Így néz ki most az Index által megmentett kiscica,
miután rajtakapták, hogy már megint az ágyban hentereg:
Most komolyan, lát ezen az arcon valaki őszinte megbánást? Mert én nem.
Lassan egy hónapja, hogy a tűzoltók segítségével megmentettük a Flórián téri felüljáróról, majd az István utcai Állatkórházba vittük, hogy megoperálják a törött lábát (az erről készült videónkat itt tudja megnézni). És bár a műtét után egy hétig szinte ki sem kelt a kosarából, az akkor ráaggatott Mamusz név lassan idejét múlttá válik.
Ugyanis már közel sem az a nyugodt, pihés kis gombóc, aki akkor volt. Valamelyik nap például arra ébredtem, hogy egy kaktuszokkal és pozsgás növényekkel teleültetett, kb. 20 literes cserép teljes tartalmát szétcincálta, és a virágfölddel focizva egyenletesen beterítette a lakást. Mindezt úgy, hogy engem közben valószínűleg elvittek az ufók, mert nem ébredtem fel a feltehetően több órán át tartó, komoly munkára. Ráadásul azóta sem értem, miért nem szurkálták össze a kaktuszok a mancsát.
Egy hét múlva kell visszavinni röntgenre, hogy megnézzék, szépen összeforrt-e a lába, de a virágokkal és a műegerével vívott örökös háborújából arra következtetek, hogy nem lesz itt semmi baj.