Hegyeshalomnál már fekete az ég
Gyűlnek a viharfellegek Hegyeshalom felett, valószínűleg kiadós esőnek néznek elébe a helyiek.
Gyűlnek a viharfellegek Hegyeshalom felett, valószínűleg kiadós esőnek néznek elébe a helyiek.
Kamaszként, mindössze 14 évesen nyerte meg a Csillag születik 3. évadát a Kézdivásárhelyről érkezett László Attila. A 2011 óta eltelt közel másfél évtizedben az aranytorkú fiatal nem sok interjút adott, a Blikknek azonban most elmesélte, hogy alakult élete, karrierje: mint mondta, továbbra is foglalkozik az énekléssel, Magyarországon és Erdélyben is vannak fellépései, ami miatt szerencsésnek érzi magát.
„Sok lehetőséget adott a Csillag születik, a mai napig szívesen tekintek vissza rá, gyönyörű élmény volt számomra. 14 évesen másképp fogja fel az ember a műsort és az ezzel járó hírnevet, de szerencsére a szüleim mellettem voltak, hogy tanácsot adjanak és hogy ne szálljak el a hitelen jött sikertől. A mai napig támogatnak, és örülnek annak, hogy ezzel foglalkozhatok. Alázattal tudtam viselni az ismertséget, próbáltam és próbálom a mai napig ezt józanul kezelni, illetve mindig emlékezni arra, honnan jöttem” – kezdte a már 28 éves László, hozzátéve: az ismertség sötét oldalával sosem kellett szembenéznie, a 12 milliós fődíját pedig jól beosztották.
„A nyereményt jól használtuk fel, szerényen éltünk és élünk és a mai napig, ami még jobban megerősített abban, milyen jó, hogy ez megtörtént.
Bármennyire hiszi azt az ember, hogy megvalósíthat álmokat, és utazhat ebből a pénzből, mi mégsem tettük.
Azzal a mentalitással éltünk, hogy befektetjük... Viszonylag későn tettük meg ezt, de a megélhetésünkre és a jövőnkre fordítottuk.”
Az énekes több tehetségkutatóban nem szeretne elindulni, és nemzetközi karrierre sem vágyik – így is épp eleget ingázik országon belül, koncertjeire olykor kedvese is elkíséri.
„Hosszú kapcsolat, már öt éve vagyunk együtt, régről ismerem őt. Én szemeltem ki még 2019-ben, amikor a nézők közt szurkoltam az egyik ismerősömnek a Sztárban Sztár élő adásán. A párom is statisztaként jött, ott hívtam el először randizni. Szerencsére jól megvagyunk, így nincs tervben még a családalapítás, mert mindketten építgetjük a karrierünket.”
Tavaly májusban láthattuk az első jeleneteket a Ubisoft új Assassin's Creed-játékának előzeteséből, ami a feudális Japánba kalauzolja majd el a széria rajongóit. A Shadows alcímmel érkező teljes értékű folytatás eredetileg november 12-én látott volna napvilágot, de a készítők előtte néhány héttel február 14-re tolták a megjelenést. A minap viszont a franchise felelős vezetője, Marc-Alexis Côté egy közleményben jelentette be, hogy ismét csúsztatják az AC legújabb felvonását, így ezúttal az új megjelenési dátum március 20-ra módosult. Szerencsére tehát ez alkalommal nem hosszú hónapokról van szó, valamint magyarázattal is szolgáltak a készítők.
Mint azt a francia kiadó közleményéből megtudhattuk, tavaly november óta sikerült megfelelő ütemben haladniuk a Shadows fejlesztésében, munkájuk során pedig nagy motivációt jelentett a játékos közösség által kapott visszajelzések. Ezzel együtt azonban jobbnak látják, hogy másodszor is halasszanak, ami plusz fejlesztési időt biztosít arra, hogy az észrevételek alapján már a megjelenés napján zökkenőmentesen élményben legyen részük a játékosoknak. A Ubisoft Quebec fejlesztői egyúttal köszönetet mondtak a széria rajongóinak a türelmükért, ígéretük szerint továbbra is elkötelezettek amellett, hogy a minőségi végeredményt szem előtt tartva folytassák a fejlesztők és a rajongók közötti párbeszédet. Továbbá rövidesen újabb részleteket osztanak meg a készülő címükről, így addig sem maradnak a rajongók releváns infók nélkül.
Az RTL-en látható A mi kis falunk nézői már tudhatják, hogy Nyári Dia is csatlakozott a népszerű sorozathoz, melyben Juli karakterét játssza. Mivel tavaly ősztől a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban is több szerepben feltűnt, ezért ingáznia kell majd a forgatási helyszín és az új munkája között, ám erre felkészült.
Mint kiderült, a színésznő már egészen fiatal kora óta rátalált a hivatására, ugyanis keresztanyja, Molnár Virginia ajánlásával ötévesen került a győri Nemzeti Színházhoz, ahol többek között játszott A nyomorultakban, és a Valahol Európában-ban. Majd 2010-től alakította a Barátok közt Hannáját, ami egy széleskörű ismertséget hozott el számára.
Ide is azért kerültem be, mert a keresztanyukám jelentkezett, és ha már a folyosón ücsörögtem, szóltak, én is adjak le egy bemutatkozást, nem lehet tudni, mikor keresnek épp egy 16 évest. Két hét múlva hívtak
– mesélte a színésznő, aki igyekszik minden munkája során fejlődni:
Folyamatosan képzem magam, és közben amikor olyan emberek közelében lehetek, mint például Őze Áron, akkor figyelek. De a fiatal kollégák is inspirálnak, így Szalay Bence vagy Staub Viktória.
(via Story)
Peller Mariann már egy jó ideje az egészséges életmód híve, így nem csoda, hogy mindig kirobbanó formának örvend. Az RTL Reggeli műsorvezetője tavaly októberben kezdett bele egy komolyabb életmódváltásba, de az ünnepek alatt sokakhoz hasonlóan ő sem tudott ellenállni a finom falatoknak. Elmondása szerint öt-hat süteményt evett egyszerre, de hiszi, hogy a januárban elkezdett diéta és edzés nyárra meghozza a kívánt alakot.
„Októberben kezdtem futni, és utáltam. És most sem azt érzem, hogy nagyon szeretem, viszont azzal, hogy az edzőm jó fej volt, és azt mondta, »Mariann, csak három percet fuss, és sétáld a többit, és mindig csak egy perccel emeld az időd«, eljutottam decemberben odáig, hogy hatvan percet futok a futópadon nyolcas fokozaton. Olimpiai bajnoknak gondolom magam” – árulta el a reggeli műsorban, ahol Németh Dorottya kétszeres fitneszvilágbajnokkal és személyi edzővel beszélgetett.
(via Story)