Ő volt az első nő, aki mérnök lehetett Magyarországon: 100 éve kapta meg a diplomáját
Mai szemmel már nehéz elképzelni, de bizony voltak olyan idők, amikor nők nem mehettek egyetemre. Később már mehettek, de bizonyos szakterületek továbbra is tiltottak voltak számukra. Magyarországon például 1895-ben engedélyezték először a nők felvételét egyes egyetemekre, de a műszaki vagy a jogi pályát nem választhatták.
Az első világháború sok mindent megváltoztatott. A nők első világháborús szerepvállalásának köszönhetően az egyetemi egyenjogúsítás ügye újabb lendületet kapott. A hadbavonult hallgatók miatt az egyetemek elnéptelenedtek, így egyre égetőbb kérdéssé vált, hogy a nők is részt vehessenek a felsőoktatásban. Az 1918. december 7-én kiadott kultuszminiszteri rendelet törölte el a nőket sújtó utolsó egyetemi felvételi korlátozásokat is: a Műegyetemet és a jogi egyetemet is megnyitotta a nők előtt, írja honlapján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
A Műegyetemre akkor tíz nő iratkozott be: ebből 4 mérnök, 3 építész, 1 gépész és 2 közgazdasági osztályos hallgatónő volt. Közülük végül hárman szereztek diplomát: Pécsi Eszter 1920-ban mérnöki, Várnay Sternberg Marianne 1924-ben építészmérnöki, Mahrer Vilma pedig 1925-ben gépészmérnöki diplomát kapott.
A legelső női mérnökről ma emlékeztek meg a Műegyetemen, ahol egy termet is elneveztek róla. Pécsi Eszter szinte napra pontosan 100 éve, 1920. március 8-án vette át diplomáját. Ő már 1915 és 1919 között a berlini Technische Hochschule hallgatója volt, és amikor megnyílt a lehetőség Budapesten is, tanulmányait itthon fejezte be.
Az első női statikus mérnökként ő tervezte az első fővárosi vasbeton épületet, majd férjével együtt önálló mérnöki irodát alapított. A második világháború alatt sokakat bújtattak szociáldemokrata politikusként is tevékenykedő férjével saját házukban. Pécsi Eszter a háború után a főváros bombasérült épületeinek felülvizsgálatát végezte, ő irányította a Nemzeti Színház (volt Népszínház) megroppant tetőzetének megerősítő munkáit is. 1956-ban őt választották a forradalmi bizottság elnökévé a munkahelyén, ezért 1957-ben elbocsátották akkori munkahelyéről. Ekkor Bécsbe, majd az Egyesült Államokba emigrált. Az USA-ban 1965-ben elnyerte Az év legjobb statikusa címet azért a különleges alapozási módszerért, amelyet a Hudson folyó partján épülő toronyházak építéséhez fejlesztett ki. 1975-ben New Yorkban hunyt el, de hamvait hazahozták és a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
