Egy szinte nyomtalanul eltűnt épület emlékét őrzi a bizarr fém oszlopsor
Vicces formájuk miatt küldte el egy olvasónk egy különös fém oszlopsor fotóját Villányból. Azt nagyon gyorsan beazonosították többen is, hogy épp úgy néznek ki, mint a kerékvetők, amiket paloták, kastélyok kapujában szoktak használni, hogy ne tegyenek kárt a behajtó szekerek az épületben. Itt azonban nyoma sincs ilyen cifra háznak.
Azaz, van nyoma: épp ez a kerékvetősor.
Ez a rámpa ugyanis eredetileg emellett az épület mellett állt, mint arra Szava Georgina felhívta a figyelmemet:
A jobb felső képről van szó:
Ezen a hatvanas években készült fotón még látszik a Telekiek kastélynak beillő pincegazdasága. Eredetileg a Schaumburg-Lippe pezsgőpincészet működött itt, mely több tulajdonosváltás után került a család birtokába. Aztán persze a háború után államosították.
A rendszerváltást siralmas állapotban élte meg, az évtizedek alatt többet bővítették, mint amennyit renoválták. Végül Csányi Sándor idejében bontották el, aki ide húzta fel új pincészetét.
Az egészből csak a szobor maradt, némi kőkerítés és a rámpa. Na meg persze a különös kerékvetősor.