kérném, de megrendszabályozását és
az összes csatorna adásainak normáját mindenképpen meg kell határozniuk
és megjavítaniuk.
Tisztelettel
Gyulay Endre
Szeged-csanádi megyéspüspök
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!