Egyik beszólás a másikat követte.
A Heti Hetes harmadik adásában szóba került az is, hogy Magyar Péter leendő miniszterelnök nemrég az edzőteremből posztolt, amire Vadon Jani felelevenített egy korábbi videót, amelyen Orbán Viktor kettlebellezett. Az egykori rádiós műsorvezető elmondta: ez volt a kedvenc jelenete, szerinte ez volt az utóbbi tíz év legszórakoztatóbb tartalma.
Az adásban ezt követően a sport fontosságát hangsúlyozták. Fancsikai Eszter elárulta, hetente legalább egyszer olyan útvonalon fut, hogy érintse a Batthyány teret.
„És ott nyújtasz” – poénkodott Vadon Jani, míg Majka azzal viccelődött, hogy a videós influenszer biztos Magyar Péterék háza előtt fut. Fancsikai aztán azzal folytatta, hogy a sportolás azért is fontos, mert „mentális helyrerakja az embert”, ő legalábbis elmondása szerint ezen szokott gondolkozni a Parlamentet látva. Majoros Péter Majka kiemelte, vannak olyan emberek, akiknek nincs idejük elmenni futni a munkájuk mellett. Vadon ekkor be is mutatta, ő milyen hajlékony: lábát feltette a pultra, és nyújtott néhányszor.
„Tényleg ezért futsz Magyar Péterék irányába? Ezt így kell elképzelni, hogy futsz, és odaérsz a Magyar Péterék házához és lenyújtasz?”
Ekkor Hevér Gábor közbeszólt:
„Odanézz már! Ez igen! Látjátok, akinek nincs heréje, az meg tudja ezt csinálni egyből!”
„Elnézést, de csak a bal hiányzik! Született jobboldali vagyok ” – szólt vissza Vadon.