A Kardashian-Jenner klán legfiatalabb tagja két hete még bikinis fotókkal cáfolta, hogy terhes, de minden próbálkozása ellenére továbbra is spekuláltak az emberek várandósságáról.
Fotó: @kyliejenner / instagram
Többen is arra gyanakodtak, hogy a 24 éves Kylie az idei MET-gálán jelenti majd be a nagy hírt.
Végül - ahogy első gyermekénél is - ismét egy nagyon megható, összevágott videóval örvendeztette meg rajongóit. A felvételeken már rendesen gömbölyödik a pocakja és láthatóan kislánya, Stormi, valamint párja, Travis Scott is nagyon örül a kisbaba érkezésének. A videóban láthatjuk még édesanyja, a többszörös nagymama, Kris Jenner reakcióját is, aki egy levélben kapja meg Stormitól az ultrahang felvételeit.
Több év különélés után 2024 januárjában hivatalosan is elvált egymástól Jason Momoa és színésznő felesége, Lisa Bonet. Ahogy akkor kijelentették, a legnagyobb egyetértésben hozta meg a döntést, és a kiskorú gyermekeik felügyeletéről, valamint anyagi javaikról is sikerült megegyezniük. Annak híre pedig, hogy Bonet kész lezárni Momoával való kapcsolatát, hamar bejárta a nyilvánosságot, az Aquaman sztárja az eset után azt is bevallotta, hogy egy ideig nem is volt hol laknia.
Jason Momoa szíve nem sokáig volt szabad, a színész ugyanis Japánban járt, ahol a Csavargások című dokusorozatát forgatta. Ide kísérte el az új kedvese, Adria Arjona énekes-színésznő is. Most pedig a Saturday Night Live 50. évfordulójára rendezett New York-i eseményen vettek részt, ahol először debütáltak a vörös szőnyegen.
Egy régi babákat bemutató YouTube videóval kezdődött az Angliában élő Mia Rayne különleges mániája: a most 13 éves kislányt annyira lenyűgözték a felvételen látott játékok, hogy úgy döntött, ő is olyan ruhákat szeretne hordani, mint amilyeneket az 1900-as évek közepén készült figurák viselnek.
Gyűjteménye első darabja egy fast fashon márkájú, retro-hatású ruha volt, azóta azonban már csak autentikus, 60-, 70 éves szetteket visel: jelenleg nagyjából 50-re rúg a ruhakollekciója, de édesanyjával közösen továbbra is lelkesen vadásznak az interneten és különböző vintage boltokban újabb és újabb szerzeményekre.
Miát annyira elvarázsolta az időszak szellemisége, hogy gardróbája mellett környezetét is igyekszik a lehető legkorhűbbé varázsolni. Megszabadult a szobájában lévő tévétől, helyette inkább horgol, vagy olyan hagyományoknak áldozik, mint a klasszikus teadélután.
Kulcsár Edina élete egyik legboldogabb korszakát éli, hiszen manapság a napjai nagy részét csakis az teszi ki, hogy a gyermekeit gondozza. Az influenszer anyuka a népes követőtáborral büszkélkedhető Instagram-oldalán gyakran reagál a kritikákra és találgatásokra, kiemelve, a legtöbb pletyka nagyon messze áll a valóságtól. Ezúttal viszont helyzetjelentést adott magáról és a jövőbeli terveiről is mesélt.
„Mostanában nem nagyon meséltem arról, hogy mik történnek velem. Nyilván itt nem arra gondolok, hogy lefogytam, vagy hogy mozgalmas napjaim vannak a gyerekekkel. Itt inkább az álmaimra/céljaimra gondolok, amik esetleg titeket is érinthetnek” – kezdte az édesanya, hozzátéve: sokat gondolkodott azon, hogy mivel tudná viszonozni a követői túláradó szeretetét.
Mint kiderült, az egykori szépségkirálynő jelenleg két olyan projekten is dolgozik, ami sokat jelent számára és hiszi, hogy a követői is szeretni fogják. Megjegyezte, az egyikről néhány napon belül többet is megtudhatunk, a másik pedig várat magára, mert sokat kell még rajta dolgoznia.
Eddig is folyamatos volt a jelenlétem az oldalon, de azok szinte mind a külsőségekről szóltak. Persze ez sokaknak fontos, köztük nekem is, de az életben nem ez a legfontosabb, hanem a belső békénk és a lelkiállapotunk. Mindig kérdezik, hogyan boldogulok ennyi gyerekkel? Hogy bírom, ha valaki hülyeségeket talál ki rólunk? Hogy viselem, ha bántanak, ami nyilván mindenkivel megeshet, akár munkahelyen, akár családon belül
– ecsetelte Kulcsár, aki az új projektjével szeretné majd ezeket is megválaszolni, és a módszerei által segíteni, hogy „mindenki könnyedebben vegye a mindennapi akadályokat és általa boldogabb és kiegyensúlyozottabb tudjon lenni”.