Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Le sem tudnák tagadni, milyen boldogok.

    Veréb Tamás kedden egy lapozható bejegyzésben újságolta el az Instagram-oldalán, hogy megkérte szerelme, Koltai Vivien színésznő kezét, aki igent mondott neki. ASztárboxot is megjárt színész a napokban Ausztriába utazott kedvesével, ott került sor eljegyzésükre, melyet követően a hóesésben fotózkodtak.

    Ez egy nagy kövér IGEN!

    – újságolta el a színész, aki az eljegyzési gyűrűről is posztolt egy közelebbi fotót.

    Veréb Tamás 2021 őszén jelentette be, hogy Klajkó Szandra táncossal úgy döntöttek, hét év után elválnak. A színész arról, hogy válása után rátalált a szerelem Koltai Vivien színésznő oldalán, először 2023 nyarán mesélt, kiemelve, párja egy nagyon türelmes ember. Legutóbb a Meglepetés magazinnak azt nyilatkozta:

    Vivivel harmóniában és békében élünk, soha nem éreztem még ilyet, de ez annak is köszönhető, hogy nem vagyunk már csikókorban, megtanultuk értékelni, ha megfelelő partner van mellettünk, és ezt szeretem észben tartani. Nem szabad természetesnek venni, hogy a párunk mellettünk van, hanem tenni kell érte, hogy a boldogság megmaradjon

    idézte Veréb Tamást a 24.hu.

  • Szülei táborában ragadott mikrofont Lara.

    Szülei aerobiktáborában mutatta meg hangját Schóbert Lara. A sztárpár egyetlen lánya számára nem idegen terep az éneklés, korábban az Álarcos énekes fagyijaként szórakoztatta a nézőket és a műsor nyomozóit, így, jelmez alatt azonban ritkán láthatjuk őt mikrofont ragadni.

    Schóbert ezúttal Leonard Cohen Halleluja című számát adta elő közönségének, produkcióját pedig édesapja Instagram-oldalán is megosztotta. Rubint Réka a felvétel tanúsága szerint egy ponton sírva is fakadt legidősebb gyermekét hallgatva.

    „Lara énekel… csak úgy, élőben. Annyira szeretem… Norbi fiam is énekelt, de nem akarta, hogy kirakjam” – fogalmazott a büszke apuka. Mint ismert, ifj. Schobert Norbert tavaly már kacérkodott az énekléssel, az újraindult Megasztárban is szerencsét próbált.

  • Új kihívásokra vágyik a műsorvezető.

    Váratlan bejelentést tett az IstenEst legutóbbi, évadzáró epizódjában Istenes Bence: nem biztos már a podcastműsor folytatásában.

    Lesz-e még IstenEst? Nem is tudom, lesz-e még IstenEst, gyerekek, ha őszinte vagyok. Nem tudom

    – kezdte a házigazda, aki három évvel ezelőtt indította útjára a műsorát, azóta viszont többször is felmerült már benne a befejezés gondolata.

    „Én valószínűleg elég gyorsan ráunok dolgokra – ami jó vagy rossz, nem tudom –, és utána keresek valami újat, ami egyszerűen boldoggá tud tenni, amibe tényleg bele tudom tenni magam. Az IstenEsttel már azt érzem, hogy nagyon szeretem, az egyik szerelemprojektem volt valaha az életemben, és közben azt érzem, kicsit elvesztettem valamiért a lelkesedésemet iránta.”

    A Hell Boxing Kings bajnoka nem szeretné persze kijelenteni, hogy vége, már csak azért sem, mert más formában nem tartja kizártnak a folytatást, de vágyik a friss utakra, az izgalomra.

    Akkor fogom elengedni, ha lesz új ötletem. Ezért nem merem kimondani, mert vannak ötleteim, és ha ez összejön, inkább azt csinálom, ha meg nem, akkor ezt ugyanolyan lendülettel csináljuk. Köszönjük, hogy néztetek bennünket, és az elmúlt éveket is, nem csak ezt az évadot. Meglátjuk, mi lesz a folytatása az IstenEstnek

    – idézte szavait a Blikk.

  • A színész kéz a kézben andalgott új szerelmével Santa Monicában. Randijukat a lesifotósok is megörökítették. 

    Hugh Jackman válásának híre 2023 szeptemberében hatalmas port kavart, hiszen a színész a nála 13 évvel idősebb feleségével, Deborra-Lee Furnesszel 27 év házasság után döntött úgy, hogy külön utakon folytatják tovább életüket. A jelek szerint azonban A legnagyobb showman és a Deadpool & Rozsomák című filmek sztárja nem kesereg: már hónapok óta arról szólnak a híresztelések, hogy rátalált a szerelem. Ami pedig eddig pletyka volt, most már tény, az 56 éves ausztrál filmcsillag ugyanis hétfőn felvállalta új kapcsolatát.

    Jackman nem bujkál tovább: azzal erősítette meg, hogy egy párt alkot Sutton Foster színésznővel, akivel korábban együtt játszott a The Music Man című Broadway-darabban, hogy meg sem próbált elrejtőzni a lesifotósok elől, amikor romantikus vacsorájuk után kézen fogva andalogtak Santa Monica utcáin. Érdekesség, hogy Foster szintén elvált férjétől, Ted Griffintől. Csaknem tíz év házasság után tavaly októberben nyújtotta be a válókeresetet.

    (via People)