új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Henry Cavill, aki nemrég ismételten Superman bőrébe bújt, csütörtök este tiszteletét tette az Enola Holmes 2 vörös szőnyeges premierjén, ráadásul nem egyedül!

    A brit színész ugyanis magával vitte kedvesét, Natalie Viscusot, akivel 2021 áprilisa óta alkotnak egy párt. Cavill egyébként óvatosan bánik a magánéletével a nyilvánosság előtt, ezért kifejezetten ritka pillanat, hogy betekintést enged a külvilág számára.

  • Kísértetiesen aranyos jeleneteket szültek ezek a képsorok, amikor a képeken látható mókusok is igazán halloweeni hangulatba kerültek. A kis jószágokat egy 53 éves svéd természetrajongó, Geert Weggen örökíttette meg, aki humoros jeleneteket rendezett be az otthonába látogató élőlényeknek. Geert úgy találja, hogy ha hagyja, hogy a mókusok kíváncsiságuk által vezérelve lépjenek interakcióba az apró kellékekkel, akkor mókás képeket tud készíteni. Az eredmények között szerepelnek csontvázakkal táncoló, és hatalmas koponyafejűnek tűnő mókusok, sőt, még repülő seprűket is láthatunk.

    A fergeteges képeket itt tekintheti meg:

  • A Paul Bettany által életre keltett Vízió még a második Bosszúállók–filmben, az Ultron korában mutatkozott be, azóta pedig szerves része volt az MCU-nak, illetve szoros kapcsolatot alakított ki Wandával is, mielőtt Thanos végzett volna vele a Végtelen Háború végén.

    vízió
    Fotó: Bazsó Dávid

    Aztán következett a Wanda/Vision sorozat a Disney+-ra, ahol látszólag Vízió visszatért a halálból és boldogan él szerelmével, de hamar kiderül, hogy nem minden az aminek látszik. A sorozat végén ennek ellenére a karakter tényleges módon feltámadt, hála a S.W.O.R.D. nevű szervezetnek, de a finálé óta nem tudni, hogy mi lett vele.

    Most azonban felröppentek olyan pletykák, hogy Vision Quest címmel érkezik Bettany karakterének saját sorozata, természetesen a Disney+-ra, azonban még olyan korai fázisban van a projekt, hogy még csak a jövő héten ülnek össze az írók ötletelni.

    Az IGN Hungary azért megjegyzi, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni a hírt, elvégre a Marvel Studios részéről nem érkezett hivatalos megerősítés még, bár Bettany korábban azt nyilatkozta, hogy nem a Wanda/Visionben láthattuk őt utoljára az android szerepében.

  • Ezek a cuki képek két imádnivaló újszülött tigriskölyköt mutatnak, amint anyukájukkal játszanak és felfedezik új ketrecüket a norwichi állatkertben. Az egyik felvételen egy kimerült tigriskölyök látható, ahogy alszik az anyuka hátán, ami az állatokat fényképező fotós szerint is egy igazán elragadó jelentre sikerült. A szibériai tigrisek akár húsz évig is élhetnek, több mint két és fél méter hosszúra nőnek, és súlyuk meghaladja a száznyolcvan kilogrammot. Ezeket a képeket Talvinder Chohan természetfotós készítette a norwichi Banham Állatkertben.

    „Tetszik, hogy a tigris olyan erős, mégis olyan szelíd, és úgy gondolom, hogy az ilyen képek segíthetnek az embereknek, hogy kapcsolatba kerüljenek a tigrisekkel és értékeljék őket. Úgy éreztem, hogy valami különlegeset sikerült megörökítenem. A tigrisek még mindig veszélyeztetettek, és az orvvadászat, az élőhelyük elvesztése, az ember-állat konfliktus csak néhány a kihívások közül, amelyekkel szembe kell nézniük, de van remény, mivel a populációkban, – különösen Indiában a bengáli tigris esetében –, enyhe javulás tapasztalható." - mondta Talvinder.

  • Fotó: YouTube
    Fotó: YouTube

    Lehet, hogy Harry Styles visszautasította a jóképű herceg szerepét a Disney hamarosan megjelenő élőszereplős A kis hableány című filmjében, de ez nem akadályozza meg abban, hogy ennek ellenére kiélje az ehhez tartozó fantáziavilágát. Megjelent ugyanis a brit énekes Music for a Sushi Restaurant című dalához készült új, nem kissé bizarr videóklipje, amelyben sellőlényként láthatjuk az előadót.

    A zeneiklip azzal kezdődik, hogy sushi szakácsok a földúton eszméletlenül fekvő, erősen zilált Styles-szal találkoznak, akit befognak és elszállítanak egy Gill's Sushi nevű étterem konyhájába. Közelképes montázsok peregnek le a szakácsokról, akik a tengeri herkentyűket aprítják és főzik, miközben Styles idegesen körülnéz, és rájön, hogy talán lehetséges sorsa az, hogy ő maga is a menüsorra kerüljön. A klipet alább tudja megtekinteni:

    via (MTV)

  • Az utóbbi hónapokban gyakran lehetett hallani arról, hogy Hasbulla csatlakozni akar az UFC-hez, többek között azért, hogy összemérje erejét Conor McGregorral, akivel korábban összekaptak egy kicsit a neten. 

    Az egész abból indult, hogy Hasbulla Conor McGregornak nevezte el a csirkéjét, amire az MMA-s úgy reagált, hogy labdának használná az éppen csak 120 centis hírességet, illetve mindenféle durva jelzőkkel illette. 

    Nem sokkal ezután Hasbulla bejelentette, hogy ötéves szerződést írt alá az UFC-vel, és már most a jövőbeli bajnoknak tartja magát. Persze nem lehet tudni, hogy Hasbulla mennyire gondolja ezt az egészet komolyan, vagy csak egy nagyon ügyes trollkodásról van szó, azonban legutóbbi tweetjében megmutatta, hogy már gyakorolja a ringbe vonulást is.

  • GettyImages-1411512766
    Fotó: Barry Brecheisen / Getty Images Hungary

    A halloween már a küszöbön áll, így csak természetes, hogy a közönségkedvenc divatikonok már most bepillantást engednek az ez alkalomra készült legjobb ruhakölteményeikbe. A legújabb celebjelmez, amely meghódította a közösségi médiát, nem más, mint Dua Lipa versenyzői szettje, amelyet egy divatos, oldalt szaggatott felsővel hord. Bár az énekesnő talán az ünnepet ürügyként használja arra, hogy egy kicsit más személyiséget próbáljon ki, inspirációban ezúttal sem szenved hiányt: 

  • A Disney bemutatta első plus size hősnőjét.

    plussize
    Fotó: YouTube

    A Disney+-on már elérhetővé vált az egeres cég új rövidfilmjeinek gyűjteménye, amelyek között megtalálhatunk egy Bianca nevű balerinát is, aki saját súlyával áll hadilábon.

    A rövidfilmben Bianca a saját tükörképével küzd, hogy végül legyőzze az őt rágó kételkedést és félelmet, amit a teste vált ki belőle. Ezzel pedig a fiatal balerina lett a Disney első plus size hősnője, aki igazi példaképe lehet a hasonló helyzetben levőknek.

  • A rajongókat megdöbbentette, amikor Justin Bieber és Shawn Mendes is lemondta idei fellépéseit, mondván, szeretnének az egészségükre fókuszálni, muszáj pihenniük. 

    mendesbieber3
    Fotó: Instagram

    Bieber kimerültségre hivatkozva bizonytalan időre fújt visszavonulót, így a Justice World Tour nevezetű koncertsorozata idén már biztosan elmarad.

    Mendes mentális egészsége miatt döntött úgy, hogy nem bírja folytatni a turnézást, ezért az eredetileg Budapestre is ellátogató Wonder világturné további fellépéseit lemondta. 

    A Just Jared nemrég osztott meg több fotót is, amelyeken azt látni, hogy a két kanadai zenész komolyan gondolja a gyógyulást, együtt ment templomba a héten:

  • Őszintén elmondta véleményét Marics Petiről Stohl András.

    stolbcui
    Fotó: Instagram

    A műsorvezető a Mi lenne, ha… című podcastben vendégeskedett, ahol szóba került Marics Peti is. Stohl jó véleménnyel van a zenészről, aki fiatalkori önmagát látja Petiben.

    „Vagány is, szerethető is, néha kicsit sok, de miután van bája és lelke a csávónak, ettől nagyon megbocsátható” − mondta a most 55 éves Stohl, aki gyakran megkapta annak idején, hogy „hülye”, ellenben nagyon szeretik.

    Arról is mesélt, hogy Peti „Buci bácsinak” nevezte őt, amikor észrevette, hogy a Párharc műsorvezetője épp a táncoslányokat sasolja a Sztárban sztár közben, ahol együtt léptek fel.

    „Röhögtünk rajta, de volt benne igazság.”

    (NLC)

  • Az írónak lenne ötlete a világbékére.

    martinvsputyin
    Fotó: YouTube

    A tűz és jég dalának alkotója október 25-én volt Stephen Colbert vendége a The Late Show-ban, ahol szóba került, hogy mit tenne, ha lenne egy igazi tűzokádója, és kifejtette, hogy szerinte miért szól az utóbbi 10 évben a sci-fi-könyvek többsége az emberiség pusztulásáról.

    „Egy nukleáris háború küszöbén állunk, és a nyakunkon egy új járvány, ami lesöpörhet bennünket a térképről” – magyarázta Martin.

    „Mit akarunk tenni ellene? Bár lenne egy sárkányom, hogy a Kreml felé repüljek…”

  • Rihanna visszatért.

    rihanna
    Fotó: Instagram

    Végre elérhetővé vált Rihanna új dala, a Lift Me Up, amely a Black Panther: Wakanda Forever albumának oszlopos tagja lesz. Az énekesnő hosszú szünet után adott ki a keze közül bármi újdonságot, ráadásul a szóban forgó szám a néhai Chadwick Boseman előtt is egyfajta tisztelgés.

  • Volt, aki szenvedett, más inkább viccelődött a fagyos vízben.

    vjeg
    Fotó: TV2

    Kemény napon vannak túl a Párharc játékosai, mivel egy láda jeges vízben kellett ülniük perceken át. Gyenesei Leila láthatóan alig bírta az iszonyatos kínokat, miközben társai kérdezgették őt.

    Egy ponton már Stohl András is aggódni kezdett érte, miközben Varga Viktor még egy ilyen kőkemény szituációban is poénkodott, és azután érdeklődött, hogy a hideg miatt áll-e a mellbimbója. Talán Liliána volt az egyetlen, aki néma csendben tűrte a jeges poklot.

  • Ezek a gyönyörű képek egy barnamedvét mutatnak, amint egy élénk lila virágokkal teli mezőt fedez fel, miközben azon áthalad. Az egyik képen a medve a vadvirágokat szagolgatja, élvezve azok illatát. A barnamedvék, más néven grizzly medvék harminc éves élettartamúak, és akár 35 mérföld per órával is képesek futni. Ezeket a képeket Ron Niebrugge profi fotós készítette az alaszkai Lake Clark Nemzeti Parkban.

    „Az évek során sokszor próbáltam már medvéket megörökíteni egy mesés vadvirágmező közepén, kevés sikerrel." - mondta Ron. „Ezen a napon a medvék aktivitása kissé karcsú volt, ezért a virágmezőre mentünk, hogy makrófotózást végezzünk. Nem is gondoltuk volna, hogy ez csak rövid ideig lesz így, ugyanis két fiatal barnamedve bukkant fel, és egyenesen a virágmezőn sétáltak keresztül. Fotóztam is, mint az őrült. Szeretem a medvéket, de amikor ilyen gyönyörű tájban lehet őket fotózni, szerintem az ott készült képek kiemelkednek.”

  • A Flappy Bird minden idők egyik legikonikusabb mobiljátéka, de kiderült, hogy a játék, amely sokaknak okozott örömet, annak alkotójának tönkretette az életét. Nguyen Ha Dong programozó a Hanoi Tudományos és Technológiai Egyetem hallgatója alkotta meg a 2013-as mobiljátékot, amely milliomossá tette őt. Maga a játék a lassú kezdetek után világsikernek bizonyult, és egy ponton több mint 50 ezer dollárt hozott alkotójának naponta a reklámbevételekből - számolt be róla a Rolling Stone.

    Bár eleinte nagyon tetszett neki a siker, vett egy új Mac-et, és a barátaival ünnepeltette magát, hamarosan kezdte rosszul érezni magát. A játékot sok kritika érte, és azzal vádolták, hogy a Super Mario-t utánozta, és magát a férfit is megvádolták azzal, hogy hamis kritikákat írt, hogy segítsen növelni a kezdeti népszerűséget. Ugyanakkor Dong alapvetően visszahúzódó személyiség volt, de a játék miatt híresség lett belőle, és paparazzók üldözték, akik megjelentek a házánál, és nem voltak hajlandóak békén hagyni. Mindez felzaklatta a programozót, de vitathatatlanul a legrosszabb dolog, ami vele történt, a játék felhasználóinak szüntelen üzengetése volt, akik a játék rabjaivá váltak.

    Tanárok és szülők is panaszkodtak a mobilos játékra, azzal érvelve, hogy az károsan befolyásolja a gyerekek életét. Ami végül abban csúcsosodott ki, hogy Dong arra a következtetésre jutott, hogy ő személyesen ártott az embereknek a játékkal, sőt egyesek azt állították, hogy elvesztették a munkájukat, mert annyira függővé váltak. Az, hogy ez mennyire a férfi hibája, legalábbis kérdéses. A programozó végül annyira megutálta a Flappy Birdöt, hogy levette a játékot, most inkább nagyrészt távol tartja magát a reflektorfénytől, bár van Twitter-profilja, és elmondása szerint egy új, eddig soha nem látott technológiájú játékon dolgozik.

    via (Ladbible)

  • Rendesen felhúzta az embereket Mérai Kata és Gyebnár Csekka.

    tv
    Fotó: TV2

    Nem maradt el az őrjöngés az Ázsia Express legutóbbi adásában, ahol a Gyebnár-Mérai páros nem szerepelt túl jól.

    Nemazalány például végtelenül dühösen ült asztalhoz velük, és nem értette, hogy miért is ők lettek hátráltatva….