Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A témában tett első és utolsó nyilatkozatában leszögezte, döntése végleges.

    Véget ért Boráros Gábor és barátnője, Hosszú Dóra kapcsolata, amiről bővebben a minap mesélt Instagram-oldalán az egykori MMA-harcos. Mint megírtuk, Boráros posztjában kifejtette, mennyire megviseli a szakítás, hiszen jövőjét párja oldalán képzelte el.

    „Valószínűleg ezeknek köszönhető az is, hogy ilyen mély csalódás, ilyen kínzó és nem múló fájdalom még eddig nem ért soha” – írta a kisgyermekes apuka, akinek lánya, Zora is nagyon megszerette Hosszút. Hiába azonban a megható sorok, a volt barátnő nem nyitott a békülésre.

    Szeretnék egyszer és utoljára reagálni a kialakult helyzetre. Sokan kérdezitek, ezért szeretném egyértelművé tenni, hogy már nem alkotunk egy párt.

    Ezt a döntést hosszú mérlegelés után hoztam meg, és nyomós okai voltak annak, hogy kiléptem a kapcsolatból.

    Ennek részleteit nem szeretném nyilvánosan megosztani, mert úgy gondolom, ez kizárólag kettőnkre tartozik” – kezdte legutóbbi Instagram-bejegyzését Hosszú, arra kérve mindenkit, tartsák tiszteletben döntését.

    „Attól, hogy a közösségi médiában közös videók vagy bejegyzések jelennek meg rólam, a kapcsolatunk nem folytatódik. Sajnálom, hogy ezt a döntést Gábor nehezen fogadja el, de ettől még a döntésem végleges. A szakításnak semmi köze a kislányhoz, és nem ijedtem meg a felelősségtől sem. Őt nagyon megszerettem, és szívből kívánom Nekik a legjobbakat. Ez az egyetlen nyilatkozatom a témában. Köszönöm mindenkinek a megértést és a tiszteletet" – szúrta ki 24 óráig elérhető sztoriját a Bors.

  • Mint meséli, mondta is a riporternek, hogy: „'Szerinted érdekel, hogy kirúgsz? Nem ebből élek!'”

    Császár Előd nemrég egy podcastműsorban vendégeskedett, melynek alkalmával az 1990-es években az MTV-n futó Friderikusz Show című talkshow-ról is említést tett, melyben előmelegítőként dolgozott, ráadásul ingyen és bérmentve. Mint ismert, a Friderikusz Sándor vezette produkció a magyar televíziózás egyik legnépszerűbb műsora volt – egy-egy adást több millióan is követtek –, és olyan világsztárok voltak a vendégei, mint Jean-Claude Van Damme, Alain Delon vagy épp Cindy Crawford. Ennek kapcsán az FLM egykori frontembere elmesélte, hogy számára már az is élmény volt, hogy részt vehetett az adásokban.

    Én voltam a show-előmelegítő, és nagyon szerettem azt csinálni, nagyon élveztem. Akkor a Friderikusz Show rettenetesen népszerű dolog volt, 3-4 millió ember nézte adásonként. De én nem abból éltem. Én közben hakniztam Ezért én semennyi pénzt kaptam. Mondtam is neki, hogy figyelj, inkább ne is fizessetek, mert én csak azért csinálom, hogy itt lehessek

    – mesélte a DJ-producer az InStyle Men Podcast vendégeként, amelyet a story.hu szemlézett. Ám az együttműködés váratlanul véget ért: Császár elmondása szerint a házigazda, Friderikusz egy vita során közölte vele, hogy kirúgja őt.

    Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni, és mondtam, hogy akkor szevasz! Nem csaptam rá az ajtót, mert annál jobban tiszteltem, de mondtam neki: »Ha nem tisztelnélek ennyire, akkor rád ba**nám az ajtót!«

    – emlékezett vissza Császár, hozzátéve:

    Amikor kirúgott, mondtam, hogy 'szerinted érdekel, hogy kirúgsz? Nem ebből élek!'

    A zenész azt mondja, azóta belátta, hogy hibázott, s bár az okot nem árulja el, hogy miért, úgy gondolja, hogy a riporternek igaza volt, hogy elküldte őt.

    „Minden joga megvolt ehhez. Meg is érdemeltem. De én akkor nagyon nagyban voltam, engem nem lehetett elküldeni a halálba.”

  • Keményen üzent az elkövetőnek.

    Gáspár Evelin a minap a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében számolt be arról, hogy valaki megrongálta az autóját. Az influenszer kiemelte, az eset nem egy kivilágítatlan, elhagyatott utcán, és nem is egy nyilvános, őrizetlen parkolóban történt, hanem egy exkluzív, védett lakópark területén. Gáspár úgy gondolja, a szomszédai lehettek az elkövetők, de nem rejtette véka alá a véleményét a társadalmi rosszindulatról sem.

    Minek az embernek ellenség, ha ilyen szomszédai vannak! Elvileg egy »menő« lakóparkban van lakásom, ahol »normális« emberek élnek

    – kezdte bejegyzésében Gáspár, majd azzal folytatta, hogy szerinte nem adott okot az ellene zajló bosszúhadjáratra, mert mindig igyekezett diszkrét lenni és a lakóközösséget tiszteletben tartva élni. 

    Világéletemben törekedtem arra, hogy normálisan, szerényen éljek, és semmilyen kártékony dolgot ne csináljak, amivel zavarom a lakóközösséget. Volt már precedens arra is, hogy a kertembe szemetet dobáltak… Dehát én vagyok a proli, buta cigány… LOL. Magyarországon tényleg népbetegség a mérhetetlen irigység és gyűlölet! Ez a káröröm legyen a legboldogabb pillanata az életében az elkövetőnek!

    – üzente a Sztárbox korábbi versenyzője, akinek szavait a Bors idézte. Gáspár Evelin egyébként jó ideje kapja a rosszindulatú kommenteket munkája és a származása miatt.

  • Spice Girls-különkiadás!

    A hétvégén feleség lett Mel C, azaz Melanie Chisholm. Az 52 éves énekesnő a Lake District nemzeti parkban, egy tóparti ceremónián mondta ki a boldogító igent Chris Dingwallnek, akivel 2023 óta alkotnak egy párt, miután megismerkedtek egy celebeknek készült társkereső applikációban, a Rayán.

    A nagy napon valamennyi egykori Spice Girls-tag is Melanie-val ünnepelt, Emma Bunton, Geri Halliwell és Mel B még közös fotót is készítettek egykori kolléganőjükkel – egyedül Victoria Beckham nem tudott személyesen jelen lenni az esküvőn, de így is gondoskodott róla, hogy valamilyen formában tiszteletét tegye az eseményen. Ő tervezte Chisholm menyasszonyi ruháját!

    Természetesen felajánlottam neki, hogy elkészítem álmai ruháját. Melanie elég minimalista, nem szeretett volna semmi nagyon komplikált, konceptuális vagy hivalkodó darabot, ez pedig teljesen összhangban van azzal, amiket én csinálok

    – magyarázta a foci-vb miatt Amerikában tartózkodó Beckham, aki végül egy szűkebb fazonú, selyemanyagú, apró virágokkal és mély hátkivágással díszített ruhával lepte meg barátnőjét. Sporty Spice később nevéhez hűen egy elegánsabb, pezsgőszínű edzőszettben bulizta át az éjszakát, amihez szintén egy Victoria Beckham cipőt választott.