Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szívhez szóló posztban üzent neki.

    Ahogy az február elején kiderült, hét év után véget ért Bereczki Zoltán és Bata Éva házassága. Úgy tudni, a két ismert színész nemrégiben a különválás mellett döntött, és bár kapcsolatuk egy párként lezárult, szülőként továbbra is egységet alkotnak, hisz kislányukat, Flórát közösen nevelik.

    A válás híre egy különösen fontos időszakban érkezett, hiszen Bereczki május 2-án ünnepelte 50. születésnapját. Az évfordulót egy nagyszabású jubileumi koncerttel teszi emlékezetessé, május 23-án a Papp László Budapest Sportaréna színpadán áll majd közönség elé. Születésnapja alkalmából a színész volt felesége, Szinetár Dóra egy közös fotót osztott meg a közösségi oldalán.

    Ma 50 éves lett az én Csoda Kislányom Apukája. Isten Éltesse Sokáig Szeretetben, Tehetségben, Sikerben, Boldogságban

    – írta a képük mellé a színésznő.

  • Már a premier előtt hatalmas érdeklődés övezte Az ördög Pradát visel folytatását, amely nemcsak a rajongók nosztalgiájára épít, hanem újabb izgalmas sztorival is szolgál. A második részben visszatérnek az eredeti film ikonikus szereplői, vagyis Meryl Streep ismét magára ölti Miranda Priestly karakterét, mellette pedig Anne Hathaway (Andy Sachs), Emily Blunt (Emily Charlton) és Stanley Tucci (Nigel) is visszatérnek.

    A film körüli egyik legérdekesebb hír, hogy Sydney Sweeney eredetileg szerepelt volna a produkcióban, sőt, jeleneteit le is forgatták, végül azonban kivágták őket a végső verzióból. Ez a döntés már önmagában is komoly visszhangot váltott ki, és tovább növelte a mozifilm körüli hypeot.

    Egyébként a sztárok jelenleg is aktívan népszerűsítik a filmet, Streep nemrég Hathaway és Blunt társaságában a Hits Radio Breakfast Show vendége volt. Az interjú során nemcsak a folytatásról beszéltek, hanem a modern filmipar állapotáról is szó esett, és Streep nem fogta vissza magát. A színésznő szerint a mai filmek egyre inkább leegyszerűsített narratívákra épülnek, ahol világosan elkülönülnek egymástól a jók és a rosszak. Úgy véli, ez a fajta trend unalmassá teszi a történetmesélést.

    „Hajlamosak vagyunk marvelesíteni a filmeket mostanában. Vannak a gonosztevők és vannak a jófiúk, és ez annyira unalmas. Az az igazán érdekes az életben, hogy a hősök egy része tökéletlen, és a gonoszok között is vannak emberségesek és érdekesek, akiknek megvan a saját erejük” – fogalmazott Streep, majd kiemelte, hogy számára éppen ezért különösen izgalmas az új film, mert nem fekete-fehér világot ábrázol.

    (via IGN)

  • A színésznő felfedte, milyen feltétellel kezdene új kapcsolatba.

    Charlize Theron nemrég a The Drew Barrymore Show című műsor vendége volt, melynek alkalmával elárulta, hogy két lánya, Jackson és August nem bánnák, ha találna magának egy párt, sőt: örülnek, ha randizni megy, és utána ki is faggatják őt a részletekről. Az Oscar-díjas színésznő maga is örömmel veti bele újra magát a randizásba, de hagyományos párkapcsolatról szó sem lehet.

    „A gyerekeim most olyan korban vannak, amikor tetszik nekik, hogy randizom valakivel, mert szeretnének ők is belevonódni ebbe. Nagyon viccesnek találom, hogy attól féltem, hogy fenyegetve érzik majd magukat ettől, most meg olyanokat kérdeznek: »Anya, ír neked? Irány randizni, anya!«” – mesélte Theron, hozzátéve:

    Komolyan mondom – az emberek azt hiszik, viccelek –, de nem hiszem, hogy valaha is tudnék újra együtt élni valakivel. Szeretném, ha a párom közel lenne hozzám, mondjuk megvenné az egyik házat az utcánkban, de nem tudom, hogy képes lennék-e rá.

    Az 50 éves színésznő – aki korábban Stuart Townsenddel és Sean Penn-nel is együtt járt – ugyanakkor beismerte: lehet, hogy meggondolja a magát, ha a lányai majd kirepülnek a családi fészekből. Charlize Theron Jacksont 2012-ben, Augustot 2015-ben fogadta örökbe.

    (via Female First)