új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A kaliforniai Avalonból származó 25 éves Peyton Cicconi szerelő és modell inspiráló és erős olasz nők hosszú sorából származik. Az Egyesült Államokban, a dél-kaliforniai Catalina-szigeten már korán megtanulta, – ha a családjában élő erős nőkre, köztük az édesanyjára és a nagynénjére néz –, hogy a neme nem számít semmilyen munkában.

    Gyerekkorában mindig is szeretett autós videójátékokkal játszani, majd fiatal felnőttként  megkapta az első autóját. Tizenkilenc éves korában a barátja vezette be a driftelés világába és az autós találkozókra járásba, azóta pedig a lány számára nem volt visszaút. Peyton első projektjeként egy 1999-es Chevy s10-en dolgozott, majd 135 ezer fontot költött a szerelői vállalkozásának létrehozására. Emellett egy gót ruhamárka alternatív modellje is, magassarkúban és platform csizmában is tökéletesen tud botváltós autót vezetni, és néhány kaszkadőrmutatványt is csinál. Párjával és a macskájukkal él, akit Turbónak neveztek el, és mint láthatjuk a lila szín megszállottja mindenben:

  • Ezeken az aranyos képeken három fiatal kölyökmedve látható, amint hátsó lábukon állva játszanak, miközben anyjuk viselkedését utánozzák. Az egyik fotón a három kölyök felágaskodik, miközben az anyjukba kapaszkodnak, és a veszélyt kémlelik, de egyben kíváncsian fel is fedezik a világot.

    A grizzly medve, akár két méter hosszúra is megnőhet, és súlya meghaladja a háromszáz kilót. A medvéknek testzsírtól függően akár három kölykük is lehet, annál kevesebb, minél könnyebbek. A kölykök születéskor körülbelül egy kilót nyomnak, és csukott szemmel születnek. Ezeket a szívmelengető képeket Ron Niebrugge profi fotós készítette az alaszkai Lake Clark Nemzeti Parkban.

    „Egy fotósokból álló csoportot vezettem, amikor rábukkantunk erre a barnamedve nőstényre a három kiskölykével” - mondta Ron. „Az anya és a bocsok közötti interakció annyira értékes volt, egyszerűen soha nem lehet megunni, annyira izgalmas. A szíved mindig megdobban egy kicsit egy ilyen találkozás után. Olyan kielégítő érzés, hogy ilyen csodálatos esemény szemtanúja lehettem."

  • Egy halloween-fanatikus család, akik a hihetetlen, saját készítésű jelmezeikről ismertek, minden évben más-más film vagy tévésorozat szereplőinek öltöznek be. A 39 éves Adrienne St.Laurent és férje, a 40 éves Andy a ‘90-es évekbeli középiskolai szerelmük óta szenvedélyesen szeretik a halloweent. Ismerje meg azt a családot, akik a halloween megszállottjai, és minden évben heteket töltenek azzal, hogy fantasztikus kézzel készített jelmezeket készítsenek.

    A pár, akik tizenöt évesen ismerkedtek meg, a kísérteties dolgok iránti szeretetüket a 11 éves Tate és a 14 éves Adelyn gyermeküknek is átadták. Még 2015-ben egy helyi halloweeni felvonuláson az első Addams Family jelmezükkel tettek szert hírnévre a lakóközösségükben, és azóta is minden évben kitesznek magukért. Adrienne minden jelmezt saját maga készít, és az egész családot beöltözteti kevesebb mint ötven dollárból. A szomszédok egyszerűen „a halloweeni család" néven ismerik őket, akik 2016-ban a Beetlejuice szereplőinek öltöztek be, és a felvonuláson a legjobb jelmezért járó díjat is elhozták. Ugyanezt a versenyt 2018-ban A Jetsons szereplőinek öltözve, 2019-ben pedig a Rémségek kicsiny boltja című musical alapján készült jelmezekkel nyerték meg. A róluk készült képeket itt tekintheti meg:

  • Az énekesnő hosszú évek óta nem adott ki új dalt, ám október 26-án bejelentette a közösségi oldalán, hogy Lift me up címmel érkezik új szerzeménye, ami ráadásul a Fekete Párduc 2 végén lesz hallható.

    Boseman
    Fotó: Instagram

    A film november 10-én kerül a hazai mozikba, de a betétdal már most pénteken, azaz október 28-án meghallgatható lesz. Mint az kiderült, Rihanna dala nem csak a visszatérés miatt lesz fontos, de egyfajta tisztelgés is lesz a néhai Chadwick Boseman előtt, aki 2020-ban hunyt el.

    A film Boseman halálával is foglalkozni fog, amit beleszőttek a folytatásba is.

  • Mindenki legnagyobb örömére érkezett a múlt hónapban a hír: 2024-ben kerül mozikba a Deadpool 3. része, immáron az MCU keretein belül, de ami még fontosabb, hogy Hugh Jackman visszatér Logan szerepében.

    A két színész nagyon jó barátok évek óta, és a neten rendszeresen lehet követni kettőjük viccelődését. Nem titok, hogy Ryan Reynolds már nagyon régóta lobbizik azért, hogy rávegye Jackmant egy Rozsomák-Deadpool kalandra, ám a 2017-es Logannel látszólag elbúcsúzott a szereptől.

    wolverinedeadpool
    Fotó: YouTube

    Ennek ellenére, most maga Jackman árulta el, hogy miért döntött mégis úgy, hogy ismét adamantium karmokat növeszt.

    „Elmentem a Deadpool egyik vetítésére, és 20 perc után úgy voltam vele, hogy a francba is.. folyamatosan a 48 óra volt a fejembe. A film Nick Nolte és Eddie Murphy főszereplésével. Szóval már jó ideje terítéken van, csak időbe telt eljutni ide” – mondta a Varietynek az ausztrál színész.

    A 48 óra egy 1982-ben megjelent krimi vígjáték, amiben egy San Franciscó-i nyomozó kerül nehéz helyzetbe egy gyilkossági ügy miatt. Kénytelen szövetségre lépni egy épp börtönbüntetését töltő figurával, aki segíthet elkapni az első számú gyanúsítottat, ezért elintézi, hogy kiengedjék vele 48 órára a rácsok mögül. 

    Ezek alapján körvonalazódni látszik, hogy nagyjából milyen filmre számíthatunk Jackmanéktől, ami külön öröm, hogy a film Rated R, azaz idehaza korhatáros lesz.

  • Mindössze négy összetevőből készül a virálissá vált ital.

    titktok
    Fotó: TikTok

    Teljesen felforgatta a TikTokot egy felhasználó másnaposság elleni italreceptje, amely mindössze négy összetevőből (szénsavas vízből, kókusztejből, lime-ból és fekete sóból) áll. A rendkívül egyszerűen elkészíthető indiai koktélt, illetve elkészítőjét istenítik a felhasználók, a hatalmas népszerűség fényében pedig a Metro most utánajárt, mit szól hozzá egy szakértő, valóban működőképes-e a frissítő.

    „Én nem ajánlanám ezt az italt” – kezdte a lapnak Helen Bond dietetikus, aki szerint az első három alapanyag igazából hasznos a másnaposság tünetei ellen, de semmi csodát nem művel az emberrel, az utolsó összetevő azonban kifejezetten nem szerencsés.

    „A fekete só nem különbözik a hagyományos konyhasótól, amitől semmi más, csak szomjas leszel” – mondta a nő. Ő azt javasolja az átmulatott este utáni rosszulléttel küszködőknek, hogy egyenek valami enyhén cukrosat, például zabkását bogyós gyümölccsel, készítsenek egy gyümölcsturmixot, és persze igyanak sok vizet, hiszen ilyenkor a fő probléma a dehidratáltság.  Ezenkívül sajnos nincs mit tenni.

    „Felejtsük el az ilyen furcsa és nevetséges trendeket. A másnaposságra nincs gyógymód.”

  • Ezzel az árral a legolcsóbb eladó Teslává vált idehaza.

    Mint arról korábban az Index is beszámolt, a Dunába csúszott egy Tesla a tököli komplehajtónál még szeptember 6-án délután. A katasztrófavédelem azonnal riasztotta a szigeti tűzoltókat, ám míg az egység a helyszínre ért, az autó teljesen elmerült a vízben, a tulajdonos azonban úgy döntött, saját költéségére hozatja fel a felszínre.

    Mint kiderült, az ominózus Tesla Model X most eladóvá vált, a hirdetés fel is került a hasznaltauto.hu-ra, ahol egészen pontosan 8,4 millió forintos áron hirdetik, ezzel pedig a legolcsóbb eladó Teslává vált idehaza – szúrta ki a Totalcar.

    A helyzet pikantériája, hogy a szerencsétlenség történtekor a tulaj épp eladni vitte az autót, amelyet most nem titkolva, vízkárosan szeretne továbbadni.

  • Snoop Dogg marihuána iránti megszállottsága továbbra is változatlan, sőt egyre jobban az életmód egyik ikonikus szimbólumává válik, és mint kiderült, olyan sokat szív belőle, hogy szüksége van saját spanglitekerőre. A feladat valóban egy teljes munkaidős elfoglaltság, profi tekerőit nem kis mértékben foglalja le a napi százötven spangli elkészítése, feltehetően csak a biztonság kedvéért.

    A munkát valamikor egy Renegade Piranha becenevű nő töltötte be, aki most arról mesélt, milyen volt, amikor ezt a fontos szerepet végezte a rapper mindennapjaiban. Elárulta, hogy 2016 óta rengeteg hírességnek tekert már, köztük olyanoknak, mint Rihanna, Kid Cudi vagy Elon Musk, de feltehetőleg Snoop Dogg volt az, aki igazán próbára tette őt. A profi jointgurító elmondta, hogy bár a munkája szokatlan, ez is egy olyan szolgáltatás, mint bármelyik másik, és a pultos munkához hasonlította, mivel valójában nem ő maga termeli a kendert.

    (via Ladbible)

  • Új filmszerepe kedvéért elképesztő izomzatot és hosszú hajat növesztett.

    Már a Baywatch alatt is leesett a legtöbb néző álla Zac Efront látva, aki igencsak kigyúrta magát a High School Musical vékonyka gimnazistájához képest. Ha azonban azt hittük, ezt nem tudja már hova fokozni Efron, hatalmasat tévedtünk.

    A 35 éves színész következő filmjében a legendás amerikai birkózót, Kevin von Erichet formálja meg, amihez tényleg ijesztő átalakuláson ment át. Nemcsak frizurája miatt nehéz felismerni legfrissebb fotóin Efront, de izomzata miatt is – a rajongók szerint leginkább David Hasselhoffhoz hasonlít a hollywoodi sztár, míg mások azzal viccelődtek, a színész egy ’80-as évekbeli Hulknak is simán elmehetne ilyen testtel:

  • December 8-tól válthatunk jegyet az Átjáróház című magyar filmre, ami egy meglepő koncepcióval operál majd.

    étjáróhéáz
    Fotó: YouTube

    A Madarász István által rendezett romantikus fantasy-vígjátékban ugyanis főhősünk egy halott lányba lesz szerelmes, aki éjszakánként azonban nagyon is eleven, ám kettőjük kapcsolata korántsem lesz zökkenőmentes, és a legkisebb gondjuk az, hogy egyikük már nem él.

    A film hivatalos leírása szerint Krisztián (Bárnai Péter) vagány és laza srác, aki egy nála is furcsább nagynénikéjével (Kútvölgyi Erzsébet) kettesben él, és végre szerzett magának állást: egy hullaház portása lett. És halál szerelmes – volna. De a kiszemelt csaj (Rujder Vivien) az első találkozásuk után nem sokkal mint ügyfél bukkan fel nála: mármint egy buszbalesetet követően hozzák a fagyasztóba.

    Csakhogy a szerelmes szív akkor is harcra kész, ha már nem dobog. Krisztián és Ági – bár egy világ választja el őket – nem nyugszik békében. És szerencsére a hullaház nem olyan csendes hely, mint kívülről látszik: éjszakánként bőven történnek olyan csodák, amelyeknek köszönhetően a fiatalok is újra találkozhatnak. 

    A könnyed vígjátéknak ígérkező alkotáshoz pedig befutott az első előzetes is:

  • 42, közösen eltöltött év után a dél-angliai Jim és Lynn Hawkins a múlt héten elérkezettnek látta az időt arra, hogy kimondják a boldogító igent. A nyugdíjas pár még 1980-ban kezdett randizni, és bár többször is szóba került közöttük a házasság, egészen eddig nem kötötték össze hivatalosan az életüket, holott született egy közös gyermekük, James is. A demenciával küzdő 81 éves férfi végül most adta be a derekát, pénteken feleségül vette szerelmét.

    Az esküvőt egy idősotthonban tartották, rendkívül szűk körben. Mindössze az anyakönyvvezető, két tanú, illetve a fiuk volt jelen, de így is nagyszerűen sikerült a nagy nap, amiről a megható fotók is árulkodnak. Az intézmény munkatársai dekorációval és tortával kedveskedtek a párnak, akik még közös táncot is lejtettek.

  • Kapott hideget-meleget a Heatlie páros a Párharc legutóbbi adásában.

    rakfos
    Fotó: TV2

    Célkeresztbe került Heatlie Dávid és kedvese, G.w.W. szerint nagyon rafinált Dóri viselkedése, ezt pedig Kulcsár Edina is igy látja.

    Dóri pedig egy pillanat alatt kivívta a játékosok ellenszenvét, amikor azt mondta, hogy ő nem az a fajta, aki belerúg a másikba, pláne, ha az még gyengébb is, de lehet inkább igy fog viselkedni a jövőben. Ez a pároknak nem tetszett, magukra vették a dolgot:

  • Megnyomták a piros gombot!

    Izgalmasan alakult a Celeb vagyok, ments ki innen! szerda esti adása is, melynek egyik bejátszójából kiderült, Gergő megnyomta azt a gombot, melyre beköltözésük óta egy jól látható, Ne nyomd meg! felirat volt biggyesztve. 

    Azt, hogy mindez mit fog jelenteni, egyelőre nem tudni, a valóságshow két műsorvezetője, Sebestyén Balázs és Vadon János azonban olyannyira lázba jöttek, hogy először csak futkározni kezdtek, majd a díszletet is szétbontották, aminek darabjaival egymást kezdték dobálni.

    Végül Balázs még Jánost is a vállára kapta, akit ezek után átvágott a műsorvezetői asztalon 

    A csetepaté persze csak egy színjáték volt, a megőrülést látva azonban kíváncsian várjuk, milyen következményekkel jár majd a nagy piros gomb lenyomása.

  • gwm
    Fotó: TV2

    A rapper csalódott Heatlie Dóriban, és nem is rejtette véka alá a véleményét.

    G.w.M keményen kritizálta Heatlie Dóri viselkedését, szerinte ugyanis egyik szavával üti a másikat, amivel Kulcsár Edina is egyetértett.

    A rapper azt is elárulta, hogy ő már a játék kezdetén érezte, hogy Dóriból egy nap elő fog jönni a kevésbé kedves oldala, de ő maga nem érti, hogy miért gondolják a többiek taktikusnak.

    Mutatjuk, mi is történt pontosan: