új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Netflix legújabb sikersorozata nem pusztán a fantázia szüleménye, valóban létezett vagy épp létezik a Figyelő, aki pokollá tette Derek és Maria Broaddus életét.

    wacher
    Fotó: YouTube

    A Dahmer sorozat után megérkezett a Netflix kínálatába A Figyelő, ami a Brannock család megpróbáltatásait mutatja be, akik a városból költöznek ki Westfield csendes kertvárosába. Azonban a gyönyörű ház sötét titkokat rejt, ráadásul valaki megállás nélkül figyeli a családot, amiről levélben is értesíti őket. 

    A sorozat két főszereplője Dean (Bobby Cannavale) és Nora Brannock (Naomi Watts), akik megvásárolják álmaik házát, ám hamarosan az egész életük pokollá válik. Ami igazán ijesztővé teszi a történetet, az az, hogy 2014-ben valóban megtörténtek ezek az események, persze nem pont úgy, ahogyan azt a sorozatban is láthatjuk, elvégre a Dahmerhez hasonlóan itt is történtek erős változtatások a dramaturgia érdekében. 

    Amikor a házaspár eladta a Netflixnek a történetük megfilmesítésének jogait, volt néhány kikötésük: a készítők nem használhatták Broaddusék vezetéknevét, illetve a színészek sem hasonlíthattak az igazi házaspárra, akiknek a valóságban három, még most is kiskorú gyermeke van, miközben a sorozatban két tinédzser szerepel. 

    Érdekesség, hogy a sorozat talán egyik legnagyobb kitalációja, hogy Broaddusék soha nem laktak ténylegesen a házban, ugyanis nem akarták veszélybe sodorni a gyerekeiket, akiket szintén fenyegettek a levelekben.

    2014-ben Derek és Maria Broaddus beköltöztek a Boulevard 657-be, ami Westfieldben található, New Jersey-ben. A ház gyönyörű és hatalmas volt, azt gondolták, hogy végre tényleg révbe értek, ám hamar rémálommá vált az új életük, amikor megérkeztek az első levelek egy titokzatos alaktól, aki magát csak a Figyelőnek nevezte.

    A Figyelő a levelében köszöntötte a házaspárt, és arról mesélt, hogy a Boulevard 657 már évtizedek óta a családja gondoskodását élvezi. Kezdetben a nagyapja figyelte a házat a 20-as években, majd az édesapja a 60-as években, jelenleg pedig rajta a sor, hogy szemmel tartsa a 110 éves ingatlant.

    „Ismerik a ház történetét? Tudják, milyen hazugságokat rejtenek a Boulevard 657 falai? Miért vannak itt? Meg fogom tudni” – írta egyik levelében a titokzatos idegen, aki rendszeresen azután érdeklődött, hogy mit is keresnek a házban Broaddusék, illetve a házaspár gyerekeit is célba vette, egyre több személyes információt osztott meg írásaiban róluk.

    Ugyan a rendőrség és egy ex-FBI-ügynök is dolgozott az ügyön, a mai napig nem derült ki, hogy ki küldte azokat a leveleket a családnak, csak egy 2018-as DNS-tesztből lehet tudni, hogy az illető nőnemű volt. Ugyanebben az évben a szomszédság önkéntesen adhatott a hatóságoknak mintát, hogy egyezik-e valakiével a leveleken talált DNS, de mindössze két lakó volt hajlandó alávetni magát ennek.

    Az ügy a mai napig lezáratlan, a család pedig 2019-ben elköltözött a Boulevard 657-ből, amit 400 ezer dollárral kevesebbért adtak el, mint a vételár volt.

    (via)

  • A világsztárt legutóbbi chicagói koncertjén egy üveggel vették célba.

    GettyImages-1421311162
    Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

    Miközben a United Centerben lépett fel, az As It Was sláger énekese épp a rajongóihoz beszélt, ahogyan azt a koncertjei során rendszeresen teszi, amikor egy flakonnal találták el egy igen érzékeny helyen. Az esetről szóló tweetek vírusként terjedtek el, mivel sajnos egyre gyakoribbá válik, hogy a művészeket a koncertjeiken a színpadon célba veszik, akár rajongásból, akár rosszindulatból.

    Styles a bevitt találatnál összerezzenve azonnal a kellemetlenség jeleit mutatta, mielőtt a mikrofonba mondta volna: „Na, ez szerencsétlen".

    Még augusztusban a Love On Tour New York-i állomásán a rajongók csirkefalatkák céltáblájává tették az egykori One Direction fiúbanda frontemberét, és ételt dobáltak felé a színpadon. A 28 éves énekes a mostani esetnél is a színpadon maradt, mielőtt megmozdította volna egyik lábát, és fel-alá ugrálva lerázta magáról a fájdalmat.

    via (Page Six)

  • Sokan kereshetnek a halloween közeledtével egyszerű sütőtök-faragási mintákat – nos, nekik nem feltétlenül ez lesz a legmegfelelőbb inspiráció.

    Azoknak azonban, akik csak megcsodálnák egy igazán tehetséges férfi alkotásait, jó helyen járnak, Gus Smithhisler ugyanis valódi mesterművekként adja ki a keze közül a sütőtököket. Az 52 éves férfi immáron 2 évtizede foglalkozik a halloweeni tökök faragásával, alkotásai között pedig fellelhető többek között Hannibal Lecter, a Hóferke gonosz királynője vagy akár Medusa is.

  • December 23-án érkezik Rian Johnson krimijének a folytatása, ami ezúttal nem a mozikban, hanem a Netflixen lesz megtekinthető. 

    craigmeleg
    Fotó: YouTube

    A filmben visszatér Daniel Craig, mint a zseniális detektív, Benoit Blanc, hogy ezúttal Görögországban oldjon meg egy rejtélyes gyilkosságot. 

    Az üvegyhagyma alcímet viselő filmről a rendező is mesélt nemrég a londoni filmfesztiválon, ahol feltették a kérdést, hogy Benoit homoszexuális-e, ugyanis a filmből kiderül, hogy Craig karaktere egy másik férfival él együtt. 

    „Igen, egyértelműen meleg." – jelentette ki a rendező, ami a 2019-es első részből nem derült ki, azonban úgy tűnik, hogy a folytatásban erre is kitérnek.

  • A dél-koreai együttes, úgy tűnik, megkezdi a kötelező katonai szolgálatot.

    GettyImages-1207828603
    Fotó: Cindy Ord / Getty Images Hungary

    Lehet, hogy a BTS a világ legnagyobb fiúbandája, de amikor a kötelesség hívja őket –akárcsak a hétköznapi polgárokat Dél-Koreában–, nekik is menniük kell. A K-pop-sztárok mögött álló ügynökség hétfőn tette meg a hivatalos bejelentést: mind a hét srác teljesíteni fogja a kötelező katonai szolgálatot, és a legidősebb tag, Jin lesz az első, aki rövidesen neki is kezd. 

    Dél-Korea ugyanis a 18 és 28 év közötti férfiak számára legalább 18 hónapos szolgálatot ír elő. Jin néhány hónap múlva tölti be a harmincat, így nem lehet tovább húzni bevonulásának idejét. „Jin 2022 októberének végén visszavonja a sorozás elhalasztására vonatkozó kérelmét, és követi a kötelező bevonulásra vonatkozó eljárásokat" – közölte a BTS szóvivője.

    A zenekar többi tagja sem halogatja tovább a szolgálatot, annak ellenére hogy egyes törvényhozók mentességet kértek számukra, hasonlóan más sportolókhoz és zenészekhez az országba. A BTS tagjai tudták, hogy előbb-utóbb teljesíteniük kell a kötelező szolgálatot, és azt nyilatkozták, hogy alig várják, hogy 2025-ben ott folytassák, ahol abbahagyták.

    (via TMZ)

  • Vajna Tímea a minap a Mokka vendége volt, ahol őszintén beszélt az életéről, illetve szóba került az anyaság kérdése is.

    Vajna timi
    Fotó: TV2 Mokka

    Nemrég ünnepelte negyvenedik születésnapját Vajna Tímea, aki a Mokkában vendégeskedett. Az üzletasszony ennek kapcsán felelevenítette, hogy pontosan honnan indult, és ami még fontosabb, hová tart az élete. Szóba kerültek korábbi kapcsolatai, illetve egykori férje, Andy Vajna is, aki 2019 januárjában hunyt el.

    Tímea nem tagadja, hogy fényűző életéből igazából már csak egyvalami hiányzik, az pedig egy gyermek.

  • Vérfertőzéssel gúnyolják azt az anya-lánya párost, akik közös OnlyFans-oldalt indítottak.

    A 22 éves Phoenix Rae Blue és 54 éves édesanyja, Jessie Jo Warwickshire-ben élnek, és két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy együtt indítanak OnlyFans-oldalt, ahol meztelen fotókat osztanak meg magukról. A dolog be is jött, előfordul, hogy havi 8 ezer fontot, azaz közel 4 millió forintot keresnek a képeikkel. 

    Az egész akkor kezdődött, amikor Rae képtelen volt munkát találni, ezért először egyedül vágott bele az OnlyFansbe, de hamar csatlakozott hozzá az édesanyja, ami megdobta a követőinek számát. Persze akadnak olyan kérések, amelyek már átlépnének egy határt, a duó ezeket rendre visszautasítja, ennek ellenére bőven akadnak olyanok, akik betegesnek és perverznek tartják őket.

    Rae és Jessie is kapcsolatban vannak, párjaik pedig mindenben támogatják őket.

  • A modell és a humorista együtt ment afterpartyzni.

    emilyék
    Fotó: Instagram

    Emily Ratajkowski együtt érkezett a Saturday Night Live (röviden SNL – a szerk.) afterpartyjára, és az öltözetük alapján olyanok, mintha a kétezres évekből léptek volna elő. Emilynek meg is jegyezték a kommentelők, hogy eszébe se jusson visszahozni a divatba az alacsony derekú nadrágot.

  • A színésznő új filmje forgatása miatt van a fővárosban.

    Egy szemfüles rajongó kapta lencsevégre Budapest belvárosában Kate Winsletet, aki épp legújabb filmjét forgatja. A Lee című produkció Lee Miller életéről szól, aki modellből lett fotós a II. világháború alatt, ennek címszerepét játssza a 47 éves színésznő. A bazilika környékén készült képeken is korabeli jelmezben látható Winslet, aki egyébként nemrég eléggé megsérült Horvátországban, szintén a Lee forgatása közben, kórházba is kellett szállítani őt.

    A film másik húzóneve Jude Law, így érdemes nyitott szemmel járni a fővárosban, hiszen minden bizonnyal ő is felbukkan hamarosan.

  • Vasárnap este folytatódott a Sztárban sztár leszek!, ahol újabb kihívásokkal kellett szembenézniük a versenyzőknek.

    stztárbhansztért
    Fotó: TV2

    Majka mentoráltja, Roland például egészen biztos abban, hogy a rapper ki akart vele babrálni a legutóbbi feladatával, ugyanis a fiatal tehetség nem a tánctudásáról híres, egyenesen botlábúnak tartja magát. Majka ezzel tisztában van, épp ezért nem is hagyta annyiban a dolgot, és kiadta neki Jason Derulo megformálását.

    A produkció nem volt egyszerű feladat, ami érződött is Roland előadásán, amelyet a zsűri is gyengének tartott. 

  • Ez a 39 éves nő, aki soha nem vágatta le a haját, most két méter hosszú fürtökkel rendelkezik, de lehet, hogy kénytelen lesz visszavágni a csodálatos tincseiből, mert állandóan rálép. Alla Perkova divat- és hajmodell az ukrajnai Odesszából azt állítja, hogy soha életében nem vágatta még le a haját, az anyukája is mindössze két alkalommal vitte fodrászhoz két- és tizenkét évesen.

    Szereti, hogy hosszú hajú nő, és hajkoronájának egészségét a genetikának, az étrendnek, valamint a kíméletes fésülködésnek tulajdonítja. Alla első gyermekét várja, és úgy véli, gyermeke nagyon boldog lesz, hogy ilyen dús hajú az édesanyja. A modell nem az egyetlen a családjában, aki szereti növeszteni a haját, 80 éves édesanyjának, Marija Perkovának térdig ér a haja. Alla úgy gondolja, hogy az édesanyjától örökölt jó genetika segített neki megnöveszteni a tincseit.

    „Születésem óta soha nem vágattam le a hajam. Anyukám kétéves koromban, majd tizenkét éves koromban vágta le a hajam végét. Ennyi, olló közel 40 éve nem nyúlt hozzá” – mondta Alla. „A hajam fényes és egészséges, mert jó a genetikám, és kiváló az egészségem. Soha nem követek diétát, próbálok nyugodt lenni, és nem festeni a tincseimet semmilyen festékkel. Óvatosan és lassan fésülködöm, de nem használok semmi különlegeset.”

  • Pont kerülhet az évek óta húzódó dráma végére. 

    Hosszú évekkel ezelőtt Hollywood kedvenc sztárpárja Selena Gomez és Justin Bieber duója volt, akik kisebb-nagyobb megszakításokkal, de 8 évig jártak együtt. A két tinisztár magánélete azonban nagyon különbözött: a Disney színésznője mindig is kerülte a botrányokat, barátja azonban rendszeresen a címlapokon végezte meglehetősen problémás viselkedése miatt.

    Miután elváltak útjaik, Bieber villámgyorsan összejött Hailey Baldwin modellel, eljegyezte és feleségül is vette őt - mindössze néhány hónap leforgása alatt. Ez, na meg Gomez egyik akkoriban megjelent dalszövegének hála egyértelműen az énekesnő lett a közvélemény által sajnált fél, és igazi gyűlöletkampány kezdődött Baldwin ellen, amiért “lenyúlta” Biebert. 

    A történekről azóta nem sokat mesélt egyik fél sem, pár hete azonban egy podcast műsorban Hailey arról vallott, mindig is tiszteletben tartotta férje és Gomez kapcsolatát, sosem csalták meg vele az énekesnőt, a köztük lévő rivalizálás pedig felfújt lufi, hiszen ők maguk is beszéltek már néhányszor az esküvő óta. Ennek megpecsételése lehet most az a képsorozat, amit az Academy Museum Gala alatt lőtt róluk a hétvégén egy partifotós: egymást átkarolva mosolyogtak a kamerának, és láthatóan remekül érezték magukat. 

     Ezután már jogosan feltételezhetjük, tényleg pont került a drámájuk végére, és még a fotós is humoránál volt, hiszen képeit a “plot twist”, azaz “nem várt fordulat” címmel osztotta meg Instagramon. 

  • Ezek az aranyos, apró méretű egerek egy norfolki farmon ugrándoztak a gyümölcsök körül, amikor egy a fotós megörökítette őket teljes cukiságukban. Az egyik képen a két aranyos kisegér egy bogyóágon fészkelődik az angliai Norfolkban található farmon. Az apró rágcsálók egyenesen a fotós lencséjébe bámulnak, amikor éppen megörökítik őket. Phil Orris hobbifotósnak a suffolki Ipswichből három órát kellett várnia, hogy elkészíthesse ezeket a csodálatos felvételeket, viszont kétséget kizáróan megérte a fáradtságot.

  • Árulkodó fotó és videó kering a párosról a neten.

    Teljesen bepörgött nem csak a Twitter, de még a Google is, miután napvilágot látott egy elég gyanús felvétel Billie Eilishról és a The Neighbourhood amerikai alternatív együttes frontemberéről, Jesse Rutherfordról. A két zenész és barátaik a minap egy Los Angeles-i horrorparkban jártak, az egyik labirintusból pedig kézenfogva sétáltak ki — ráadásul utána egy étteremben is lencsevégre kapták őket, ahogy épp együtt vacsoráznak. Legutóbb egyébként augusztusban került ki róluk közös fotó, bár akkor még nem merült fel, hogy barátságnál több lehet közöttük.

     Miután most mindenki kinyomozta, pontosan mennyi idős is Rutherford (látványosan meg is ugrott a neve, illetve kora iránti keresések száma), elárasztották a közösségi felületeket a főleg negatív fennhangú posztok, a férfi ugyanis 31 éves múlt, azaz 11 évvel idősebb a Grammy-díjas popsztárnál. Ennél persze láttunk már jóval extrémebb korkülönbséget is, az eset azonban kiverte a biztosítékot a rajongóknál, az állítólagos pár ismertsége ugyanis hosszú évekkel ezelőtt kezdődött, amikor Eilish még csak 14-15 éves volt. Mivel az énekesnő igyekszik óvni magánéletét a nyilvánosságtól, így nem tudni, kiderül-e valaha az igazság a kapcsolatukról.

     (via TMZ)