Állok a Szent Gellért téren pénteken délelőtt. Élvezem a napsütést, mert még nem kellemetlenül nagy a hőség, meg különben is a Duna közelsége ezen a hőmérsékleten is enyhít egy kicsit. Úti cél a Kolosy tér, az információs tábla közli, a Bécsi útig közlekedő 41-es villamos egy perc múlva befut.
Jön is a két kocsiból álló vili, és rendben, hogy a korral kicsit kopik a látás, de azért a régi sasszemből annyi maradt, hogy meg tudjam különböztetni az egyes számot a hetestől.
Mert a várt 41-es helyett annyira egy 47-es jön, hogy már azt is lehet látni, a tábla szerint ez a járat hivatalosan a Városház tér irányából a Deák Ferenc térre tart. A digitális információs tábla is tévedhet, bár vélhetően nem így programozták, de éltem már annyit, hogy sok mindenen már nem fárasztom azzal magam, hogy meglepődjek.
Amikor nyílik az ajtó, a legkisebb késztetést sem érzek arra, hogy felszálljak, de a vezető előrehajol a mikrofonhoz, és közli, a látszat csal, ez egy 41-es villamos és a Bécsi út felé közlekedik. Kétszer is elmondja, nem ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényeg. Többen felszállunk, egyrészt mert tényleg arrafelé tartunk, másrészt meg ha mégis júliusi tréfa és átkelünk a Dunán, ahogy egy rendes 47-es tenné, legfeljebb leszállunk a Fővám téren és visszazötyögünk, ennyi kalandvágy belefér így pénteken kora délelőtt.
A 47-es azonban tényleg 41-esként viselkedik (pedig annyira 47-es, hogy még leszállásjelző sincs rajta) és szépen végigzötyögünk a folyóparton. A villamos vezetője egészen a Batthyány térig kötelességszerűen elmondja, nem csalás, nem ámítás, ne a szemének, hanem a fülének higgyen az utasközönség, ez itt egy olyan 47-es, ami 41-es. Annál is inkább, mert a megállók között a beszélő automata a tényleges 41-eshez tartozó megállókat sorolja.
Egyre jobban élvezem, hogy része lehetek ennek az alkalmi metamorfózisnak. Olyannyira, hogy amikor a Kolosy téren leszállok, egy picit sajnálom, hogy véget ért az utazás az eltévedt 47-essel.
