Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe az a férfi, akinek amputálni kellett az egyik karját és lábát, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy egymaga körbe hajózza az egész bolygót.

    A 44 éves Dustin Reynolds részegen balesetezett motorjával, aminek az lett a következménye, hogy amputálni kellett a bal karját és lábát. A férfi korábban soha nem vitorlázott, ám a YouTube, néhány könyv segítségével, amiből saját bevallása szerint nem is értett mindent elsajátította a tudást, és egymaga indult útnak a világ körül, amiről számtalan felvétele is született.

    Dustin 20 dollárral a zsebében útnak indult Hawaiiról 2014 júniusában, egy olyan hajón, amit nem alakítottak át arra, hogy egy testi fogyatékossággal rendelkező személy is tudjon kezelni, így a férfi kénytelen volt ezt is megoldani. Mindezt végül úgy sikerült, hogy Dustin a bal karja hiányában a fogával húzta fel a vitorlát például, de még így is eljutott 36 országba a hét éven át tartó útja során.

    "Elvesztettem a bal karom és a lábam, anyagilag totális csőd voltam, ami valahogy mégis életem legnagyobb kalandjához vezetett" - árulta el a kalandor.

  • Az amerikai színésznő és producer kedvese a New Orleans-i Preservation Hallban mondta ki a boldogító igent.

    GettyImages-1387251940
    Fotó: Phillip Faraone / Getty Images Hungary

    Alexandra Daddario és párja, Andrew Form tavaly májusban vállalták fel hivatalosan kapcsolatukat, amelyet az év decemberében követett az eljegyzés. Magára az esküvőre idén június közepén került sor, amelyet csodás képekkel örökítettek meg.

    A pár eredetileg Olaszországban szeretett volna összeházasodni, hogy három napig egyfolytában olasz bort iszogathassanak, de miután Daddariónak munkája miatt New Orleansban kellett huzamosabb időt töltenie, úgy látták jobbnak, hogy ottani barátaik körében kössék össze életüket – írja a Vogue magazin.

  • Berki Mazsi egyelőre még nem tér haza Baliról, ahová eredetileg kislányával, illetve a májusban elhunyt Berki Krisztiánnal közösen ment volna.

    Mazsi elárulta, hogy már nem igazán bírta Magyarországon, így az ő, illetve kislánya érdekét is szolgálta, hogy kiszakadjanak egy kicsit a mindennapokból.

    Berki Krisztián özvegye Instagram-sztorijában mesélt arról, hogy ugyan eredetileg már haza kellett volna menniük, még van dolga Balin, így még biztosan maradnak a kislányával együtt.

  • Moziba került a Minyonok 2. című animációs film, amelynek vetítésére nemcsak a célközönség, hanem az öltönyös tinik is csoportostól vonulnak.

    Történt ugyanis, hogy a #GentleMinion kihívás miatt a fiatalok talpig elegánsba öltöznek, majd kisebb-nagyobb csoportokba verődve váltanak jegyet a Gru-filmek spinoffjára, ezekről pedig rendre készülnek videók is.

    Ám egyes mozik úgy döntöttek, hogy nem lesznek partnerek a trendben, miután a fiatalok nem mindig viselkedtek megfelelő módon, zavarták a többi néző szórakozását, így innentől kezdve nem engedik be azokat a vendégeket a vetítésre, akik tömegesen, öltönyben érkeznek.