Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Teljesen átalakult.

    „Naaa ki vagyok?” – tette fel a találós kérdést a közösségi oldalán Rúzsa Magdi, akire legfrissebb fotóin alig lehet ráismerni. Az énekesnő a felvételen ugyanis nem a tőle megszokott, nőies stílust hozza, hanem micisapkában, kockás ingben, hózentrógerrel viselt nadrágban és vastag keretes szemüvegben látható, erősen hajazva Koltai Róbert karakterére, Gyuszi bácsira a Sose halunk meg című filmben.

    Mint kiderült, Rúzsa Magdi ebben a szettben a Nemzeti Filmintézet új stúdió-komplexumának megnyitójára volt hivatalos.

  • Örülhetnek a rajongók, mert már nem kell sokat várniuk arra, hogy megtudják, mi lesz Szong Gihun sorsa.

    00553223 000001
    Fotó: Netflix via Bestimage / Northfoto

    A rajongók legnagyobb örömére premierdátumot kapott a Squid Game (Nyerd meg az életed) című sorozat harmadik évada: a Netflix a hivatalos Instagram-oldalán jelentette be, hogy a dél-koreai széria új felvonása június 27-én, pénteken válik elérhetővé a streaming szolgáltatón. Ez a dátum néhány héttel ezelőtt egy bakinak köszönhetően már nyilvánosságra került, ám az azt tartalmazó videót végül törölték a Netflix felületeiről.

    A premierbejelentő bejegyzésben arra utalnak, a sikersorozat harmadik, egyben utolsó évada olyan izgalmakat tartogat, amelyre a legnagyobb rajongók sincsenek felkészülve.

    A Squid Game első évada 2021 szeptemberében debütált, s megjelenése után rövidesen a Netflix valaha volt legnézettebb nem angol nyelvű sorozata lett: csak az első 28 napban 1,65 milliárd órányi megtekintést hozott a streamingszolgáltatónak. A második felvonást 2024-ben a karácsonyfa alá kapták a rajongók, s ahogy arra számítani lehetett, letarolta az egész világot. A koreai széria Hvang Donghjok rendezésében készült.

  • Igyekeznek túllendülni a nehézségeken.

    DSC8981
    Fotó: Kaszás Tamás / Velvet

    Tápai Szabina és Kucsera Gábor egy éve döntöttek úgy, hogy mégsem válnak el, hanem megpróbálják megmenteni a házasságukat. Bár nehéz időszak áll mögöttük, a világbajnok kajakozó és felesége kitartottak egymás mellett, de véletlenül sem szeretnék magukról azt a képet mutatni, hogy náluk mindig minden tökéletes lenne. Visszatekintve persze örülnek, hogy nem adták be a válási papírokat, hisz sikerült új alapokra helyezniük a házasságukat.

    „Nagyon fontosnak tartom azt elmondani, hogy egyáltalán nem élünk álomvilágban. Nem csodálatos mindig minden. Nálunk is vannak feszültségek. Van, hogy rossz lábbal kelünk, hogy hosszú volt egy nap, hogy odapirítunk a másiknak. Csak már egészen máshogy kezeljük a negatívat. Míg régen gyűjtögettük magunkban a sérelmeket, most kimondjuk, megbeszéljük, bocsánatot kérünk a másiktól, aki ezt elfogadja. Hiszen Isten is megbocsát mindenkinek, akkor kik vagyunk mi, hogy ezt ne tegyük meg? Hittel és szeretettel pedig sokkal könnyebben, gyorsabban átlendülünk a problémákon” – mondta a Storynak Tápai Szabina, hozzátéve, mára olyan stabil az összetartozás és a szeretet közöttük, ami egy előtte sosem tapasztalt nyugalmat és biztonságérzetet ad számukra.

  • Tilla valami egészen másnak nézte a tárgyat.

    Képernyőfelvétel (99).png
    Fotó: TV2

    Meglepő tárggyal érkezettKincsvadászok stúdiójába Ildikó, aki nehéz szívvel vált volna meg gyűjteménye egyik ékkövétől, de a megfelelő összegért erre is hajlandó lett volna. Bár Till Attila kezdetben csodálattal a szemében forgatta a használati eszközt, azt gondolva arról, hogy valamilyen ázsiai leveses tál, de Kelen Anna felvilágosította: valójában egy, a Zsolnay porcelángyár által készített női bilit tart a kezében.

    Tilla ezt hallva arra volt kíváncsi, hogy egy ilyen tárgyat milyen megfontolásból venne meg bárki is manapság. „Most már csak szemet gyönyörködtetni, azt hiszem. Nekem vitrinben van, néha előveszem, megfogom, töltekezek belőle mindennap, ahogy ezekre ránézek” – válaszolta a kerámia tulajdonosa, aki ötszázezer forintra becsülte annak értékét. Ezután már csak egy kérdés maradt, hogy a műkereskedők elég pénzt ajánlanak-e neki.

    Dr. Katona Szandra látszólag nem tudott napirendre térni a tárgy felett, majd annak használatát próbálta megfejteni, mire Fejes Tamás megjegyezte:

    Nekem hozzatok egy szoknyát, és majd megmutatom…

    – vetette fel, majd a mellette ülő Nagyházi Lőrinchez fordult.

    Lőrinc, hogyha beteg vagy, ezzel csomó teát le tudsz egyszerre főzni. Itt a filterek lógnak kifelé, aztán szürcsölsz.

    Végül a műkereskedők több mint 200 ezer forintot adtak volna a nem mindennapi tárgyért, de az üzlet így sem köttetett meg.