Origamiünnep Kecskeméten
Száznál is többen vettek részt a hétvégén az Országos és Nemzetközi Origami Találkozón Kecskeméten.
Talán kevesen tudják az olvasók közül, de idén 30 éves a Magyar Origami Kör.
Özönlöttek is a világ minden tájáról a papírhajtogatás művészei a Bács-Kiskun megyei járási székhelyre.
Karlócainé Kelemen Marianne, akinek elsők között jelent meg Magyarországon origamival foglalkozó könyve, az éves magyar közgyűlés jeles vendége volt.
Idén 29. alkalommal tartották a közgyűlést, ami a 650 éve mezővárosi rangra emelt Kecskemét előtt is tisztelgett.
A találkozóra érkeztek Erdélyből, Hollandiából, Franciaországból, Lengyelországból, Kínából és Japánból is neves művészek.
Kriskovics Zsuzsanna origamiművész, a Magyar Origami Kör alapítója kiemelte: a kezdetekben a találkozók megszervezését az új módszerek megismertetése, az újdonságok átadása, az egymástól tanulás motiválta.
Idén visszanyúltak a gyökerekhez: leginkább a hagyományos japán alapokra épülő hajtogatással foglalkoztak.
Rajz- és íráskészség fejlesztése, a két agyféltekés gondolkodás, a koncentrálóképesség erősítése – csak pár dolog az origami áldásos hatásai közül.
Általában azt gondolja az origamihoz kevéssé értő ember, hogy a papírhajtogatás japán ága a bonyolultabb, pedig ez nem így van.
Lehet, hogy meglepő, de az inkább geometriai alapokra épülő európai origami némileg bonyolultabb, míg a japán egyszerűbb, kevesebb hajtogatást igényel.
Yoshizawa Akira (magyar átírással: Josizava Akira) - őt tartják az origami nagymesterének, atyjának, ő az akit mindenképp érdemes zárásképp megemlíteni, bámulatos alkotásai bárkivel meg tudják szerettetni a papírhajtogatás művészetét.
![](https://kep.index.hu/1/0/2073/20730/207301/20730108_418fa4d356eb1a5029648b343edbfbfd_wm.jpg)