Váratlan fordulat.
A végéhez ért a Házasság első látásra negyedik évada, melynek csütörtök esti adásában Kajcsos Petra és László Joci végső döntését is láthatták a tévénézők, akik a házasodós reality legstabilabb párosának bizonyultak. A 26 éves személyi asszisztens és a 27 éves éves épületgépész között rögtön megvolt a szimpátia az esküvőn, amit mély és őszinte beszélgetések követtek a nászúton, sőt, házasságukat egy közös tetoválással is megpecsételték a külföldi utazás alkalmával. Még arról is veszekedés nélkül tudtak beszélni, hogy Joci egyik exe, Kármen már szerepelt ebben a műsorban, a fiatal nő azonban mélypontra jutott, amikor férje bevallotta, hogy nem érzi kettejük között azt a bizonyos szikrát.
Petra a közösségi oldalán már utalt arra, hogya forgatást követően valami miatt csalódnia kellett, ám akkor nem árulta el végső döntésüket. Most, hogy kiderült, hogy döntöttek, a Facebook-oldalán ismét megosztott egy rejtélyes hangvételű bejegyzést.
Döntés napja. Nehéz bármit is mondanom. Nem akarok szembe menni a múltkori Insta-posztommal, arra még várni kell pár hetet, hogy kiderüljön, miről szólt. Most csak a kísérletről írnék, úgy, ahogy egy éve megéltem, amikor semmit sem tudtama hátam mögött elhangzott mondatokról és az azt követő dolgokról.
Sosem felejtem el az esküvőm napját, azt az izgalmat, amikor már csak pár óra választott el attól, hogy megismerjem Mr. Ismeretlent. Végig úgy voltam vele: bármi történjen, őszintén csinálom végig, nem akarok mást mutatni, mint aki vagyok. Minden érzelem, sírás, nevetés, a fájdalom és a boldog pillanatok is teljesen őszinték voltak. A forgatások alatt a legboldogabbnak éreztem magam, és mérhetetlenül hálás voltam, hogy Jocit kaptam férjemnek. Az a Joci, akit megismertem és akit a kamerákon kívül mutatott, egy hihetetlenül vicces, érzelmes, megértő ember volt. 100%-ban bíztam benne. Imádtam a közös programokat, a hosszú forgatási napok utáni esti sétákat. Azt éreztem, nemcsak a férjem, a legjobb barátom is. Nem volt olyan dolog, amiről ne tudtunk volna beszélgetni; a kedvenceim azok a kamerákon kívüli pillanatok voltak, amikor csak mi voltunk” – fogalmazott Petra, hozzátéve:
„Soha nem akartam megváltoztatni (pedig néha a hajam az égnek állt), minden hibájával együtt fogadtam el. Tudtam, hogy fél az elköteleződéstől és fontos neki a szabadság, ezért próbáltam egy biztonságos légkört teremteni számára, ahol önmaga lehet, és láthatja: a szeretet lehet feltétel nélküli is. Egy héttel ezelőtt leírtam: ha újra ott állnánk, mindent ugyanígy csinálnék, mert ez a történet vele volt kerek. Nem a felesége szerettem volna lenni, hanem a biztos pont az életében, és az égbolt, amin madár lehet.
UI: Azoknak, akik szerint csak szerepet játszottam: higgyétek el, én lennék a legboldogabb, ha ez csak szerep lett volna, akkor most nem sírva írtam volna ezeket a sorokat.
Petra az adásban úgy fogalmazott:
A házasságra nemet mondok, és azt érzem, most tudok szabadon dönteni, szabadon választani, mert téged választalak és a kapcsolatunkat, papír nélkül.
Mintha előre megbeszélték volna, Joci is nemet mondott a házasságra, de folytatják közös útjukat a kísérleten kívül, mert akkor már nem lesz rajtuk akkora nyomás. Joci egy nyaklánccal is kedveskedett Petrának.