Hat és félmillió eurót loptak el egy német vámhivatalból
Több millió eurónyi készpénzt vittek el betörők egy vámhivatalból a németországi Emmerich-ben – írja az MTI.
A betörők a német-holland határnál fekvő Rajna-parti város vámhivatalának pincéjéből emelték el a pénzt.
Az eset még november 1-jén történt napközben. Egy, az épület közelében lévő járókelő
furcsa zajt hallott az épületből és megfigyelt három férfit, akik egy fehér kisteherautóba Hordtak ki az épületből tárgyakat.
Társának, egy másik járókelőnek az épület közelében egy idegesen fel és alá járkáló férfi tűnt fel, akit le is fényképezett a telefonjával.
Utóbb kiderült, hogy a szokatlan zaj egy fúrógépből eredt,
a betörők ezzel jutottak be az épület pincéjében lévő széfterembe,
majd a kisteherautóba pakolták a zsákmányt és elhajtottak.
A helyi rendőrség korábban két sajtóközleményt is kiadott az eset kapcsán, de a kár nagyságáról csak szerda este számolt be.
Az új adatok alapján azt írták, hogy az emmerichi eset
a német kriminalisztika legújabb kori történetének egyik legvakmerőbb betörése volt
Jelenleg is zajlik a nyomozás az ügyben, azonban egyelőre nem tudtak semmilyen eredményre jutni. A rendőrség ezért a nyilvánosság segítségét kérte az eset feltárásához.
Kiugróan nagy, százezer eurós jutalmat ajánlottak fel a nyomravezetőnek, és közzétették a helyszín közelében járkáló betörőről készített felvételt.
A térség – Észak-Rajna-Vesztfália tartomány – legnagyobb lapja eközben azt írta: számos körülmény utal arra, hogy vámhivatali dolgozók összejátszhattak a betörőkkel.
A professzionálisan dolgozó bűnözők tudták például azt is, hogy miként lehet gondoskodni a fúrógép használatához szükséges áramról és vízről, valamint azt is tudhatták, hogy a széfteremben nincs riasztó.