10 érdekesség, amit biztosan nem tudott az IMAX rendszerről
A Ma is tanultam valamit alrovat különkiadása következik.
- Az első állandóan üzemelő IMAX-rendszert Torontóban adták át 1971- ben.
- Az IMAX 3D két projektorból álló rendszere egyszerre kettő, különálló képet (egy a jobb és egyet a bal szemnek) vetít a különleges ezüst-borítású és fényvisszaverő vászonra. A szemüvegek szétválasztják a két képet, így a jobb és a bal szem különböző képet lát. Az emberi agy a két látványt összeilleszti, melyből megszületik a létező legvalóságosabb 3D hatás.
- Az IMAX élmény meglepően nagy részét a hang adja.
- Az IMAX rendszer a teremben fixen betelepített mikrofonokon keresztül folyamatosan adatokat gyűjt a hangszóró-rendszer minden egyes csatornájáról, és ezek alapján naponta önmagától elvégzi a szükséges hangkalibrálást, melyet a kép esetében is teljesen önállóan, emberi irányítás nélkül végez.
- Az IMAX kamerák a világ legjobb felbontású kamerái, képkockánként 15 perforációval ellátott 70 mm-es filmet használnak, ez a normál 35 mm-es filmhez képest 10-szer jobb felbontású kép felvételét teszi lehetővé.
- A nem IMAX kamerával leforgatott filmet digitális képkorrekciós eljárás során átalakítják és felfejlesztik az IMAX kép- és hangminőség szintjére. A digitális utómunka során nem egyszerűen csak felnagyítják a képet, hanem a filmet képkockánként javítják, részletgazdagabbá, ragyogóbbá, élesebbé formálják.
- Az IMAX hálózat üzemeltetési központja az év 365 napján, 24 órában üzemel és tartja megfigyelés alatt a világ valamennyi IMAX moziját, hogy a rendszer folyamatos és optimális működését biztosítsa.
- A magyarországi IMAX terem kialakításánál két daru emelte be a vetítőgépet, és ezek segítségével eresztették le a speciális vásznat is (ehhez képest én úgy emlékszem, én emeltem be csigára rögzített kötéllel a vásznat néhány ipari alpinista társaságában)
- Mindegyik IMAX vetítőgép saját fejlesztésű képkorrektorral rendelkezik (egy 100 asztali komputer teljesítményével bíró szuperszámítógéppel), amely úgy pásztázza a vásznat, mintha csak a közönség szeme lenne, így akár a vetítés közben változtathat a beállításokon.
- Az IMAX termeket és vásznakat úgy tervezték, hogy a kép minél jobban kitöltse a néző látóterét. Az emberi szem vízszintesen majdnem 180 fokos látótérrel rendelkezik, így miközben a hagyományos mozitermek ennek körülbelül az 54%-át képesek kihasználni, az IMAX-ben akár 70% is elérhető.