Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy azok, akik 20, 50 vagy 100 évvel ezelőtt éltek, ugyanolyan emberek voltak, mint mi, akik most, a 21. században élünk. És mire vágynak mindennél jobban a Homo sapiensek, amióta világ a világ?
A 19. század végére a gladiátorjátékok és a nyilvános kivégzések kimentek a divatból, a mozi még csak gondolat volt, sőt Adam Sandler születésére bő 80 évet kell még várni, nos, ebben az ínséges időben is szórakozás után kellett néznie a szerencsétlen, unatkozó, szájtátásra vágyó emberiségnek.
És, kérem, így született meg a lóval való műugrás!
Igen, jól olvasta, az emberek azért fizettek, hogy lovakat lássanak leugrani egy 18 méteres pallóról, hogy aztán kecsesen egy 3 méter mély medencébe csobbanjanak.
A szórakoztatás ezen formája, sok kietlen év után, az 1880-as években kezdődött, és évtizedekig ki is tartott a népszerűsége, egészen 1970-ig, amikor az állatvédők munkához láttak, hogy eltüntessék a barbárság ezen formáját a bolygóról.
De nemcsak úgy a semmiből jött az ötlet, hanem egy William „Doki” Carver nevű úriemberhez fűződik. Miután az a sajnálatos baleset esett meg vele, hogy a híd, amin éppen átlovagolt, összedőlt alatta, így kénytelen volt lovastul belevetni magát a vízbe. De szerencsére, a szerencsétlenség ellenére hamar meglátta a pénzkereseti lehetőséget.
Azt talán mondani sem kell, hogy mennyi balesetet okozott a produkció végrehajtása, a lovakon ülők folyamatosan betört orroktól, benyomott arccsontoktól és monokliktól szenvedtek. Ugyanis a lovak vízbe érkezéskor reflexből felrántották a saját fejüket, hogy aztán összekoccinthassák a lovasuk fejével. De ezek csak a krónikus tünetei voltak a foglalkozásnak, a megannyi haláleset mellett egy kis arctörés nyilván eltörpül.
A legismertebb lovas műugró egy bizonyos Sonora Webster nevű nő volt, akinek egy 1931-ben történt ugratás után leszakadt a retinája, és egész életére megvakult. De, hát Webstert nem olyan fából faragták, hogy ez visszatartsa merülőmániájától, így még 11 évig hódolt a szenvedélyének. Az akkori Los Angeles Times tudósítása szerint akkor írta be magát a történelembe, amikor egy 12 méteres pallóról ugratott egy tartály vízbe, ezzel is bizonyítva, hogy milyen alacsonyan van a mérce ahhoz, hogy valaki beleíródhasson a történelemkönyvekbe.
Ha mélyebben szeretné megismerni Sonora Webster életét, akkor nagyon jó hírünk van, ugyanis a Disney szívmelengető filmet készített a történetéről, Szívgalopp(!) címmel.
A film hatására a kilencvenes években egy szívdobbanásnyi időre vissza is tért ez a nemes sport. Ez alkalommal viszont úgy döntöttek, hogy jobb sorsra érdemes öszvéreket löködnek inkább le a pallóról a Steel Pier vidámparkban. Aztán ugyanitt, de már egy másik időben, 2012-ben ismét megpróbálták felmelegíteni a hagyományt. Miután az állatvédők újra sikeresen lehúzatták a rolót, az esetet a Reuters tudósítója csak úgy kommentálta, hogy
kegyes vége ez egy kegyetlenül ostoba ötlenek.
(via: Grunge)
Rovataink a Facebookon