Nap

Óra

Perc

Érdekel
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezzel akarta eloszlatni a tévhiteket azzal kapcsolatban, hogy a hazai előadók milliókat keresnek a dalaik után járó jogdíjakból.

    FankaDeli, azaz Kőházy Ferenc nemrég arról írt a közösségi oldalán, hogy mennyi pénzt keresett a dalai után járó jogdíjakból. Egy fotót osztott meg a Facebookon, melynek tanúsága szerint a legutóbbi utalás összege az Artisjustól 32 ezer forint volt, melyhez a következő gondolatot fűzte:

    „Kormányok jönnek, kormányok mennek... de a zsold az örök! Bár láthatnám egyszer a többiekét” – jegyezte meg az előadó, akinek bejegyzéséhez Tóth Gabi is hozzászólt. 

    „Szavad nem lehet” – írta a saját előadó-művészeti mentorstúdiót indító énekesnő néhány nevetős emoji, valamint egy képernyőfotó kíséretében. Utóbbin az látható, mekkora összeget kapott. Az énekesnő kommentje itt olvasható.

    Az Origo által észrevett fotó tanúsága szerint Tóth Gabi számlájára 6630 forint érkezett az Artisjustól, de az értesítésből a bankszámla egyenleget sem takarta ki, ami a jóváírással együtt 5503 forintot jelez. A lap kiemeli, hogy a fotón vélhetően nem az énekesnő főszámlájának egyenlege látható.

  • Kökény Lali azt is elárulta, mit tanácsolt neki édesapja a Megasztár után.

    Különleges apa-fia kapcsolat köti össze Kökény Attilát és fiát, Lalit, hisz nemcsak a magánéletben, hanem a színpadon is sok időt töltenek együtt. A fiatal énekes egyre több önálló felkérést kap, miközben édesapja turnéján is rendszeresen fellép. Lali nemrég a Megasztárban is megmutatta magát, ahol saját tehetsége mellett azzal is szembesülnie kellett, milyen érzés ismert édesapja gyermekeként elindulni a pályán.

    Kökény Attila az MVM Dome-ban adott koncertje után turnéra indult, amelybe fiát, Lalit is bevonta. 

    „Manapság egy fiatal énekesnek sajnos nagyon kevés lehetősége adódik a kibontakozásra” – mesélte Kókény Attila a hot! magazinnak. 

    Ha a saját pályámból indulok ki, én annak idején a heti hét napból hatot végigjátszottam, szóval rengeteget énekeltem, és ez óriási fejlődést eredményezett. Lalinál is azt veszem észre, hogy amióta velünk tart, és folyamatosan dalokat tanul, évről évre fejlődik a színpadi jelenléte és a kommunikációja. Ebben a közös munkában most még benne van, de jövő januártól szerintem már elengedjük a kezét, hiszen addigra neki is egyre több önálló fellépése lesz. Ráadásul szeptembertől a Póka Egon Művészeti Akadémián (PEMA) tanul majd.

    A fiatal énekes számára az édesapjával való közös fellépések fontos tapasztalatot jelentenek, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt helyez saját karrierjére is.

    „Édesapámmal járok fellépni, amikor van időm, és a naptáram engedi” – ecsetelte Lali. Saját meghívásain egyedül vagy a zenekarával lép színpadra, emellett folyamatosan dolgozik saját dalain is. Bár egyelőre még kevesebb önálló koncertje van, mint szeretné, bízik abban, hogy a jövőben folyamatosan növekedni fog ezek száma. 

    Kökény Lali számára fontos mérföldkő volt, amikor jelentkezett a TV2 tehetségkutatójába, a Megasztárba. A döntést tudatos karrierépítésként hozta meg, mivel olyan lehetőséget keresett, amely komoly lendületet adhat ismertségének és szakmai pályafutásának.

    Kaptam egy megkeresést, és azonnal igent mondtam rá. Nem kértem gondolkodási időt, nem konzultáltam sen­kivel a meghallgatás előtt, ­hanem rögtön elvállaltam, és csak utána meséltem róla otthon. A szüleim örültek neki, hogy anélkül hoztam meg egy ennyire határozott, önálló döntést a karrieremmel kapcsolatban, hogy kikértem volna a véleményüket

    – árulta el Kökény Lali, aki pontosan tudja, hogy ismert édesapa gyermekeként könnyebb és nehezebb is lehet az útja.

    A Kökény név szakmai szempontból számos ajtót megnyithat előtte, ugyanakkor éppen emiatt az összehasonlításokkal is folyamatosan számolnia kell. A fiatal énekes szerint az egyik legnagyobb előnye a helyzetének, hogy szakmailag bármikor számíthat édesapjára. Kikérheti a véleményét, tanácsot kérhet tőle, és a kapcsolatépítésben, illetve a producerek elérésében is segítséget jelenthet számára az, hogy Kökény Attila fia.

    Az árnyoldalát viszont sajnos pontosan láthattuk a Megasztár adásai során, ahol rengeteg negatív megnyilvánulással és összehasonlítgatással találkoztam. Abban az időszakban ez kifejezetten rosszul érintett, de apától azt a tanácsot kaptam, hogy egyáltalán ne olvassam a hozzászólásokat. Azóta nem foglalkozom a negatív kommentekkel

    – idézte a fiatal énekest a Bors.

  • Csipkés topja nem sokat bíz a fantáziára.

    Szeptember 2-án elstartolt a Velencei Filmfesztivál, amit a jelek szerint Sydney Sweeney sem hagy ki, a lesifotósok legalábbis elcsípték, amint megérkezett a repülőtérre. Az Eufória és a The Housemaid – A téboly otthona sztárja nagy feltűnést keltett, hiszen egy áttetsző, csipkés felsőben mutatkozott, ami nem sokat bízott a képzeletre.

    A 28 éves amerikai színésznő, akit rajongói már vártak a reptéren, a Georges Chakra-tophoz egy szintén bézs árnyalatú térdnadrágot választott, és egy átlátszó pántú magassarkút húzott. Miután köszöntötte rajongóit, bepattant egy vízi taxiba és a szállodába vette az irányt.

    Sweeney ízlését ismerve ez a szett még csak a bemelegítés volt, nem csoda, ha a rajongók már tűkön ülve várják, miben lép legközelebb a vörös szőnyegre a világ legrégebbi és egyik legfontosabb filmes eseményén. A színésznőnek idén ugyanis egy filmje sem debütál az eseményen, ezért vélhetően csak azért megy, hogy bemutasson pár ruhakölteményt a vörös szőnyegen. 

    @movietv_news

    Sydney Sweeney made a stunning entrance in Italy as she arrived ahead of the 83rd Venice International Film Festival on September 2, 2026. The actor has returned to the Lido as a longtime global ambassador for Armani Beauty, the official beauty sponsor of the festival.

    ♬ original sound - movietv_news
  • Sylvester Stallone nem tegnap kezdte a színészi pályát, és ez idő alatt aligha akadt olyan műfaj, amely annyira összeforrt volna a nevével, mint az akciófilmezés. A színész azonban a nyolcvanhoz közeledve sem lassít, új terepen is kipróbálta magát, és a sorozatok világában is megtalálta a számítását. Ennek egyik legnagyobb sikere a Tulsa királya, amely hamar a közönség egyik kedvencévé vált. A gengszterszéria október 16-án immár a negyedik évadával folytatódik a Paramount+ kínálatában, a friss évadhoz pedig megérkezett az első előzetes is.

    A történet középpontjában Dwight Manfredi áll, akit természetesen Stallone alakít. Dwight a New York-i maffia egyik embere volt, ám hosszú időre börtönbe került. Huszonöt év raboskodás után szabadul, és hamar világossá válik számára, hogy

    a bűnözői életformával továbbra sem akar szakítani.

    A New York-i maffia azonban nem éppen úgy fogadja vissza, ahogy azt remélte. Dwightot Tulsába küldik, ahol lényegében a semmiből kell felépítenie saját birodalmát. Az új környezetben fokozatosan megerősödik a hatalma, miközben egyre inkább eltávolodik a nagyvárosi szervezettől.

    Az új évadban Dwight tovább szeretné erősíteni a Tulsában kiépített birodalmát, és ezúttal arra is törekszik, hogy hatalmát valamiféle legitim formába öntse. Csakhogy az útját korrupt politikusok és egyre veszélyesebb ellenfelek nehezítik, így természetesen ezúttal sem számíthat nyugodt időszakra. A friss előzetes alapján újabb konfliktusokból és leszámolásokból sem lesz hiány, Stallone pedig ismét belebújik a szerepbe, amely láthatóan remekül passzol hozzá.

    A gengszterszéria október 16-án immár a negyedik évadával folytatódik a Paramount+ kínálatában, a friss évadhoz pedig megérkezett az első előzetes is.