A világ jelenleg legizzasztóbb állása
kétségkívül az ukrán elnöké. Gondoljanak bele, Volodimir Zelenszkij alig egy éve még csak egy sorozatszínész volt, aki egy tévétulajdonos oligarcha embereként ugrott fejest a politikába. Aki ukrán elnöknek áll, az nyilván tudja, hogy hazája nem egy Liechtenstein-szintű szanatórium: a Marijinszkij-palotával együtt megörökli a kelet-ukrajnai szakadárokat, az orosz szomszédokat, a gázparát, a kelet–nyugati törésvonalat, a fasisztákat, az oligarchákat, a kisebbségeket, a korrupciót.
De Zelenszkij arra biztos nem számított, hogy a fél világ szennyese is az ő ölében landol majd.
Hiszen szinte még ki sem jött a nyomdából az új névjegykártyája, máris hívta őt Trump, hogy előbb virágnyelven, majd meglehetősen goromba zsarolással próbálja rávenni arra, túrjon elő valamilyen terhelő adatot Joe Biden fiának korábbi ukrajnai üzleti szerepvállalásáról. Zelenszkij azonban csak kezdő volt, hülye nem, és azonnal átlátta, hogy a szintén a show-bizniszből szintet lépett amerikai kollégája olyan ügybe akarja belerángatni, melyből egészen biztosan nem jöhet ki jól. Hiszen vagy a jelenlegi, közismerten hisztis és sértődékeny elnökkel akasztja össze a bajszát, vagy pedig a 2020-ban őt esetleg leváltó demokrata utódjával.
Azt érezte, hogy büdös az ügy, na de arra azért biztosan nem számított, hogy a demokraták pont az ukrajnai kavarás miatt robbantották fel a politikai atombombát, és indították meg a Trump elleni eljárást. Azaz Zelenszkij úgy csöppent bele a 2019-es év legnagyobb (Trump örökségére nézve történelmi) amerikai politikai botrányába, mint Pilátus a Krédóba. És az impeachmentnek köszönhetően olyan mutatványokra kényszerült, mint amikor 14 órán át 300 újságíró 500 kérdésére válaszolt, miközben hangszálainak működőképességét már csak injekciókkal tudták fenntartani.
Az impeachment azonban az év végére (ideglenesen) parkolópályára került, helyette jött az iráni–amerikai konfliktus 24467. része. „Hál istennek, végre valami, amihez semmi közöm!“ – gondolhatta Zelinszkij egészen január 8-ig, amikor is riasztották, hogy Teherán felett 176 emberrel a fedélzetén lezuhant egy ukrán utasszállító. Egy ilyen tömegszerencsétlenség mindig egy sor extra protokollfeladattal jár, de ezen a katasztrófán jókorát csavart, hogy a gépet az amerikai támadásra váró iráni légvédelem lőtte le. A nyugati titkosszolgálatok erről szóló bizonyítékait ráadásul senki nem tartotta szükségesnek megosztani Zelinszkijjel, így az ukrán elnöknek a végén már Facebook-posztban kellett követelnie a bizonyítékok megosztását, majd pedig az iráni beismerés után rászakadt a sunnyogás miatt Teheránnak kijáró fejmosás feladata is.
