Fekete Pákót 35 év után csak egyetlen, különös dologról ismerte fel az apja, és ehhez villantania kellett: „Nem hitt a szemének”
Azt mondja, apja meghökkentő dologra kérte őt, amikor 35 év után először meglátta őt.

Fekete Pákó, azaz Lapite Oludayo több alkalommal is mesélt azokról az élményekről, amelyeket nemrég Nigériában szerzett – volt, amikorsírva is fakadt élő adásban –, május végén ugyanis visszatért szülőhazájába, ahol sok év után újra találkozhatott testvérével és édesapjával. A showman 15 éves volt, amikor utoljára látta az apukáját, aki elmondása szerint először nem akarta elhinni, hogy fia visszatért. Erről a celeb a Rádió1 műsorában mesélt Sebestyén Balázséknak, kiemelve, hogy apja szokatlan dolgot kért tőle, amikor találkoztak.
Nem hitt a szemének. Mondtam neki, hogy igen apa én vagyok az, a Fekete Pákó. Erre ő azt mondta megvizsgál engem, a testemet, mert emlékszik rá, hogy amikor világra jöttem, volt egy anyajegyem a fenekemnél. És azt mondta: »fiam, gyere velem a szobába!« Utána letoltam a gatyámat és megmutattam. Nincs mit szégyelnem, hát az édesapám. És igen ott volt az anyajegy
– idézte a Bors az 50 éves celebet, aki második otthonaként tekint Magyarországra, élete jelentős részét ugyanis itt töltötte. Édesapjáról, akit 15 évesen látott utoljára, még elmondta:
„Akkor még apám nagyon fiatal katona volt. Tanított is egy iskolában. Most, amikor hazamentem, megdöbbentem, hogy mennyit öregedett. Videón beszéltünk előtte is, de az teljesen más mint, amikor hazamész és találkozol édesapáddal személyesen. Akkor láttam például, hogy már nem tud úgy mozogni, ahogy kéne.”
Mint ismert, Fekete Pákó ösztöndíjjal érkezett Magyarországra 1994-ben. Három éven keresztül nemzetközi jogot hallgatott az ELTE jogi karán, ám tanulmányait nem fejezte be, mert mulatós dalokat kezdett énekelni. Azóta több tévéműsorban is feltűnt, például az Ezek megőrültek! -ben, a Farm VIP-ban és legutóbb A Nagy Duettben is . Magyar állampolgársági vizsgáját 2023-ban tette le.













