Az egykori VV-szereplőnek a filmes világban is akadnak munkái, de nem ez jelenti számára a megélhetést.
Simor Olivért a ValóVilág negyedik szériájában ismerhette meg jobban az ország, később pedig a Bonus Trip című nemzetközi akcióvígjátékban szerepelt, amelyben egy bérgyilkost alakított. Jelenleg a TV2 Farm VIP című műsorában láthatják a nézők, melyben a sárga csapatot erősíti, s ahogy annak idején a VV-ben, így most sem rejti véka alá véleményét.
Az egykori valóságshow-szereplő jó ideje nem vállalt tévés szereplést, ám a reality kedvéért kivételt tett. Évekig az Egyesült Államokban üldözte az amerikai álmot, és bár több filmes lehetőséghez jutott, nem csak a színészetből élt. Mint kiderült, civil foglalkozást is űz: saját vállalkozása és állandó ügyfélköre van, lakásokhoz, üzletekhez és cégekhez is jár.
A színészmunkákkal lehet jól keresni, hogyha vannak, de ha nincsenek, akkor is kell élni. Nekem van azért főfoglalkozásom, én ablaktisztító vagyok
– mondta korábban a Palikék Világa műsorában Simor, aki 2023-ban általános épülettakarításra bejegyzett egyéni vállalkozást indított, ami a Story szerint ma is aktívként szerepel egy jelenleg elérhető céginformációs adatbázisban.
Mindennap dolgozom, saját magam ura vagyok. Azt vállalom el, amit szeretnék, és úgy osztom be az időmet, ahogy akarom.
Az adásban Simor arról is mesélt, hogy Amerikában egyik napról a másikra szűnt meg a munkája.
Az álmodozás hajlamos néha az ember elméjén felülkerekedni, de évek óta nem esem már ebbe a hibába. Mindenféleképpen kell egy betonbiztos láb, vagy minimum kettő
– mondta az egykori villalakó, aki nem mondott le a filmezésről, de a megélhetését nem csak a következő szereptől várta.