A Slipknot frontembere szerint Kanye Westnek segítségre lenne szüksége, olyan aggasztó az állapota
Corey Taylor, a Slipknot és a Stone Sour zenekarok frontembere is egyike azoknak, akik nem röhögés közben a térdüket csapkodva, hanem komoly aggodalommal figyelik Kanye West hip-hop sztár és amerikai elnökaspiráns jelenlegi ténykedését. Amikor elnöki kampánya nyitányaként földönkívüli szupererőket emlegetett, és azt mondta, úgy kéne vezetni az országot, mint a Fekete Párduc című filmben a fiktív Wakandát, a rokonai sajtóértesülések szerint már elkezdtek aggódni a mentális egészségéért, és most Taylor is hasonlóan nyilatkozott. (Hogy Kanye tényleg elnök akar-e lenni, vagy esetleg PR-kampányról vagy másról van-e szó, még mindig nem teljesen tiszta.)
Őszintén szólva épp olyan ez, mint amikor valakinek idegösszeroppanása van. (...) Egy dolog ezen a távolból röhögni, de más kérdés, ha valakinek közelről kell végignézni az összeomlását, pláne, ha olyasvalakiről van szó, akit ennyire sokan szeretnek, és akinek egyébként sok tettét nagyon is komolyan veszik. Szóval remélem, megkapja azt a segítséget, amire szüksége van
- fogalmazott az énekes, aki elmondása szerint az utóbbi időben közelről követte West életét.
Tavaly egyébként az Index is interjúzott Corey Taylorral, abban is sok szó esett a mentális egészségről, csak ott a sajátjáról:
Az élet olyan, mint részt venni az Anonim Alkoholisták programjában
A dühkezeléssel még mindig vannak problémáim, még mindig küzdenem kell, hogy tiszta maradjak – mondja az Indexnek a Grammy-díjas Slipknot énekese, Corey Taylor, akivel a depressziójáról, a rajongókról és a horrormaszkokról is beszélgettünk. Exkluzív interjú a Volt Fesztiválról.