Game over

Hát vége van.

Önök, kedves olvasók, megdöbbentő aktivitással nyomogattak mindent, amiben szerepelt a "reality" string

Négy hónap elteltével, menetrend szerint, minden különleges fejlemény nélkül búcsúzik a magyaroktól a realityshow első hulláma. Minden elvárhatót a papírformának megfelelően teljesítettünk: volt imbecil püspöki tiltakozás, megjelentek a korrektúrázatlan, a funkcionális írástudatlanságnak múlandó szobrot állító kísérőkönyvek - papírformák a szobrok is, hovatovább. Volt vetkőzés, majd köziszony a meztelen test miatt, paternalista médiahatósági töketlenkedés, kemény állásfoglalások a konzervatív és a liberális orgánumokban egyaránt, itt mifelénk különösen. A Big Brother karakterlánc a gyűlölt - mert meg nem értett - fogyasztói társadalom bélyege lett a polgári körök levelezőlistáján, a chatszobák fülledt éjjeli közbeszédét csaknem kizárólagosan tematizálták a valóságműsorok, a volt miniszterelnök pedig kis híján médiapartnere lett a Nagy Testvérnek. A bulvársajtó rövid tanakodás után elvágólag igazodott a televíziókhoz, ki erre, ki arra, de középen nem maradt szinte senki; a sajtó nagy részét éppúgy polarizálta a két nagy csatorna, mint tavasszal a két nagy párt. Így történt ez minden országban, ahol a realityshow megjelent, vagy pláne ahol kettő jelent meg egyszerre. Nem vagyunk különbek senkinél se. (Ez mondjuk eddig se volt kérdés, de legalább eggyel több mogyoró került a mérleg másik serpenyőjébe. Az első számú serpenyőben természetesen a Szent Korona lebeg; remélem értik, lebeg a serpenyőben, na.)

Itt a célegyenesben megosztanám a tisztelt közönséggel ennek a realitynaplónak a dióhéjba foglalt történetét; bár talán belterjesnek tűnhet egy effajta emlékirat, viszont a karácsonyi standokon sokkal kisebb létszámú hivatásokról is vaskos könyveket adnak el. Vadászpilóták meg harckocsizók, például. Másrészt meg egymást váltják a szimatoló e-mailek: ugye nem merő érdeklődésből írtunk ezekről a műsorokról hétről hétre, ugye a tv2 és az RTL fizet ezért, vagy legalább az egyik, vagy legalább a másik. No hát akkor csisztuvizet a pohárba.

Az ugyebár látható volt előre, hogy a két tévé (meg a maga szerényebb módján a Viasat 3) el fogja árasztani a tabloidokat a valóságshow-k termelte szecskával, hiszen mondjuk a Barátok közt sztorija már jó ideje törzshíranyagként szerepelt. Az sem volt kétséges, hogy az illető újságok jó szívvel elfogadják az ajánlatot, mivel ezekkel a műsorokkal el lehet adni a lapot. Mármost ezt az érdeklődést óhajtottuk meglovagolni anélkül, hogy a napi események szolgai - és idegőrlő - tudósítására kárhoztatnánk magunkat. Hasonlóképp tudható volt, hogy a Big Brother meg a Való világ kapcsán lehetőség nyílik úgy arra, hogy viharfelhőkre függesztett boci szemekkel a civilizáció hiábavalóságáról papoljunk, meg hogy már-már visszatetsző, de azért tökös alpárisággal meg-meglökjük a kritikai kecskét, mint ahogy arra is, hogy kíméletlen tükröt mutassunk a társadalomnak, bármi legyen is az a kíméletlen tükör. (A kíméletlen tükör nyilván törött, és elvágja az ember orrát, amikor mitesszerekkel birkózik előtte - gondolom én.) És most jön a nagy titok: Önök, kedves olvasók, megdöbbentő aktivitással nyomogattak mindent, ami kék volt, alá volt húzva, és szerepelt benne a "reality" string, vagy valamelyik műsor címe. Ily módon megúsztuk, hogy a tévéktől átfaxolt promóanyagok közlésével lágyítsuk amúgy meszes gerincünket, viszont bekasszíroztuk a tisztességesen bekasszírozható kattintásmennyiséget, sőt alattomos módon a realityshow-k nemnézőit is becsábíthattuk egy-egy táncra.

de szép is lenne, ha valaki fizetne azért, hogy nekifutásból prosztatán rúgják!

Nem volt azért zökkenőmentes ez a futam. A két nagy realitybiznisz ugyanis olyan stratégiai termék - volt -, amelyek érdekében eddig sosem tapasztalt - mondjuk ki: elemi - erővel mozdultak meg a televíziók sajtóosztályai, már a legelején. Alig jelent meg a legelső kritika, már koppant is az e-mail a Magas Körökből, hogy ejnyebejnye, a műsorvezető is ember, meg egyáltalán, micsoda hangnem ez, ifiúr! Meg aztán rettenetes sajtóvacsora egy flancos étteremben - kapcsolatépítés, és a szükséges plusz: a cég sajtósának kedvenc grafikonja -, a sikerpropaganda bacchanáliája, vállveregetve előadott beltitkok, csak hogy érezze az a firkász, hogy nemcsak érdemesnek tartjuk egy vacsira, de meg is bízunk benne, egy intim szaunatársaság vagyunk, megosztjuk a kurváinkat, és közösen vetjük meg a publikumot.

Apróbetűsen ezt a sajtóvacsorát elmesélném, mert jó. Szóval, ott ücsörög az ember egy brutális vírusos infekció vége felé, de még elég zűrös emésztéssel az étteremben, egy programigazgatóval és egy sajtóattaséval az oldalán, fél tucat másik újságíró társaságában, és azon tanakodik, mit merjen bevállalni (Brother) a háromnegyedrészt franciául komponált étlapról. Igaz, protokollfranciául illene tudni, de hát nekem a latin jutott a gimnáziumban, mazsolás vaddisznó viszont egyrészt nincsen, másrészt belepusztulnék így félbetegen. Borjúburger, na, egy sima kis vagdalt, az jó lesz most, kérek még mellé sáfrányos rizst, mert egyszerűbb köret nincs, a következő az avokádós rákszirom, iksszel. És az még hagyján, hogy a rizst konkrétan egy virágvázában hozzák ki, de hogy a borjúburger egy zsömlére épített labilis hambi, az bizony blamázs. Kézből ugye nem lehet enni, mert akkor nemcsak magamagamat, hanem a bőszen prezentáló attasét is összepiszkítanám. Hát, így esett, hogy a nyomorult realityháború miatt késsel-villával kellett hamburgert fogyasztanom. Olyan érzés, mintha dekopírfűrésszel kellene pisztrángot enni.

Lehet ezt lazábban is, anélkül, hogy egyszerre néznék hülyének és prolinak az újságírót. Aki esetleg tényleg proli amúgy, igazi panelfi, a zalahús prófétája, és nem bánná, ha öregkorára felvágottat neveznének el róla, de szívesen megiszik egy kávét valami füstös helyiségben. Ne tegyünk már úgy, mintha arisztokrácia volnánk.

Stohl Bőgőmasina Bucihoz annyit, hogy síró-picsogó, képernyőre nem való

No és aztán a vádaskodások, körülbelül heti rendszerességgel, főszerkesztőhöz címzett hátborzongató levélke, az obligát nyalással, hogy Ön az egyik legÖnebb az egész magyar sajtóban Ön, és tényleg csak a jóindulat végett és miatt, de tessék már valamit csinálni Önnek. Merthogy elfogultsági fennforgás van. Eh, de szép is lenne, ha valaki fizetne azért, hogy nekifutásból prosztatán rúgják. Fordítsd oda a másik orcádat is. De komolyan, ha lenne egy tévé, amelyik jó néven veszi és honorálja, ha folytatólagosan gyalázzák, oda azonnal elmennék reggeli hülyéskedőműsort szerkeszteni, társadalmi munkában. Nincs egyébként.

realitynaplo.index.hu Realitynapló 8. - Jogi esetek Realitynapló 9. - Valóságshow-elmélet haladóknak Realitynapló 10. - Fele királyságok Realitynapló 11. - Vissza a valóságba Realitynapló 12. - Ámbár Realitynapló 13. - Kontrapornó Realitynapló 14. - Valóságshow a sufniból Realitynapló 15. - Irén Csodaországban Realitynapló 16. - Tizenkét választás Realitynapló 17. - Valóságshow első vérig Realitynapló 18. - A valóság sivataga Realitynapló 19. - A kő marad Realitynapló 20. - Mese egy szalmaszőke jányról Realitynapló 21. - Szavazatszámlálás Realitynapló 22. - Caligula és Augustus Realitynapló 23. - Üzemlátogatás

A realitykritika legfőbb hozománya, kedves olvasók, egy tárgy. Egy úgynevezett figyelmességi ajándék, amely a benne foglalt lételméleti tartalommal simán móresre tanítja Heideggert. A sörnyitóval felszerelt walkman ehhez képest a valós piaci űr természetes szülötte. Egy számológéppel és csatornalogóval kombinált egérpadról van szó, arra az esetre, ha személyes ellentétből kifolyólag töröltük volna a Windows beépített kalkulátorát. Napelemes ráadásul, és némi előzetes kiképzés után képes euróra váltani a kenőpénzt. Remélem, jövőre kapok olyan egérpadot, amin tetriszezni is lehet.

Elszaladt az idő, szó se került arról, hogy Bálint vagy Évi vagy Majka vagy a Halott Kislány érdemrenddel kitüntetett Oki. Állítmány lespórolva posztmodernitási okokból. Különben meg Stohl Bőgőmasina Bucihoz annyit, hogy síró-picsogó, képernyőre nem való. Képzeljük csak el, amint Szellő István vagy Máté Kriszta nekiáll felolvasni a híreket: robbantás Törökországban, kétszáz halott - s a következtő pillanatban az asztalra borulva zokognak. Csúnyán megjátszott szerepet láttunk; aki járt már szerkesztőségben, az tudja, milyen magas az a tragikumküszöb. Most már nem is kerül - kampánycsend van, a rajongói klubhelység pedig januártól újra kiadó.