II. Erzsébet még a tiaráját sem szívesen adta kölcsön Meghannek a három évvel ezelőtti nagy napra
Napra pontosan három évvel ezelőtt köttetett meg az azóta is sok botrányt okozó házasság, amelynek két legfőbb résztvevője Harry herceg és Meghan Markle. A három év alatt sok minden történt, épp úton a második gyermekük, elköltöztek, Fülöp herceg elhunyt, és a királyi családdal járó kötelezettségeiket is maguk mögött hagyták.
![GettyImages-960133274](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3810/38102/381023/38102351_2a1661187daa1d54411b4582d7e6cbfb_wm.jpg)
Egy ma megjelent cikkből kiderült, hogy már az esküvő sem volt zökkenőmentes, amit lehetett sejteni, de most egy konkrét esetet is nyilvánosságra hoztak. Állítólag Meghan már a nagy nap előtt eldöntötte, hogy a királynő egyik tiaráját szeretné viselni, amelyet először fel szeretett volna próbálni.
Ez viszont nem sikerült, hiszen a palota protokollja szerint időpontfoglalás kell még Meghan számára is, ha a királyi ékszerek egyik darabját szeretné megnézni. Ettől Harry herceg nagyon ideges lett, és olyan hangnemet használt nagymamájával szemben, amely teljesen elfogadhatatlan volt. Ekkor már Erzsébet is megelégelte a stílust, és ezt mondta unokájának:
Meghan nem kaphat meg mindent, amit akar.
Egy korábban a palotában dolgozó őr szerint a királynő tanácsadója direkt találta ki ezt, hiszen, ahogyan az ott dolgozó személyzet többi tagja, viselkedése miatt ő sem kedvelte a hercegnőt.